Grand Canyon

Ö. szerencsésen megjárta az Egyesült Államokat. Visszafelé a repülő 5 órás késéssel 

érkezett, így a légitársaságtól 600 EUR kártérítést is kapott :) Ahogy tervezte, sikerült 

eljutnia a Grand Canyonba is.

 

Égnek meredő sziklatornyok és meredek falú szurdokok gigantikus labirintusa. A Grand-kanyon méretei oly hatalmasak, hogy a képződményt még az űrből is látni. 440 kilométer hosszú, közel 30 kilométer széles és 1600 méter mély. A Föld egyik legmélyebb szakadékvölgye, amelynek falai merőlegesen hasítanak bele a Föld kérgébe. A Colorado folyó kevesebb, mint ötmillió év alatt átvágta magát bolygónk kétmilliárd éves történetén, rétegről-rétegre feltárva a geológiai korokat. 

Az első emberek évezredekkel ezelőtt jelentek meg ezen a tájon. A kanyon azóta félelemmel vegyes tisztelet tárgya: hogyan került ide, és milyen titkokat rejtenek a falai? Sok amerikai őslakos számára ez szent vidék. Évszázadok óta szakrális tisztelettel tekintenek a kanyonra.

A lemezütközések fontos szerepet játszottak a Grand-kanyon kialakulásában is. Körülbelül 130 millió évvel ezelőtt az óceáni lemez nekiütközött az Észak-Amerikai-lemez nyugati peremének.  Az ütközés a kontinentális kéreg peremének egyes darabjait a mélybe rántotta. A felszín alatt anyaguk megolvadt, és a kérgen keresztül a magasba nyomódott. Északon kiemelkedett a Sziklás-hegység,  A mai Colorado-fennsík területe körülbelül 1600 métert emelkedett, az ősi tengerfeneket a mai – 2100 méteres tengerszint feletti – magasságába emelve. 

(ez a kép illusztráció)

A Grand Canyon Nemzeti Park az Egyesült Államok 15. legrégebbi nemzeti parkja. Az UNESCO 1979-ben világörökségi helyszínnek minősítette. A Grand Canyon már az 1800-as évek végén ismert volt az amerikaiak széles köre számára. Roosevelt elnök kezdeményezte a terület védetté nyilvánítását, de ez csak Wilson elnök idején valósult meg 1919-ben. A nemzeti parki státusz segíthette megakadályozni a park területén történő gátépítést a Colorado folyón,  Déli-peremnél közel 40 km hosszon lehet sétálni a Grand Canyon peremén, autóút is vezet a perem mellett. A közelben fekvő kis repülőtérről (Grand Canyon National Park Airport) körrepülésre lehet indulni kisrepülőgéppel vagy helikopterrel.

Az utóbbi 3 hónap

Az eltelt csaknem 3 hónap elég mozgalmas volt. Még mindig keresem, hol van az a sok szabadidő, amit nyugdíjasaként élvezhetnék J  Igaz az élet igy sokkal  stresszmentesebb és már ezért is megérte abbahagyni a munkát.

A legutolsó bejegyzést követően szintén februárban elmentünk a Csángó Bálra a Petőfii Csarnokba. Az előadás szép volt, mint mindig és találkoztunk somoskai ismerőseinkkel is.  Azután még ebben a hónapban elutaztam pár napra Békéscsabára. A városban még sosem jártam. Azon a hétvégén egy szólótánc fesztivált tartottak, igy ezt is megnéztem. Sőt sikerült találkoznom a családkutatás során megtalált távoli rokonaimmal is, akik nagyon kedvesen fogadtak, együtt ebédeltünk és jól elbeszélgettünk.

Március elején nagyon szép idő kerekedett. El is mentünk egyet túrázni Csobánka és Pilisborosjenő környékére. A következő hétvégén Nagyhideghegy következett. Ide tavaszban indultunk, de fent még keményen tartotta magát a tél. Pár nap múlva a hideg  és havazás a várost is elérte, ezért úgy döntöttünk, kivárjuk az igazi tavaszt és beszorulva a szobába több idő jutott az angol tanulásra és arra, hogy közelgő angliai utam során mit is nézzek meg. A netről kigyüjtöttem, hogy ezekről a helyekről mit is érdemes tudni. Közben megérkezett A. Amerikából és volt egy kellemes ebéd Vácon a volt osztálytársakkal is.

A rossz idő kitartott április 8-i indulásomig, Angliában pedig igazi angol időjárás kisért végig – kivéve az utolsó két napot. 8-10 fok, eső, köd,néha pár percre előbújt a Nap, aztán kezdődött minden előlről.  Sőt egyik kirándulásunkkor még jégesőt is kaptunk. Mindez azért nem befolyásolta, hogy eljussak néhány helyre. Szerencsére Ö-nek is sikerült szabadságot kivennie, az unokáknak meg épp ovis-iskolai szünet volt. Végre belülről is megnéztem a Westminster apátságot. Nem volt olcsó mulatság, de a szépség megérte. Ugyanez mondható el a Towerról is.  Jártam Brightonban a csatorna partján és  a Lewes-i várban. Eljutottam Wimbledonba. És persze közben élveztem a gyerkőcöket. Bő hét múlva hazafelé Londonból 10 fokban indultam, pár óra múlva itthon Ferihegyen 24 fokot mutatott a hőmérő.  Persze én indulásomnak megfelelően pulóverben, kabátban próbáltam hazavergődni csomagjaimmal J

Az elkövetkező hétvégén nem lehetett elszalasztani a gyönyörű már-már nyárelejei időt, igy nekivágtunk a Holdvilág-ároknak. Mások is igy gondolták, mert elég sokan vették arra az irányt, márcsak azért is, mert ez a terület esős időben alig járható. Most viszont igen vadregényes volt barlangjaival, gyors folyású patakjával, virágba borult fáivel.

A következő utunk  Somló hegyre és környékére vezet. Remélem erről nem csak hetek múlva fogok beszámolni J

A sok fotóból nehéz lett volna választani, igy ha a kiemelt szavakra kattintotok, megnézhetitek valamennyi fotóalbumot.

Barangolás Aggtelek környékén 3.

A VILÁG LEGNAGYOBB KÖNYVE




Szögligetről Aggtelek felé autózva Szinpetri faluban egy transzparenst vettem észre az út fölött kifeszítve és a világ legnagyobb könyvére hívta fel a figyelmet. Gondoltam, ezt meg kell nézni. Ez a piciny Jósva parti falu büszkélkedhet egy könyvvel amelynek az egész földkerekségen nincs párja. A világ eddigi legnagyobb könyve az amerikai Denverben, 34 éve készült, 2 méter 74 centi széles, 3 méter magas, súlya 252,6 kiló, 300 oldalas. Ezt szárnyalta túl a mostani.

A könyv méterei: 4,18-szor 3,76 méter. Súlya 1420 kg, és 346 nyomtatott oldalból áll, és valódi bőrbe kötötték. A címe Törékeny Természeti Örökségünk, és a környék élővilágát, flóráját és faunáját mutatja be.. Előlapján egy Foltos szalamandra látható, amely az Aggteleki Nemzeti Park jelképe. Betűi tenyér nagyságúak.
A könyvet Varga Béla álmodta meg, Az első gondolattól a bemutatóig négy évre volt szükség. Az egyedi gépeket megtervezte, megépítette. A szükséges különleges anyagokat beszerezte. Bécsből hoztak egy tonna kellően vastag, 3,8 méter széles papírt Lézerrel jelölték ki az összetűzési pontokat. A fedlapok 4 cm vastag fából készültek. Borításához Európában nem találtak megfelelő minőségű marhabőrt ezért végül azt Argentínából szerezték be. A teljes felület befedéséhez 13 darab marhabőrre volt szükség.

A munkálatokban 45 ember vett részt. Mozgatásához darut használtak, és beemeléshez a jelenlegi terem gerendás mennyezetét is nyithatóvá kellett alakítaniuk. A majd 16 m2-es lapok hajtogatásához nyolc emberre van szükség, akik évente egyszer lapoznak a könyvben egyet. Értéke pénzben alig mérhető, és aki megpróbálná ellopni, annak szét kellene szednie az egész színpetri malmot.

Egy kordonnal elzárt kis lépcsőn mentünk fel, ahol aztán automatikusan kinyílt az ajtó. Ez itt nagyon fontos, hiszen igy lehet kiküszöbölni a belső teremben a páratartalom ingadozást. A magas páratartalom a papír egyik legnagyobb ellensége.

A Guiness feltétele volt egy méretarányos kisebb könyv elkészítése is, ami mind tartalmában, mind anyagában teljesen megegyezik a nagyobbal. Azért ez sem egy minikönyv, 40x50 cm-es. Varga Béla fehér kesztyűt húzott a lapozáshoz.

Barangolás Aggtelek környékén 2.

DERENK



A pénteki túra egyik állomása volt Derenk romfalu. Bevallom azelőtt ezt a nevet sosem hallottam, kicsit utána kellett nézni annak, mi is történt itt.
A falucska a szlovák határtól mindössze 1 km-re fekszik. Derenk középkori kisközsége 1881 és 1945 között Abaúj-Torna vármegyéhez tartozott, 1950-ben pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye része lett. Az Aggteleki Nemzeti Parkkal határos, hegyekkel övezett, festői környezetben terül el. Amerre a szem ellát, égbenyúló sziklák magasodnak, melyek csúcsain még ma is ott állnak a hajdani Szád-vár romjai.

A falu lakossága a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc ideje alatt jelentősen megfogyatkozott, az 1711-es pestisjárvány következtében pedig csaknem teljesen elnéptelenedett. Néhány évig lakatlanul állt, csak 1717-től kezdődően érkeztek ide új családok, elsősorban dél-lengyelországi gorálok, akik valóságos lengyel szigetet hoztak itt létre. Derenk később a trianoni Magyarország egyedüli szín lengyel községévé vált. A település először 1920-ban került komolyabb veszélybe, mikor is főutcáján keresztül húzták meg a magyar-csehszlovák határt. Népszavazást rendeltek el, melynek alkalmával a szlovákokhoz nyelvileg közelebb álló lakosság mégis úgy döntött, hogy Magyarországhoz akar tartozni.
A falu sorsa ezután 1938-ban pecsételődött meg véglegesen, Horthy Miklós ugyanis eltökélte, hogy vadaskertet hoz létre a vidéken. Először Derenk határában létesített medvéskertet, majd fokozatosan megkezdte a község kiürítését. Az épületeket munkaszolgálatosokkal bontatták le, a bútorokat, az építőanyagot, illetve a személyes holmikat pedig vonaton szállították az új lakóhelyekre. A legmegrendítőbb esemény mégis a templom lebontása volt, miután a település 1943-ra meg is szűnt. A településnek egykor 110 háza volt. Horthy sem élvezte sokáig vadasparkját, mert a háborúnak vége lett, s külföldre emigrált. A lakosokat a szomszédos és távolabbi falvakba, városokba telepítették - elsősorban Emődre, Sajószentpéterre, Szendrőre, Martonyiba, Szögligetre, ahol minden itthagyott hektár földért, másfelet kaptak.

Ma már csak az egykori iskola felújított épülete,

a templom helyére épített kápolna,

illetve a közelben lévő temető emlékezteti az erre járót, hogy egykor egy településnek adott otthont a környék.

Az iskola falain belül állandó kiállítás látható.
A falu volt főutcája mellett táblák jelzik az egykori házak helyét és tulajdonosát.
A hajdani lakosok és leszármazottaik hagyományőrzés céljából minden év júliusában megrendezik a derenki búcsút, hisz a település nem csupán számukra, de az egész magyarországi lengyelség szemében szimbólummá vált.

(folyt.köv.)

Barangolás Aggtelek környékén

Az elmúlt hosszú hétvégére egy Aggtelek környéki kirándulást terveztünk.

Az indulás előtt pár nappal elkapott egy derékfájás, ami két napra ágynak döntött, de aztán szerencsére fokozatosan javult. Gyönyörű idő ígérkezett, nem akartam lemondani az utazásról.
Először vonattal gondoltuk az utazást, de mint kiderült az nem olyan egyszerű. Egy miskolci átszállás után a vonatról leszállva még busszal kellett volna menni 20 km-t, ha lett volna buszjárat. Nem beszélve arról, hogy mindez közel 4,5 órát vett volna igénybe. Bár autóval az út csaknem duplájába került, végül mégis azt választottam, így 2,5 óra alatt Aggteleken voltam. Tízen jöttünk össze, hogy bejárjuk a környéket.
Már csütörtökön délben útra keltünk, hatan rövidebb úton a Jósvafői Baradla Barlang Vöröstói bejáratához igyekeztek, ahol egy két órás barlangtúra várt rájuk, négyen a hegyet megmászva jutottunk Jósvafőre, ahol a túra végén találkoztunk.

Az én derekamnak épp elég volt az a 8 km, igy busszal mentem vissza Aggtelekre, a többiek hegyen-völgyön érkeztek meg vacsorára.
A szállásunk a barlang aggteleki bejárata mellett,a nemzeti park területén volt. Nagyon kényelmes turistaszálló, kitűnő konyhával.

Pénteken félútig követtem a társaságot, szombaton kihagyva az újabb barlang és hegyi túrát a jósvafői Tengerszem tavat

és a Vörös tó környékét néztem meg.

A barlangot gondolom sokan ismerik, inkább – legalábbis számomra – két érdekességről írnék.
(folyt.köv.)

Szépség

Idén a karácsonyi kaktuszom kicsit elnézte a naptárt, már most teljes pompájában virágzik.

Balatonfelvidék

A múlt hétvégén barátainkkal – mint már pár éve – Balatonszepezdre utaztunk és kirándultunk egyet a Balaton-felvidéken.
A szeptember hónap az, amikor már érdemes elindulni túrázni, vége a nyári kánikulának ( no ez idénre nem igaz ) és nagyon hiányzik, hogy összejöjjünk és mozogjunk kicsit. Általában ez egy kicsit lazább túra, a lényeg nem a megtett kilométerek és a megmászott magasságok.
Idén is arra számítottunk, hogy részt veszünk a szepezdi szüreti mulatságon, de sajnos elhalasztották a következő hétvégére. Viszont hírét vettük, hogy ezen a hétvégén lesz a badacsonyi szüret. Így egy kicsit módosítottunk és a megérkezés napján Badacsony felé indultunk. Ábrahámhegyig vonatoztunk, onnan kb. 10 km-es séta után Badacsörs és Badacsonytomaj érintésével meg is érkeztünk.

Mint kiderült az igazi szüret másnap lesz, a tóparton csak kirakodóvásárt és egy nagy sátrat találtunk ahol különböző noname zenekarok léptek fel. Inkább a part menti büfékhez indultunk. 

Megkóstoltuk a badacsonyi borokat, sétáltunk egyet a tóparton, majd visszautaztunk Szepezdre. A vasútállomásról egyenesen a már jól ismert Öreg Halász Vendéglőhöz vettük az irányt, a vacsorában most sem csalódtunk.
Vasárnap egy valódi túrára készültünk. Révfülöpről busszal mentünk Balatonhenyére.
Innen az országos kék túra vonalán indultunk Nagyvázsonyba.

Az út kb. 15 km volt. Elhaladtunk a Kis-Bükk hegy oldalában majd keresztül a Csicsó erdőn, míg elértünk a Csicsói erdészházhoz. Itt tartottunk egy kis pihenőt, majd a Szentjakabfai erdőn át elértük a Szent Mihály kolostor romjait.

Egy kis pihenő után folytattuk az utat a Kinizsi forrás érintésével Nagyvázsonyba.

Megnéztük a várat, sétáltunk egyet a városban, majd a Kanizsa sörözőben vártuk buszunk indulását vissza a szállásunkra.

Vacsorára megint az Öreg Halászban gyülekeztünk 
Hétfőn már csak bő fél napunk volt. Reggel elhagytuk a szállást, a csomagokkal és Balatontördemic-Szigliget vasútállomásig utaztunk. Az állomáson hagytuk a csomagokat és indultunk egy kis túrával vegyes városnézésre. Ugyanazt az utat jártuk be, mint tavaly, csak ellenkező irányban, megnéztük az avasi templomromot,

elsétáltunk a kikötőbe, felmásztunk a Szűz Mária templomhoz majd letértünk a Kamon-kő tanösvényre.

Ez egy nagyon szép, kb. 6 km-es ösvény, vége a szigligeti vár lábánál van.

Itt volt kb. másfél óránk majd busszal visszamentünk a vasútállomásra. Nemsokára megérkezett a közelben lakó J.Feri is családjával – ő szervezi majd az októberi zempléni túránkat – kicsit elbeszélgettünk, majd indultunk hazafelé. Mi autóval 5-re már otthon voltunk, akik vonattal jöttek, csak fél 8-ra értek Budapestre.
Számomra továbbra is érthetetlen, hogy az alig 170 km megtételéhez a vonatnak miért kell 4 óra ???

Tordai hasadék

(románul Cheile Turzii),mészkő-hasadék a Torockói hegységben, az Erdélyi Érchegység részeként nem messze Tordától, odajutni Mészkő falu felől lehet. 1938 óta védett terület. Ma 125 hektár. A 3,5 km hosszú szakadékon az Aranyos folyóba ömlő Hesdát patak folyik át.

A hasadék két oldalán Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc húzódik, ezen sziklafalak 250-300 méter magasak. A falakban 32 feltárt barlang van, ezek közöl a legnagyobb a Porlik-barlang (75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas). A barlangokban található legelső falfelirat 1563-ból származik. 1983-ban természeti rezervátumnak nyilvánították, mivel növény és állatvilága olyan egyedi példányokat őriz, amelyek Európában ritkán vagy egyáltalán nem fordulnak elő. A Tordai hasadékban több mint 997 fajta növény él, amely a Romániában ismert növények több mint egy negyede. A legritkább növény az Allium obliquum nevű jégkorszaki hagymaféle, amely e lelőhelyén kívül csupán a Volgán túl, az Uraltól délre és Közép-Ázsia hegyein található meg. A hasadékban több védett állatfaj él, pl. a szirti sas, a fülesbagoly, valamint több különleges pillangóféle. A Tordai-hasadék első kutatója a botanikus Lerchenfeld József volt,1780-ban.

A legenda szerint Szent László király Torda mellett harcolt a kunokkal. A túlerővel szemben vissza kellett vonulnia a hegy irányába, de a kunok üldözőbe vették a magyar sereget. Szent László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott; ebben a pillanatban a hegy kettéhasadt. (Szent László lovának patkónyomai a hasadék felett állítólag ma is látszanak.) A természettudományos magyarázat szerint a hasadék egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlása következtében jött létre.
A hasadékba vezető első utat a vármegye és Torda városa építette 1890-1893 között. Nekem úgy tünt, még ma is ezen az úton lehet odajutni, nemigen nyúltak hozzá azóta :))) A hasadékban az út jól kiépített, függőhidak és sziklaperemek váltogatják egymást a kanyonban.

A veszélyesebbnek tűnő kitett részeken láncok biztosítják a továbbjutásunkat. A hasadék végén a meredek sziklaszirtek elfogynak, lankásabb, barátságos kis rétre érünk.

Ma már a hasadék mindkét végénél belépőjegyet kell venni. 3 RON személyenként. ( de ha visszafelé is ugyanarra jön valaki, nem kell újabb jegyet vásárolnia)

Virágaim

Már azt hittem az orchideámnak vége, olyan siralmas állapotban volt, de végül magához tért. Most így néz mi :)




A ciklámen is kivirágzott




Bár nem virág, de chilipaprikából is meglesz az idei szükséglet :)




És Emesének üzenem, már ekkora az Aloe Vera :)


(A dátum ellenére a képek ma készültek :) )

Magas Tátra

A múlt héten négy napot a Magas Tátrában töltöttünk. Talán egy éve olvastam a neten, hogy a Gerlachfalvi csúcs alatt egy havasi mezőn tátrai mormoták élnek.

Mivel „mormota bolond” vagyok és párszor már sikerült őket közelről is meglesni, el is határoztuk, hogy a Kárpátokat sem hagyjuk ki. Már márciusban lefoglaltuk a szállást és nagyon vártuk az indulást. Kedden korán indultunk, Somoskőújfalu, Fülek Tiszolc, Poprádon keresztül Tátraszéplakra.(Tatranská Polianka) Itt elég nehezen találtuk meg azt erdei utat ami felvitt a szállodához. A 7 km-es út már a Tátrai Nemzeti Park területén kanyarog, csak azok vehetik igénybe autóval, akik fent szállást foglaltak.
A Szilézia Ház ( Sliezsky dom ) 1650 m magasan, a Felkai-völgyben (Velická dolina) a Felkai-tó (Velické pleso) partján található.

Az 1871-ben kőből épült első házat 1874-ben egy hólavina semmisítette meg. 1878-ban a tótól délnyugatra építettek egy kis faházat. A faház megmaradt 1895 után is, amikor a Magyarországi Kárpátegyesület Sziléziai osztálya a tó nyugati partján felépítette az első Sziléziai-házat - ez egy földszintes faépület volt. A házat állandóan bővítették és modernizálták. Különösen az 1957-1960 közötti felújítás volt lényeges, de a ház 1962-ben porrá égett.

Helyén 1968-ban egy azonos nevű modern hegyi szállót építettek. 2010-ben a szállodát uniós pénzből szuperül rendbehozták. Decemberben nyitották meg újra.

10 fokra és borult égre érkeztünk. Kipakolás után körbesétáltuk a tavat

és pár métert felkapaszkodtunk az egyik turistaúton, hogy közelről is megnézzük a vízesést.

Finom vacsorával zártuk a napot.

Szerdára leszakadt az ég, sűrű felhők rohantak ide-oda. Néha kitisztult, már kezdtünk reménykedni, de 10 percenként változott a helyzet, hol rosszabbra hol még rosszabbra :)




Csütörtök reggelre még a nap is kisütött, igaz már csak +5 fok volt. Gyorsan megreggeliztünk, és elindultunk felfelé a Kvetnicára (Virágoskert), ahol a mormoták élnek.

A Virágoskert a Felkai-völgynek az „Örököseső” feletti része, 1820-1840 m tengerszint feletti magasságban, úton a Lengyel nyereg felé. Itt valamikor tó volt, ma már inkább egy havasi mező, a környező hegyekból lezúduló vizek iramodnak a Felkai tó felé. Alig mentünk vagy 15 percet, elkezdett szakadni az eső . Épp az Örökeső sziklapárkányánál jártunk, (itt állandóan csepeg a víz, de most ömlött ), még menekülni sem volt hová.

Amikor kicsit csendesedett, indultunk tovább, ekkor meg a felhők kezdtek felfelé, felénk rohanni.

Talán volt egy fél óránk amikor nem esett és a felhő is felszállt. Gyorsan készítettünk pár fotót és elhelyezkedtünk egy szikla mögött várva, hogy a mormoták előbujjanak. Sok sok mormotalakást találtunk,

de megérkezésünkkor csak mormotafüttyöt hallottunk, ami figyelmeztette a többieket, „vigyázat itt betolakodók vannak” :) A figyelmeztetésnek meg is volt az eredménye, egyetlen mormota sem jött elő.

(Ezt láttuk volna, ha szerencsénk van)
Közben eleredt az eső is, a felhő egyre alacsonyabbra ereszkedett. A szikla mögött kucorodva pásztáztuk a katlant, hátha megpillantunk valamit. 3 óra múlva már teljesen átázva és átfagyva, úgy döntöttünk elindulunk lefelé. ( Mint később kiderült, jól tettük ) Az út lefelé jóval tovább tartott, a vizes, csúszós sziklákon csak lassan haladtunk.




Útközben a hegytetőn egy zergét pillantottunk meg, de mire előkaptam a fényképezőgépet, a felhő majdnem teljesen betakarta.

Lent a szállodában épp megszabadultunk vizes cuccainktól, mikor átláthatatlan sűrűségű zuhé kezdődött, orkán erejű széllel és kitartott egész estig. (Még rágondolni is rossz, mi lett volna ha ez a hegyen ér )

Eljött a péntek, utolsó napunk. Az orkán nem csillapodott, de délelőtt legalább az eső abbamaradt. ( Már itthon olvastam egy fiatalember beszámolóját, aki a pünkösdi hétvégén a Virágoskert feletti Lengyel nyereghez igyekezett, de miután egy széllökés csak úgy, másfél méterrel odébb rakta, jobbnak látta, ha visszafordul) .
Megreggeliztünk, összepakoltunk, fizettünk és jobbnak láttuk lefelé indulni. A négy napból kettőt gyakorlatilag a szálloda „fogságában” töltöttünk. 600 m-t ereszkedtünk, Tátraszéplakon, se az esőnek, se a szélviharnak nyoma sem volt. Ezúttal nyugat felé indultunk, Breznóban megebédeltünk, majd Losonc, után Litkénél hazaértünk Magyarországra.

Elég kalandosra sikeredett ez a kirándulás, de a hegyek még így is gyönyörűek voltak.
Talán máskor szerencsésebbek leszünk.