Mobi blogja: 2012.05

2012-05-09

Erdélyben 4.

A hétfői napot kicsit lazára vettük. Már nagyon halmozódott az alváshiány is :)

Korai ebéd után K. barátnőm unokatestvéremmel elment megnézni a tordai sóbányát. Az utóbbi időben uniós pénzből sokat változott. Új bejárat épült,

a bánya jellegét elvesztette, ma inkább egy gyógycentrum. Lent a bányában óriáskerék, minigolf, csónakázási lehetőség teszi elviselhetőbbé a gyógyulni vágyók hosszú óráit.

Ma már nem szükséges a többszáz lépcső megmászása sem, lift hozza, viszi a látogatókat. A célnak így biztos inkább megfelel, de nekem a „natúr” bánya jobban tetszett.

Este egy távoli rokon látott minket vendégül.

Kedden, május elsején Torda kiürült. Mindenki ment piknikezni a szabadba.

Mi is elindultunk a tordai hasadékba.

A forgalom akkora volt, mint a nagykörúton csúcsidőben. Végigsétáltunk a 3km-es úton, a szűkebb helyeken egyensúlyoztunk a szikla és a szakadék között, elengedve a szembe jövők hadát.

Ennek ellenére a látvány mindig lenyűgöz. A kánikulában a hasadék végén árnyékba húzódva roston sült tarját ebédeltünk és hideg sörrel öblítettük le.

Jó óra múlva rászántuk magunk a a visszaindulásra. Útközben elnézegettük a sziklamászókat

és a hideg patakban merészen fürdőzőket.

Üvegeinket megtöltöttük forrásvízzel. A turistaház és az út állapota évek óta változatlan. Felkapaszkodtunk a hasadékból, vettünk egy kürtöskalácsot és visszatértünk Tordára.

Este még egy látogatás várt ránk. Köszöntöttük családunk legifjabb tagját, az április 1-én született Róbertet.

Szerdára már csak a csomagolás és búcsúzkodás maradt, Délelőtt hazaindultunk. Útközben Berettyóújfaluban megebédeltünk és késő délután már Budapesten voltunk.

Erdélyben 3.

Vasárnap délelőtt Székelykocsárdra indultunk.

A tiszteletes várt minket. Az egyházközségnek mintegy 150 tagja van, de valószínű az ottani szintén 4 napos hétvége vagy a kerti munkák miatt aránylag kevesen voltak a templomban.

Az istentisztelet után Szabó Gergely tiszteletes úr bemutatott minket a közösségnek. Én is kértem a jelenlevőket, ha bármit tudnak családomról meséljék el. A templom előtt várakoztunk mikor odajött hozzánk valaki, aki elmondta, szívesen megmutatja nagyszüleim egykori házát, mivel azt anyósa vette meg. Tavalyi utazásomkor az utcát megtaláltuk, de a régi fénykép alapján nem lehetett a helyet beazonosítani. Nem is csoda. A házat azóta átépítették, az egykori fotón levő csűr leégett. A csaknem 90 éves néni megmutatta a házat, udvart. Ma már csak a gémeskút áll nagyapám idejéből.

Közben az is kiderült, hogy kísérőnk M. marosújvári unokatestvérem nagyapjának házában lakik. Behívott, felesége a nagy melegben hideg üdítővel kínált. Megköszöntük segítségét, majd tavaly megtalált – már magyarul alig beszélő – rokonomhoz is becsengettünk, de nem volt otthon.

Délután még visszatértünk Marosújvárra. Amennyire tudtunk, bevásároltunk egy boltban, talán ez is segített valamit. M. már nagyon várt minket, látszott nagyon készült. Barátnője üdítőt vásárolt, kávét főzött. Előkerültek a régi családi fotóalbumok, levelek, elbeszélgettünk a még élő és már köztünk nem levő családtagokról. Elmesélte mindennapjait, szülei utolsó éveit, megmutatta a még beteg állapotában is folyamatosan készülő kerámiáit. Legnagyobb boldogsága, hogy a családi értékek ellopása során legalább szerszámait meghagyták, így megmaradt az alkotás öröme. Két óra múlva nehéz szívvel váltunk el egymástól.

(folyt.köv.)

Erdélyben 2.

Szombaton részt vettünk a Tordai Magyar Napon.

Délelőtt 10.00 órától a tordai színházban került sor a 140 éves Tordai Magyar Dalkör megünneplésére.

Felléptek még tordai és aranyosszéki kórusok, fiatal helyi táncosok, verselők, mesemondók. Ott voltak a magyarországi Bihartorda, Kiskunfélegyháza és a vajdasági Torontáltorda együttesei is.

A színvonalas műsor után délután a Ferences templom kertjében gulyásfőző versenyt rendeztek, melyen 6-7 csapat vett részt.

Mi két bográcsból kóstoltunk. Az egyik inkább pörkölt a másik paprikáskrumpli volt, de a maga nemében mindegyik kiváló., bár az első díjat nem ezek kapták.

A 30 fokos hőségben teli hassal leheveredtünk az árnyékban és élveztük a kolozsvári Tarisznyás együttes mezőségi, kalotaszegi, gyimesi és moldvai csángó zenéjét, énekét.

Este minden igyekezetünk ellenére megint csak éjjel fél 2-kor kerültünk ágyba. :)
(folyt.köv.)

Erdélyben 1.

Kihasználva a május elsejei hosszú hétvégét, pár napra Erdélybe utaztam. Egyrészt rokonlátogatásra, másrészt családkutatásomhoz anyagot gyüjteni.Csütörtökön indultunk és délután megérkeztünk Tordára. Unokatestvérem és családja nagy szeretettel fogadott, a mesélés, iszogatás a késő éjszakába nyúlt.

Pénteken kicsit meggyötörten, de annál nagyobb lelkesedéssel indultunk Marosújvárra.

Az egykori Mikó kastély

Egy 20 évvel ezelőtti adásvételi szerződésben akadtam arra a címre, ahová rokonom költözött – akivel mellesleg gyerekként 50 évvel ezelőtt láttuk egymást utoljára. Először megnéztük Marosújvár „nevezetességét”.

Ennek a tónak a helyén valamikor egy szupemarket állt. Mivel a sóbánya egy régi járata fölé épült, 2010-ben egy éjszaka az üzletet elnyelte a föld. A helyiek még hetekig „vadászták” a tóból a bolt felszínre jövő árúkészletét. A főút is használhatatlanná vált egy szakaszon. Helyreállítás azóta sem történt.

Továbbmenve leparkoltunk a városka központjában, pénteki piac lévén elég nagy volt a nyüzsgés.

Gondoltuk legcélszerűbb a templomban érdeklődni. A csöppnyi magyar közösséget – mint általában sok helyen – a református egyház fogja össze. A templom természetesen zárva volt. Mire visszasétáltunk autónkhoz, már várt a parkolóőr. Közben kiderült, hogy ő is magyar, így 1 RON-ért egész napra ott hagyhattuk az autót. J Előkerült a papír a felírt címmel, próbáltunk az utca nyomára bukkanni. Amint meglátta a nevet, elnevette magát és azonnal megadta barátnője ( a rokonom) telefonszámot és el is magyarázta merre találjuk. ( az általunk ismert cím már nem volt igaz). Elindultunk a központhoz közeli utcába és közben felhívtuk a telefonszámot. Rövid beszélgetés után kiderült, a hölgy nem az akit keresünk. Bánatosan visszafordultunk. A templom mellett egy, a kapuján éppen kilépő urat szólítottunk meg, merre találjuk a tiszteletes házát. A románul beszélő férfi biciklijét tolva elkísért a házig, a kb. 200 m út vége felé kiderült érti magyar beszédünket és időnként még magyarul is megszólalt.

A tiszteletes kedvesen fogadott és biztosított arról, hogy a kapott cím jó, menjünk oda nyugodtan. Rokonom nagy beteg, biztos otthon találjuk. Bizakodva indultunk ismét és egy kis sikátorban meg is találtuk a házat, bent az udvarban pedig a lakást. Sok évtized távlatából is kölcsönösen azonnal megismertük egymást. M. alig jutott szóhoz a meglepetéstől, de nagyon örült a látogatásnak. Az annak idején sikeres család képzőművész tagjaként mára egyedül maradt, szülei meghaltak, testvére eltünt. Munkahelyén egyik percről a másikra stroke-ot kapott, emiatt fél oldala lebénult, de hatalmas akaraterővel, gyógyfüvei segítségével szellemi állapota tökéletesen helyreállt, mozgásában korlátozott, de kerékpárral bárhová el tud menni. Két éve az orvosok már lemondtak róla. Kórházi ápolása idején maradék értékeit is ellopták. Pár napja pedig a telefonját is, ezért hívtuk mi hiába a megadott számot. Rokkant nyugdíjából alig tud megélni, az egyház szállít neki naponta ebédet. Lakását Marosújváron a sóbányászat következtében magas talajvíz gyakran elönti, ilyenkor a padlásra menekül, amíg a víz visszavonul. Ennyi viszontagság ellenére egy optimista, élni akaró és ezért mindent megtevő nőt találtunk. Rövid látogatásunk után megígértük, még visszatérünk. A látottak valamennyiünkben nyomot hagytak.

(folyt.köv.)