Az elmúlt hétvégén nyolcan a Cserhát keleti részén barangoltunk. Többször átutaztam rajta autóval, de így gyalogosan is érdemes volt bejárni. Szombaton két órás buszozás után érkeztünk meg
Felsőtoldra, ahol a szállásunk volt, egy nagyon kellemes falusi vendégházban.
Gyorsan birtokba vettünk mindent, előkerültek a kis úti hátizsákok és már indultunk is első kirándulásunkra Szécsénybe. A városka az Ipoly völgyében fekszik, 6300 lakosa van. Szécsény igazi példája azoknak a magyarországi településeknek, amelyek a középkorban a városias fejlődés útjára léptek, de fejlődésüket a török hódoltság derékba törte. Szécsény eredete valószínűleg a X-XI. századra vezethető vissza. A mai helységtől északra fekvő Pórpáston találtak is sírokat, ezek egyikében pedig I. (Szent) István érmét. Szécsény egy részét ősi szállásterületként a Kacsik nemzetség birtokolta, másik része eredetileg királyi várbirtok volt. A Kacsik nemzetségbeli Farkas vagyona gyarapodásával közéleti szerepe is nőtt. Fia, Tamás, akit birtoka után már Szécsényinek neveztek a rozgonyi csatában tanúsított vitézségével elnyerte uralkodója kegyeit. Később rokonságba is került a királyi családdal. 1313-ban még csak lublói várnagy; 1349-től már országbíró. Szécsény a XIV. sz. elején már mezőváros. Szécsényi Tamás elhatározta, hogy Szécsényben kolostort alapít.
Ehhez az engedélyt az Avignonban székelő XXII. János pápától az 1332. március 9-én kelt oklevél szerint nyerte el. A kolostor lakói ferencesek lettek. Hogy a várat mikor építették nem tudni pontosan, az első biztos adat csak 1461-ből származik. (Egy megmaradt bástya)
1526. augusztus 29-én, a mohácsi síkon Szécsény sorsa is megpecsétlődött. Buda elestének (1541.) hírére Szécsény birtokosa Losonczy István – a későbbi temesvári hős – a várost palánkkal és sánccal erősítette meg. 1552. nyarán a török nagyszabású hadműveletekbe kezdett, melynek során Ali budai basa elfoglalta a nógrádi várakat, Szécsény is elesett. A város felszabadítása, csak a tizenöt éves háború megindulásakor, 1593. őszén történt. 1663-ban a törökök másodszor is megjelentek Szécsényben. Koháry István várkapitány nem érezte a várat elég erősnek az ellenállásra, ezért azt felgyújtatta. A törökök a hagyomány szerint a templom hajóját istállónak, a szentélyét dzsáminak, a sekrestyéjét fürdőnek használták. Erre bizonyíték a szentély déli falában 1976-ban előkerült mihráb (imafülke).
A második török hódoltság mindössze 20 évig tartott. 1683-ban Sobieski János lengyel király szabadította fel végleg a várost. ( Az emléktáblát 1933-ban helyezték el a templom falára. )
A vár ostroma , majd az azt követő pestis folytán elnéptelenedett a város ; a megmaradt lakosság szétszéledt. A várkapitány a várost felgyújtatta és elvonult. Szécsényből romhalmaz lett.
1690 után a ferencesek végleg visszatértek, és nekikezdtek kolostoruk újjáépítésének Bárkányi János Páter vezetésével.
A török uralmat felváltó osztrák uralom, sem volt sokkal könyörületesebb. Az 1703-ban kirobbant kuruc felkelés során több nevezetes esemény is ezen a vidéken zajlott le, amelyek közül a legfontosabb, az 1705. évi szécsényi országgyűlés. Az országgyűlésen Rákóczit megválasztották fejedelemmé. Szécsényben erősen él a köztudatban, hogy Rákóczi a kolostorban szállt meg. A középkori eredetű sekrestye fölötti helyiség - melyet Rákóczi-szobának neveznek - lett volna a szállása.
XVIII.század folyamán, a helység a fejlődés útjára lépett, a lakosság rohamosan szaporodott. A kolostor és templom felújítása mellett a városban is folytak építkezések. 1715-ben a város zömével együtt a kolostor és templom is leégett.. A kolostort már a következő évben ismét tető alá hozták, és kibővítették a templomot is. Ekkor nyerte el mai alakját. 1737-ben épült új vendégfogadó, 1740-ben pedig a ma is működő gyógyszertár.
A legnagyobb szabású munka a Forgách-kastély felépítése.
Építésének ideje 1760 körül volt. Stílusa is erre a korra utal; jellegzetes Mária Terézia korabeli építmény. 1797-ben ismét tűz pusztított, majdnem az egész település leégett, csak a templom, a kolostor és a kastély menekült meg a lángoktól. A XIX. század közepén Pulszky Ferenc - 1848-ban Kossuth pénzügyi, majd külügyi államtitkára, 1849-ben londoni követe, 1867 után a Nemzeti Múzeum igazgatója -,1846-ban a Forgách-kastélyt és birtokot megvette. Szécsényben született Haynald Lajos kalocsai érsek aki a XIX. század végén leányiskolát, árvaházat és kórházat alapított.
1920. június 4-én Versailles-ban a trianoni palotában aláírták a békeszerződést. Ennek értelmében az Ipoly lett Magyarország és Csehszlovákia között a határ. A trianoni döntés súlyosan érintette Szécsényt. A helyi vásárok látogatóinak a felét elvesztette. Észak felé szinte megbénult a kereskedelem, nagymértékben csökkent a közlekedés. 1930-ban épült ki a a villanyvezeték a városban. A második világháború frontvonala 1944 december elején érte el a várost, intézményei és lakóházainak nagy része súlyosan megrongálódott, megsemmisült.
Az 1960-as évektől Szécsény folyamatosan fejlődött, 1964-ben felépült a gimnázium, hamarosan kiépült az ivóvíz- és szennyvízhálózat. 1970-ben nagyközségi rangot kapott. 1975-ben a Forgách kastélyban megnyílt a Kubinyi Ferenc Múzeum. A település kedvező gazdasági helyzete, valamint lakosságszámának növekedésével Szécsény az 1886-ban elvesztett városi rangját, 100 évvel később 1986-ban kapta vissza. Európai Uniós támogatással 2006-ban megújult a történelmi belsőváros.
Délután 4 óra után ismét buszra szálltunk, irány Hollókő.
Hollókő hazánk egyetlen olyan faluja amely szerepel az UNESCO világörökség listáján. A XVII-XVIII. Században kialakított falu a tradicionális építészet és a XX. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják.
A településen többször pusztított tűzvész. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: a vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A mind a századelő hangulatát, mind az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát. A palóc településeken a nagycsaládok szokás szerint egyetlen telekre építkeztek, és a család létszámának növekedésével az utcára néző első ház mögött egyszerűen egy újat emeltek.
A ma nem egészen 400 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába - ezek többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős parasztházak.
A falu központjában, domb tetején áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet 1889-ben közadakozásból építettek. Érdekessége, hogy tornyát egyetlen szög nélkül építették.
A falu lakói - 70 százalékuk nyugdíjas, az átlagéletkor 50 év felett van - a hollókői hagyományok túlnyomó részét ma is gyakorolják. Ünnepi alkalmakkor (különösen húsvétkor) ismét felöltik kézzel szőtt és hímzett népviseletüket. A tradicionális női öltözék a tarka színű szoknya, mely alatt munkához általában csak kettő, nagyobb ünnepeken viszont akár 20 alsószoknyát is viseltek. A fehér vászon ingváll fölé színes "lajbit" öltöttek, de a palóc lányok és asszonyok legszembetűnőbb ékessége a színes szalagokkal, gyöngybefűzéssel készített főkötő volt.
Végigsétáltunk a falun. Mivel épp egy kis helyi borfesztivált szerveztek, elég sokan voltak rajtunk kívül. Utána a Vár-étteremben megvacsoráztunk.
Még egy 4-5 km-es út várt ránk vissza Felsőtoldra. A jelzést megtalálva véletlenül ellenkező irányba indultunk, egy idő után már ez világos volt, de visszafordulni nem akartunk. Egy darabig a falu feletti réten haladtunk,
de ez sem bizonyult jó iránynak, így aztán a szemközti hegyecskét kellett megmásszuk.
Sűrűben, árkon-bokron átvergődve jutottunk ki egy tisztásra, majd egy patakon átlépve ráleltünk a keresett jelzésre. Ezután már csak azért szedtük a lábunkat, hogy még sötétedés előtt megérkezzünk. 9-re be is értünk a faluba. Gyorsan befűtöttünk a kandallóba és nyugovóra tértünk.
(folyt.köv.)
