Barangolás Aggtelek környékén

Az elmúlt hosszú hétvégére egy Aggtelek környéki kirándulást terveztünk.

Az indulás előtt pár nappal elkapott egy derékfájás, ami két napra ágynak döntött, de aztán szerencsére fokozatosan javult. Gyönyörű idő ígérkezett, nem akartam lemondani az utazásról.
Először vonattal gondoltuk az utazást, de mint kiderült az nem olyan egyszerű. Egy miskolci átszállás után a vonatról leszállva még busszal kellett volna menni 20 km-t, ha lett volna buszjárat. Nem beszélve arról, hogy mindez közel 4,5 órát vett volna igénybe. Bár autóval az út csaknem duplájába került, végül mégis azt választottam, így 2,5 óra alatt Aggteleken voltam. Tízen jöttünk össze, hogy bejárjuk a környéket.
Már csütörtökön délben útra keltünk, hatan rövidebb úton a Jósvafői Baradla Barlang Vöröstói bejáratához igyekeztek, ahol egy két órás barlangtúra várt rájuk, négyen a hegyet megmászva jutottunk Jósvafőre, ahol a túra végén találkoztunk.

Az én derekamnak épp elég volt az a 8 km, igy busszal mentem vissza Aggtelekre, a többiek hegyen-völgyön érkeztek meg vacsorára.
A szállásunk a barlang aggteleki bejárata mellett,a nemzeti park területén volt. Nagyon kényelmes turistaszálló, kitűnő konyhával.

Pénteken félútig követtem a társaságot, szombaton kihagyva az újabb barlang és hegyi túrát a jósvafői Tengerszem tavat

és a Vörös tó környékét néztem meg.

A barlangot gondolom sokan ismerik, inkább – legalábbis számomra – két érdekességről írnék.
(folyt.köv.)

Balatonfelvidék

A múlt hétvégén barátainkkal – mint már pár éve – Balatonszepezdre utaztunk és kirándultunk egyet a Balaton-felvidéken.
A szeptember hónap az, amikor már érdemes elindulni túrázni, vége a nyári kánikulának ( no ez idénre nem igaz ) és nagyon hiányzik, hogy összejöjjünk és mozogjunk kicsit. Általában ez egy kicsit lazább túra, a lényeg nem a megtett kilométerek és a megmászott magasságok.
Idén is arra számítottunk, hogy részt veszünk a szepezdi szüreti mulatságon, de sajnos elhalasztották a következő hétvégére. Viszont hírét vettük, hogy ezen a hétvégén lesz a badacsonyi szüret. Így egy kicsit módosítottunk és a megérkezés napján Badacsony felé indultunk. Ábrahámhegyig vonatoztunk, onnan kb. 10 km-es séta után Badacsörs és Badacsonytomaj érintésével meg is érkeztünk.

Mint kiderült az igazi szüret másnap lesz, a tóparton csak kirakodóvásárt és egy nagy sátrat találtunk ahol különböző noname zenekarok léptek fel. Inkább a part menti büfékhez indultunk. 

Megkóstoltuk a badacsonyi borokat, sétáltunk egyet a tóparton, majd visszautaztunk Szepezdre. A vasútállomásról egyenesen a már jól ismert Öreg Halász Vendéglőhöz vettük az irányt, a vacsorában most sem csalódtunk.
Vasárnap egy valódi túrára készültünk. Révfülöpről busszal mentünk Balatonhenyére.
Innen az országos kék túra vonalán indultunk Nagyvázsonyba.

Az út kb. 15 km volt. Elhaladtunk a Kis-Bükk hegy oldalában majd keresztül a Csicsó erdőn, míg elértünk a Csicsói erdészházhoz. Itt tartottunk egy kis pihenőt, majd a Szentjakabfai erdőn át elértük a Szent Mihály kolostor romjait.

Egy kis pihenő után folytattuk az utat a Kinizsi forrás érintésével Nagyvázsonyba.

Megnéztük a várat, sétáltunk egyet a városban, majd a Kanizsa sörözőben vártuk buszunk indulását vissza a szállásunkra.

Vacsorára megint az Öreg Halászban gyülekeztünk 
Hétfőn már csak bő fél napunk volt. Reggel elhagytuk a szállást, a csomagokkal és Balatontördemic-Szigliget vasútállomásig utaztunk. Az állomáson hagytuk a csomagokat és indultunk egy kis túrával vegyes városnézésre. Ugyanazt az utat jártuk be, mint tavaly, csak ellenkező irányban, megnéztük az avasi templomromot,

elsétáltunk a kikötőbe, felmásztunk a Szűz Mária templomhoz majd letértünk a Kamon-kő tanösvényre.

Ez egy nagyon szép, kb. 6 km-es ösvény, vége a szigligeti vár lábánál van.

Itt volt kb. másfél óránk majd busszal visszamentünk a vasútállomásra. Nemsokára megérkezett a közelben lakó J.Feri is családjával – ő szervezi majd az októberi zempléni túránkat – kicsit elbeszélgettünk, majd indultunk hazafelé. Mi autóval 5-re már otthon voltunk, akik vonattal jöttek, csak fél 8-ra értek Budapestre.
Számomra továbbra is érthetetlen, hogy az alig 170 km megtételéhez a vonatnak miért kell 4 óra ???

Magas Tátra

A múlt héten négy napot a Magas Tátrában töltöttünk. Talán egy éve olvastam a neten, hogy a Gerlachfalvi csúcs alatt egy havasi mezőn tátrai mormoták élnek.

Mivel „mormota bolond” vagyok és párszor már sikerült őket közelről is meglesni, el is határoztuk, hogy a Kárpátokat sem hagyjuk ki. Már márciusban lefoglaltuk a szállást és nagyon vártuk az indulást. Kedden korán indultunk, Somoskőújfalu, Fülek Tiszolc, Poprádon keresztül Tátraszéplakra.(Tatranská Polianka) Itt elég nehezen találtuk meg azt erdei utat ami felvitt a szállodához. A 7 km-es út már a Tátrai Nemzeti Park területén kanyarog, csak azok vehetik igénybe autóval, akik fent szállást foglaltak.
A Szilézia Ház ( Sliezsky dom ) 1650 m magasan, a Felkai-völgyben (Velická dolina) a Felkai-tó (Velické pleso) partján található.

Az 1871-ben kőből épült első házat 1874-ben egy hólavina semmisítette meg. 1878-ban a tótól délnyugatra építettek egy kis faházat. A faház megmaradt 1895 után is, amikor a Magyarországi Kárpátegyesület Sziléziai osztálya a tó nyugati partján felépítette az első Sziléziai-házat - ez egy földszintes faépület volt. A házat állandóan bővítették és modernizálták. Különösen az 1957-1960 közötti felújítás volt lényeges, de a ház 1962-ben porrá égett.

Helyén 1968-ban egy azonos nevű modern hegyi szállót építettek. 2010-ben a szállodát uniós pénzből szuperül rendbehozták. Decemberben nyitották meg újra.

10 fokra és borult égre érkeztünk. Kipakolás után körbesétáltuk a tavat

és pár métert felkapaszkodtunk az egyik turistaúton, hogy közelről is megnézzük a vízesést.

Finom vacsorával zártuk a napot.

Szerdára leszakadt az ég, sűrű felhők rohantak ide-oda. Néha kitisztult, már kezdtünk reménykedni, de 10 percenként változott a helyzet, hol rosszabbra hol még rosszabbra :)




Csütörtök reggelre még a nap is kisütött, igaz már csak +5 fok volt. Gyorsan megreggeliztünk, és elindultunk felfelé a Kvetnicára (Virágoskert), ahol a mormoták élnek.

A Virágoskert a Felkai-völgynek az „Örököseső” feletti része, 1820-1840 m tengerszint feletti magasságban, úton a Lengyel nyereg felé. Itt valamikor tó volt, ma már inkább egy havasi mező, a környező hegyekból lezúduló vizek iramodnak a Felkai tó felé. Alig mentünk vagy 15 percet, elkezdett szakadni az eső . Épp az Örökeső sziklapárkányánál jártunk, (itt állandóan csepeg a víz, de most ömlött ), még menekülni sem volt hová.

Amikor kicsit csendesedett, indultunk tovább, ekkor meg a felhők kezdtek felfelé, felénk rohanni.

Talán volt egy fél óránk amikor nem esett és a felhő is felszállt. Gyorsan készítettünk pár fotót és elhelyezkedtünk egy szikla mögött várva, hogy a mormoták előbujjanak. Sok sok mormotalakást találtunk,

de megérkezésünkkor csak mormotafüttyöt hallottunk, ami figyelmeztette a többieket, „vigyázat itt betolakodók vannak” :) A figyelmeztetésnek meg is volt az eredménye, egyetlen mormota sem jött elő.

(Ezt láttuk volna, ha szerencsénk van)
Közben eleredt az eső is, a felhő egyre alacsonyabbra ereszkedett. A szikla mögött kucorodva pásztáztuk a katlant, hátha megpillantunk valamit. 3 óra múlva már teljesen átázva és átfagyva, úgy döntöttünk elindulunk lefelé. ( Mint később kiderült, jól tettük ) Az út lefelé jóval tovább tartott, a vizes, csúszós sziklákon csak lassan haladtunk.




Útközben a hegytetőn egy zergét pillantottunk meg, de mire előkaptam a fényképezőgépet, a felhő majdnem teljesen betakarta.

Lent a szállodában épp megszabadultunk vizes cuccainktól, mikor átláthatatlan sűrűségű zuhé kezdődött, orkán erejű széllel és kitartott egész estig. (Még rágondolni is rossz, mi lett volna ha ez a hegyen ér )

Eljött a péntek, utolsó napunk. Az orkán nem csillapodott, de délelőtt legalább az eső abbamaradt. ( Már itthon olvastam egy fiatalember beszámolóját, aki a pünkösdi hétvégén a Virágoskert feletti Lengyel nyereghez igyekezett, de miután egy széllökés csak úgy, másfél méterrel odébb rakta, jobbnak látta, ha visszafordul) .
Megreggeliztünk, összepakoltunk, fizettünk és jobbnak láttuk lefelé indulni. A négy napból kettőt gyakorlatilag a szálloda „fogságában” töltöttünk. 600 m-t ereszkedtünk, Tátraszéplakon, se az esőnek, se a szélviharnak nyoma sem volt. Ezúttal nyugat felé indultunk, Breznóban megebédeltünk, majd Losonc, után Litkénél hazaértünk Magyarországra.

Elég kalandosra sikeredett ez a kirándulás, de a hegyek még így is gyönyörűek voltak.
Talán máskor szerencsésebbek leszünk.

Hétvége az Őrségben

Csak most jutottam hozzá, hogy beszámoljak a múlt hétvégi utazásunkról. Dél Dunántúlon, közel a Szlovén határhoz, az Őrségben jártunk. Sokáig meditáltunk rajta, hogy autóval vagy a jóval olcsóbb vonattal menjünk. A 4,5-5 órás vonatozás kissé elrettentett és mint utóbb kiderült egyébként is jól döntöttünk, így egy pihenőt is beiktatva 3,5 óra alatt Nagyrákoson voltunk. K. barátnőm Nagykanizsáról már ott várt minket. Elindultunk a vasútállomásra és kis idő múlva beért turista barátaink vonata is.

Bepakoltuk a két autóba a csomagjaikat, nekik még volt kb. egy km gyaloglás a szálláshelyig. Ott már várt a 3. autó Flórival

és hamarosan megérkezett J.F. is a túra szervezője családjával a Balaton mellől. A ház egy kedves régi tornácos parasztház volt.

A szomszéd hozta is a kulcsokat azzal, hogy a gazda majd délután érkezik. A döbbenet a szobák kinyitása után ért minket, úgy tűnt itt nem várt ránk senki. Az enyhe kifejezés, hogy a szobák koszosak voltak, az ágyakon az előző lakók ágyneműje, a levegő dohos, úgy is mondhatnánk, hogy büdös. Látszott, hogy hónapok óta itt nem járt senki. Kihordtuk az udvarra a matracokat, bútorokat, hogy szellőzzenek.

Összekészítettük úti hátizsákunkat és indultunk első rövid túránkra. Végigsétáltunk a falun,

majd a sportpálya mellett igyekeztünk a zöld jelzésen az Ispánki patak mentén Ispánk felé. Szép dimbes-dombos, erdős részem haladtunk.

A falu szélén mindjárt egy fogadó állt, betértünk, a nagy melegben jól esett egy kis hideg itóka.

Innen visszaindultunk Nagyrákosra, végül legyúrtunk összesen 13 km-t. A fiúk mindjárt nekiálltak tüzet csiholni, készült a bográcsba való gomba és csirkemell.

Közben barátnőmtől is elbúcsúztunk, indult vissza Nagykanizsára. Míg főtt a pörkölt, megjött a gazda is, rohamban takarított kicsit, a szállás így is messze volt az elvárhatótól. Úgy döntöttünk, hogy keresünk magunknak másik szállást. Szerencsénkre T.K. délután elkérte az ispánki fogadó telefonszámát. Felhívtuk és volt is egy szobájuk. Mivel szerencsére nálunk volt az autó, késő este át is költöztünk.

Vasárnap reggel egy hosszabb túrára indultunk. Vonattal átmentünk Bajánsenyére, innen indult a kék jelzés Velemérre.(az út 22 km volt) Kercaszomor után Szomorócon megnéztük a régi szoknyás haranglábat,


majd átkelve a Kerca patakon,

a Szent Vendel templomromot. Innen egy szép fenyveserdőn át dél felé, közvetlenül a Szlovén határ mellett jutottunk el Magyarszombatfára.
Megnéztük a falut,ami fazekasairól híres,

betértünk a “Tűzzománc Szomjoltóba”,

majd egy fazekas vásáron megkóstoltuk a dödöllét is.

Hosszabb pihenő után, még mindig nyári melegben folytattuk az utat Velemérre. Közben Gödörháza határában láttunk egy másik – még régebbi – haranglábat.

A veleméri Árpákori templomhoz a falu szélén vezetett végig az út. Több szép régi faházat is láttunk.

Templomban részletes ismertetést kaptunk történetéről egy nagyon lelkes hölgytől.



Innen már csak a faluba kellett lejutni, ahonnan busszal értünk vissza Nagyrákosra. Az estét a Alsószeri csárdában töltöttük.

Hétfőn – miután a tegnapi kb 22 km-es úton eléggé elfáradtunk – úgy döntöttünk, hogy az aznapi pár órás túrát kihagyjuk. Reggel nem kellett rohanni, kényelmesen megreggeliztunk és egy finom kávé után délelőtt elindultunk hazafelé. Útközben még betértünk a Kis-Balatonhoz, sétáltunk egyet a Kányavári szigeten.

Bár húsvét hétfő lévén délután Budapest előtt már sokasodott a forgalom az autópályán, igy is kényelmesen hazaértünk.