"Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog." (Szentgyörgyi Albert)
Piatigorsky (1903-1976) könyvét nemrég olvastam. Ide másolok egy rövid idézetet, hogy miért, az a végén kiderül :)
"Producerem, aki hosszú évekig kitartott amellett, hogy ő volt első csellótanárom, lekötött a Carnegie Hallról szóló filmhez. Nem láttam a forgatókönyvet, de azt mondták, a híres hangversenyterem hiteles történetét eleveníti meg. Aggályoskodó kérdéseimre, hogy mit kell játszanom, csak azt válaszolták, "mindegy, amit akar". Amikor a szerződést aláírtam, ismét megkérdeztem. Ugyanazt a válaszolták, egy kis módosítással: "Mindegy, amit akar, de nem tarthat két percnél tovább". A hattyú-t játszottam. Ez természetes: a csellista gyakran található e madár társaságában - a zene szép, a madár nemes, ahogy halálának legendája is az. De szinte az egészet könnyen paródiává lehet változtatni. A Carnegie Hallban hárfakísérettel játszottam lemezre a darabot. A hangzással meg voltam elégedve, s másnap indultam a filmforgatásra. Legnagyobb meghökkenésemre nem azzal a hárfással fényképeztek, akivel a hangfelvételt csináltam, hanem féltucatnyi hölgy vett körül hárfákkal. Egyformák voltak, ugyanolyan virágot, ruhát és arckifejezést viseltek. - Tudnak hárfázni ? - kérdeztem produceremet. - Nem. - Akkor mit keresnek itt ? - Szükségem van rájuk a háttér miatt. Az elfoglalt producernek nem volt ideje további magyarázatra. - Káprázatos - mondta. - Egyszerűen káprázatos - ismételte, amikor a Carnegie Hallban játszott jelenetemet befejeztük. Elmentem a film "premierjére", és A hattyú után kirohantam a moziból. A hárfás nők csokrába rejtett csellista kétségbeejtő látvány volt, de mindez már késő bánat. Dühöngésem sem tartott soká, s a film emlék lett, mintha egy régi családi album komikus vagy szomorú pillanatfelvétele volna"
Ma délután - pihenésképpen - a youtube-on barangoltam és ezt találtam:)
Délután végre nyugodtan belemerültem a munkámba, mikor egy hatalmas csattanásra kaptam fel a fejem. Ablakom alatt a keresztben álló Seat nem adta meg a jobbkéz-szabályt egy taxinak és épp egy Mercedes 600-asban landolt, de előtte még 3 másik kocsit is kicsit odébb lökdösött :) Bizony sokan nem veszik figyelembe, hogy napok óta esik, szitál a köd, nyálkásak az utak, nem is olyan egyszerű bármikor megállni. Jobb az óvatosság.
Tegnap egy nagyon szép hangversenyen voltam a zeneakadémián. Az épületet hamarosan bezárják, teljesen felújítják, ebből az alkalomból egy héten keresztül ingyenesen vagy egészen olcsón lehetett koncerteket hallgatni. Vasárnap őrült vállalkozásba fogtak Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmónikus Zenekar.
Beethoven non-stop címmel délutántól késő estig eljátszották mind a 9 szimfóniát. Egyben ment az 1-3, aztán kis szünet után a 4-6 és a végén a 7-9.
Én az első előadásra kaptam jegyet 15 órától. A két órás program nagy élmény volt. Kollégám mesélte, hogy este 11-re a karmester is igencsak elkészült az erejével, fizikai teljesítménynek sem utolsó :) A zenekarnak 15 olyan tagja volt, aki az egész estét végigjátszotta, a többiek cserélődtek és besegítettek az akadémia növendékei is.
A Zeneakadémia alapításának ötlete 1869-ben merült fel azzal a céllal, hogy a tehetséges növendékek itthon részesülhessenek felsőfokú képzettségben. A magyar parlament 1873-ban szavazta meg az intézmény felállításának költségeit, bár az eredetileg tervezetthez képest jóval szerényebb keretek között. 1875 márciusában Liszt Ferencet kinevezték a Zeneakadémia elnökévé, és még ugyanez év október 14-én megnyitotta kapuit. Liszt még nem volt jelen az intézet ünnepélyes megnyitásánál, csak néhány hónappal később érkezett meg. Igazgatója Erkel Ferenc lett. A Zeneakadémia első otthona egy bérház volt a Duna-parti Hal-téren, csak 4 évvel később kapott a Sugár úton (Andrássy út) önálló épületet.
A diákok és a tanszakok száma egyre nőtt, míg kicsi lett az akadémia addigi épülete 1907. május 12-én nyílt meg az új, mai épület a Király és a Gyár utca sarkán, és ekkor kapta az előtte elterülő széles utcaszakasz a Liszt Ferenc tér nevet. Az új épület több növendék felvételét tette lehetővé, amihez új tanárokat kellett kinevezni. Ekkor lett Kodály Zoltán és Bartók Béla, majd a következő évtől Weiner Leó is a Zeneakadémia tanára. A II. világháború bombázásai az épületet csaknem teljesen megkímélték. Az épület az 1907-es átadás óta – eltekintve a kisebb funkcionális átalakításoktól és az égető állagmegóvó beavatkozásoktól – érintetlen. A felújítást követően 2011-ben lesz az ünnepélyes megnyitó.
A koncerten készült videomat itt nézhetitek meg, inkább hallgatni ajánlom, mint nézni :))
Idén is megrendezte a BSI évadzáró túranapját. A helyszin és az útvonal megegyezett a tavalyival, csak a sponzor változott. Egy bank helyett egy sportbolt hálózat adta a nevét.
Reggel 8-kor indultunk Csillaghegyre szemerkélő esőben és nagy ködben, bízva abban, hogy lesz ez még jobb is :) A Batthyány téren túratársainkkal is összefutottunk, akik Solymár és Pilisborosjenő között terveztek mára kirándulást. A versenyközpont most is az iskolában volt. Regisztrálás után átvettük túlélő csomagunkat (innivaló, alma, édesség ) és a már ismert úton indultunk a Róka hegyre, tetejére – szerintem – több száz lépcső megmászása után érkeztünk. Hogy szusszanjunk is, meg-meg álltunk fényképezni.
A kilátás csodás lett volna, de az időjárás most nem fogadott kegyeibe minket. Innen már – leszámítva az utolsó egy km-t, ami kaptatós és elég köves volt – kényelmesen értük el az 5 km-nél levő ellenőrző pontot a kőhegyi bányánál.(333 m). Itt már ki-ki bukkant a nap, bár csúnya, feketébe hajló felhők is keringtek felettünk, de a köd megszűnt. Visszafelé a piros jelzésen hamar leértünk. A tiszta menetidő 2 óra 17 perc lett.
Megkaptuk az oklevelet, kitűzőket és forró teánkat. F-nek még egy kis házi pálinka is jutott a szervezőktől :) Kettő után már itthon is voltunk.
Nem terveztük, hogy megnézzük a vásárvárosban az idei Hó-Showt, de mivel egy utazási irodától kaptunk ingyen belépőket, pénteken munka után elindultunk. Szeretem a telet, főleg a hegyekben, amikor minden fehér és vakítóan süt a nap. A mostani nyirkos szürkeségben jól jött egy kis téli hangulat :) Sétálgattunk a standok között, voltak korizók, snowboardosok, megnéztük az Eplényben épülő, első magyarországi székes sífelvonót,
nézegettük az irodák kínálatait, a hihetetlen mennyiségű – és időnként árú – sífelszereléseket. A Madarasi Hargitára hívogató standnál még egy kis házi pálinkával is megkínáltak :)
Mára pilisi túrát terveztünk. Reggel csípős hidegre, de napsütésre ébredtünk, igaz innen fentről látszott a várost beborító ködpaplan. Turistatársainkkal a Batthányi téren találkoztunk, innen HÉV-el mentünk Szentendréig, ahol gyors jegyváltás után busszal indultunk tovább Pilisszentlászlóra.
Pilisszentlászló a vulkáni kőzetből, andezitből álló Visegrádi hegység szívében bújik meg egy kisebb medencében, 350-400 m magasságban - ennek köszönhetően a ködfelhő felett jártunk - erdővel körülvéve. Az Árpád-házi királyoktól kezdve a környék királyi vadászterület volt. A pálosok 1686 után hoztak telepeseket a Felvidékről, az őslakosok többsége ma is beszéli a szlovák nyelvet. 1947-ben a község lakóinak egyharmada, 400 fő áttelepül Szlovákiába. A község teljes bel- és külterülete is a Duna-Ipoly Nemzeti park része. Fél 10-kor túránk a kék jelzésen indult, kisebb emelkedőkkel, az Öreg nyílás völgy mentén.
Amerre néztünk, az őszi szinek kavalkádja fogadott, vastag óarany avarszőnyeggel. A kék + jelen kezdődött a kapaszkodó a Som hegy oldalában. Féluton kis pihenőt tartottunk,
majd újabb hegymászással értük el a Kármán forrást.
Innen már csak egy kis séta volt Lajosforrás.
Elfogyasztottuk ebédünket és kezdődött a leereszkedés Pomázra. Mivel késve indultunk a többiek után, kicsit elkeveredtünk, de a vasútnál még épp elcsíptük őket. :)
A "Pilis kapujának" is nevezett Pomáz a Dunakanyar hegyei közé benyúló völgyben települt meg. A szerb és a német kisebbség lakta település turistaközpont. A városba beérve a Honalapítási emlékmű mellett haladtunk el.
1996-ban közadakozásból épült Árpád vezér dunai átkelésének emlékére, ami a hagyomány szerint nagyjából 1100 éve történt. Az épületet Csete György Kossuth-díjas építőművész tervezte és Szervátiusz Tibor szobrászművész alkotását - Anya gyermekével - foglalja magában. Pomázról a HÉV-el 30 perc alatt délután 3-kor már Budapest központjában voltunk. Kellemes volt ma is ez a 14 km-es túra.
1959. október 29 óta, immár 50 éve szálka a rómaiak és Julius Caesar szemében. A világ azonban támogatja a kis gall falu ellenállását, ezt bizonyítja a 330 millió eladott képregény is. Igen, eltaláltátok, Asterixről
és barátjáról Obelixről van szó.
A kis gall figurája 1959 nyarán egy párizsi lakásban született meg, Albert Uderzo rajzoló
és René Goscinny szövegíró
közös munkájaként. Asterix eredetileg csak mellékszereplő lett volna egy készülő képregénybne, a szerzők azonban rájöttek, hogy egy másik író is ugyanazon az ötleten dolgozik. Gyorsan kellett cselekedniük, a gallokból főszereplő lett. Asterix figurájának megrajzolása mindössze 15 percet vett igénybe. A történettel először a Pilote című folyóiratban ismerkedhettek meg a franciák. A történetek önálló kötetben 1961-ben jelentek meg első alkalommal. Az Asterix a gall c. kiadásból alig 6000 példány kelt el, az Asterix és a normannok c. 1967-ben megjelentből már több mint egy millió. Asterix kalandjai az egész világot meghódították. 110 nyelven és dialektusban adták ki. A történetet Goscinny 1977-ben bekövetkezett halála óta Uderzo egyedül alakítgatja, azonban már ő is 82 éves lett, igy elérkezettnek látta az időt, hogy kijelölje utódját. A kalandokat ezután Frederic és Thierry Mebarki rajzolja. Az olvasók meg tovább találgathatják, hol is van az a bretagne-i falucska ahonnan Asterix otthonát mintázták. Valahol Roscoff környékén :)))))
Ma délelőtt Zsoltit hazavittük, aztán elindultunk kicsit kirándulni a Budai hegyekbe. A Szépjuhásznétól indult a piros jelzés Nagykovácsiba ( 10 km). Ezen az úton többször jártunk, legutóbb tavaly decemberben a túratársakkal, de érdemes többször is ugyanott barangolni, az erdő mindig más képét mutatja :)
A gyermekvasúttól egy kaptatóval indult az út, majd leereszkedve kereszteztük a Nagykovácsiba menő autóutat. Innen felkapaszkodtunk a 386 m magas Fekete fej tetőre.
Örömmel láttuk, hogy a régi szakadt zászlót újra cserélték.
A petneházi rét és lovaspanzió
mellett ennél a régi kútnál pihentünk egyet.
A 453 m magas Kecske-hegy oldalában és a Vörös pocsolyás mellett kellemes sétaúton értük el Nagykovácsit. Itt buszra szálltunk. Hűvösvölgyben a Legénykert vendéglőben megebédeltünk.
Ide gyakran betérünk, főleg a gulyáslevesükre, ez igazán kitűnő, nyáron az árnyas kerthelyiségük egyik kedvenc helyünk. Hazaindulva a gyermekvasútnál végre lebélyegeztettük kék-túra füzeteinket :) Általában vagy elfelejtettük, vagy a füzet maradt otthon, most minden összejött :) A sárga jelzésen 3,5 km után értünk vissza kiindulópontunkhoz. A reggeli párásság megszűnt, nagyon kellemes időben, jóleső fáradtsággal tértünk haza.
Tegnap délután pár egykori osztálytársammal találkoztam. Ahogy visszagondolok, az idei év nagyon gyorsan elszaladt, legutóbb tavaly decemberben ültünk össze egy étteremben. Korábban évente 2-3 alkalommal is összejöttünk. Évivel és unokájával Ujpesten beszéltünk meg találkozót már kora délután, innen együtt autóztunk Vácra.
A vacsora előtt sétáltunk még egyet a városban,
a gyerekek kicsit rohangáltak, közben a nap is kisütött.
Fél 5 körül érkeztünk az étteremhez, mi voltunk az elsők, a helyiek csak később szállingóztak :) Megvacsoráztunk, meséltünk, előkerültek évtizedekkel ezelőtt készült és új fotók is :)
Tavasszal majd megint találkozunk, az a hivatalos - 40 éves -érettségi találkozó lesz :)
Tegnap reggel a Dunakanyar és a Börzsöny felé vettük az irányt. Elvonatoztunk egészen Zebegényig, innen indultunk Kismarosra. Ezt az utat - kicsit hosszabban - júniusban már bejártuk, igaz fordított irányból. Hol vannak már azok a szép nyári napok :) Most hideg – ami 1-2 km kaptató után már nem zavart annyira – nyirkos, sáros idő fogadott, néha szemerkélő esővel. De hát a turista már csak ilyen, ha mehet elindul, aztán majd lesz valahogy :) A kirándulás mellett ma volt túravezetőink megbeszélése is a jövő évi tervekről.
A Dunakanyar nyugati bejáratánál a Malom-völgy végében terül el a festői szépségű falu, kb. 1200 lakossal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területének része. Az Árpád korban a mai település déli részén feküdt a Baranya megyei Zebegény ( ma Szebény) bencés monostora szerzeteseinek Almás nevű faluja. Később a baranyai településtől örökölte a szláv Zbygniv személynévből a Zebegény nevet. Egy hagyomány szerint a Mainzból érkező telepesek felkiáltottak: Hier See beginnt! (tó kezdődik itt) mivel a hegyek között kanyargó Duna látványa erről a helyről olyan, mintha vége lenne. Ez is egy tréfás magyarázat a település nevére :) A település a XIV. századig a bencéseké volt, majd nemesi birtok lett. Az apátság a XV. sz. végére elpusztulhatott és elhagyott kolostorát IV.Sixtus pápa Zsigmond pécsi püspöknek adta. A török korban elnéptelenedett faluba 1735 táján szlovákok és magyarak, majd nagy számban németek érkeztek. A település az óbudai majd a gödöllői koronauradalom része lett. A Pest-Vác vasútvonal Pozsonyig történt meghosszabítása következtében a kárpáti hegyi falvakat idéző településszerkezetnek és hangulatos környezetének köszönhetően kedvelt kirándulóhely lett. Katolikus temploma 1908-10 között épült Kós Károly és Jánszky Béla tervei szerint, a magyar templomépítészet egyedülálló emléke. A Kálvária-kápolna barokk oromzatos klasszicista építmény. Zebegényben élt és alkotott 1924-től haláláig Szőnyi István, a XX. századi magyar festészet kiemelkedő tehetségű festőművésze, valamint itt töltötte a nyarakat Bernáth Aurél festőművész is . Érdekes látnivaló Farkas Vince hajóskapitány hajózási gyűjteménye is. A zebegényi vasútállomásról a Kálvária domb felé vettük az irányt. A dombon réz-és bronzkori ősi telep volt. A kálvária-kápolna és a stációk 1853-ban épültek. A domb tetején a 2000-ben újraavatott trianoni és első világháborús emlékmű áll. Az emlékművek mellett van az országzászló, talapzatát Maróthy Géza zebegényi építész, szobrász tervezte. Fentről szép időben szép a kilátás a Dunakanyarra. Most inkább csak körbesétáltunk.
Innen a Csizmadia völgyön keresztül felmentünk a 285 m magasan levő Kövesmezőre ahol parkoló, focipálya, esőház, kis pihenő van. Itt tízóraiztunk, aztán megmásztuk a 360 m magas Gubacsi hálást. Innen pár száz méterre van a Szépkilátás-pihenő, ahonnan most ezt láttuk.
Kis nézelődés után tovább indultunk a Gerendás büféhez. A Zámenhof kilátót most nem érintettük, az továbbra is romos és már semmi kilátás nincs a magasra nőtt fák miatt. A büfében – amíg mi ebédeltünk, a túravezetők tanácskoztak – persze ők sem maradtak étel, ital nélkül :) A konyha elég jó, viszont az egyszemélyes szakácsuk nem győzte az ételek elkészítését ( két csoportot is ki kellett szolgálniuk), így aztán ebédünkre csaknem egy órát kellett várni. A szabadban való várakozás néhányunkat becsábított a cserépkályhával fűtött, kellemes meleget adó belső helyiségbe. Délután 3-kor tovább indultunk a kismarosi vasútállomásra, majd vonattal Budapestre. A kellemetlen időjárás ellenére ma is érdemes volt felállni a karosszékből :)
Ma két világnapot is ünnepeltek. Az egyik a fehér bot napja.
A fehér bot a vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze, Alkalmazásának gondolata a francia Guilly d’ Herbemont grófnőtől származik. A párizsi utcán sétálgatva többször megfigyelte a nagy jármű- és személyforgalomban félénken és bizonytalanul közlekedő vakok állandó veszélyeztetését. A 20-as évek végén Párizs forgalma egyre fokozódott, a vakok veszélyeztetettsége egyre inkább növekedett. A vakok megsegítésének lehetőségét megtárgyalta az édesanyjával, aki nem értett egyet a lánya igyekezetével, és inkább irodalmi művek Braille rendszerű átírását javasolta a lányának, amely igen divatos tevékenység volt a magas társadalmi rétegek hölgyeinek körében. A kérdéssel mégis tovább foglalkozva egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának a gondolatát vetette fel. Így jutott a “fehér bot” használatának a szükségességéhez, amelyet úgy a járművek vezetői, mint a gyalogosok távolról felismernek és tudják, hogy közöttük vak ember közlekedik. Használata fokozatosan terjedt el Európában és csaknem az egész világon.
A másik a World Walking Day Nemzetközi gyalogló nap.
A nemzetközi mozgalmat a Rio de Janeiro-i Föld-konferenciához kapcsolódva indították útjára a szervezők 1992. június 07-én. 1995-ben már a Föld összes kontinensén rendeztek gyalogló napot, hazánk 1999-ben lépett a rendező országok sorába. A rendezvénysorozat közvetlen célja a gyaloglás megismertetése, megszerettetése, hogy a lehető legtöbb embert mozgósítsa a rendszeres testmozgás érdekében. A közvetett cél pedig éppen ezért nem egy országos nagy rendezvény lebonyolítása, hanem az, hogy minél több településen kerüljön megszervezésre a Gyalogló Nap, ezáltal növelve a rendszeres gyaloglásnak hódolók táborát. Régen az volt a megszokott, hogy az emberek naponta sok kilométert legyalogoltak, mindennapi munkájuk szerves része volt, illetve ez volt a legjelentősebb módja az egyik helyről másikra jutásnak. Aztán ahogy fejlődött a közlekedés, illetve emelkedett az életszínvonal, az egyre több munka miatt egyre kevesebb idő jutott a gyaloglásra, de nem is volt rá szükség, mert a rohamosan növekvő számú autó és fejlődő tömegközlekedés szükségtelenné tette a gyaloglást. Kiskorunkban még nekünk is természetes volt, hogy az 1-2 kilométerre levő helyekre gyalog indulunk, most, akinek autója van, az gyakran még a szomszédba is azzal megy. Ezért tényleg szükség van a gyaloglás örömének és hasznosságának újra felfedezésére.
A hétvégét Csopak és környéki kirándulással töltöttük. Turista társaim péntek este busszal érkeztek, mi már délelőtt autóval elindultunk. Nem jósoltak túl jó időt, így igyekeztünk kihasználni a napsütést amíg csak lehet. Gyorsan elértük B.fűzfőt, ahol a főút mellett a Natur-kert étteremben megebédeltünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, kellemes környezet, gyors, előzékeny kiszolgálás, jó szakács. Innen fél óra alatt elértünk Csopakra. A szállást könnyen megtaláltuk. A szoba erkélyéről gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra, még a Tihanyi apátságra is ráláttunk. Kipakolás után elindultunk kicsit körülnézni Csopakon és lesétáltunk a Balaton partra is.
Ez az épület ( meg még néhány a parkban) valamikor az Angolkisasszonyok nyaralója volt.Az épületek 1910-ben épültek,3,6 hold területen. Az Angolkisasszonyok által használt épületegyüttes fel volt szerelve istállókkal, pincével. Teheneket tartottak, szőlőt műveltek, kapáltak, kötöztek, tehát nem csak nyaraltak, hanem dolgoztak is. A gyümölcsöt, bort lovas kocsival vitték Veszprémbe. Gyerekeket nyaraltattak, egyszerre 16-18 gyerekre felügyeltek, a Balaton parton külön fürdőhelyük volt. A kert végében paplak állt, a kápolnában naponta szentmise volt. Az 1948-as államosítás után szociális otthonként, majd gyermekotthonként üzemelt. Az évtizedek alatt állaga teljesen leromlott, mígnem 2005-ben megvásárolta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A felújítás után a kertben levő kisebb épületben panzió és konferenciaközpont üzemel.
Mivel a legutóbbi futáskor megsérült a lábam, az alig több mint egy órás sétánál több nem ment. Délután megérkezett a túravezető Joó Feri is, aki nem messze lakik innen, majd váratlanul S.Kati is, akit főnöke szállított Budapestről. Este két autó ment a busszal érkezők elé. Kölcsönös üdvözlések után a kertben levő 8 szögletű fedett akármi alatt ( a neve most nem jut eszembe:) ) alatt a vendéglátónk saját készítésű borait kóstolgattuk. A borozgatás és a beszélgetés a késő éjszakába nyúlt. Szombat reggel a csapat Arács irányába indult. Nekem sajnos le kellett mondani a gyaloglásról, így aztán autóval iramodtam utánuk, két helyen sikerült is a csapatot elcsípnem. A túra a Koloska völgy felé indult, itt van egy szép tanösvény és egy pihenésre kialakított park a forrás körül.
A tízórai elfogyasztása után a társaság tovább indult a 300 éves tölgy és a Kánya ríkató érintésével a Fagyöngy csárdához. Ide én is eljutottam autóval. A csárda nem csárda és nem is Fagyöngy már régen – úgy ahogy a térkép mutatja – most Nosztori Strucc vendéglő és farm. A vendéglő mellett kisállatok látogathatók és a még életben lévő egy darab strucc.
Mindenki elfogyasztotta amit hozott, kiegészítve a vendéglő kínálatával. Jó órai pihenő után a többiek tovább indultak a Csákány hegy tetején levő Endrődi kilátóhoz, majd a kék jelzésen visszaérkeztek Csopakra. Kis pihenő után utunk az Olaszrizling tanösvény felé, a Tamás pincészetbe vezetett, ahol túravezetőnk borkóstolást szervezett. A mintegy 2 km hosszú tanösvényt 2006 tavaszán alakították ki. A 12 tábla a Balaton- felvidék jellegzetes szőlőfajtáit mutatja be. Az ötlet Tamás Jenő és fia Tamás Ervin borászoktól származott, akik a táblák elkészítését is vállalták. A Tamás pincészetben Tamás Jenő és felesége fogadott. A 90-es évek elején költöztek Csopakra, 2001 óta palackozzák saját boraikat.
Kóstoltunk Olaszrizlinget, Szürkebarátot, Traminit, Syrazt és kétféle érdekes összeállítású cuvéet. A feleség zseléket és dzsemeket is készít, pl. zöldmandulából, levendulából, zölddióból, fügéből, bodzából, természetesen ezeket is megkóstoltuk :) A különleges ízhatású borecetükből hoztunk is egy üveggel. A borkóstoló után a Dobó vendéglőben vacsoráztunk. Szerencsés választás volt, remek ételek, készséges kiszolgálás. Az épület a XIX. század végén épült egy elbontott templom köveiből a káptalani tiszttartó számára. Egy kis udvari borozgatás után sikerült mindenkinek időben lepihenni. Este elkezdett szakadni az eső, egész éjjel sőt még reggel is tartott. Mivel remény sem tünt arra, hogy szép időben kiránduljunk F. lemondott a vasárnapi túráról, így délelőtt visszaindultunk Budapestre. A többiek esőkabátokkal, esernyőkkel felszerelkezve vonattal elmentek Káptalanfüredig, onnan a Padányi Gulyás Jenő tervei alapján, permi vörös kőből 1935-ben épült 298 méter magasan található korábban Horthy Miklós, ma Csere hegyi kilátó, Alsóörs, Lovas, Palóznak érintésével érkeztek vissza Csopakra. Kora délután összecsomagoltak és vonattal este érkeztek ők is haza.
A fotókat itt a borászatban készült videot itt nézhetitek meg.
A futás napja volt ma a Városligetben. A klasszikus maraton mellett ezt a távot lehetett 3 és 5 fős csapatokban is teljesíteni, voltak 30 km-es futók, a kevésbé merészek indulhattak a 7 km-es minimaratonon, a 3,5 km-es maratonkán – ezt én is végigkocogtam :) - és volt családi futás is 600 m. 13.300-an álltak rajthoz a különböző távokon. A maraton egyéni és váltóban csaknem 3500-an vágtak neki a több mint 42 km-nek. A legtöbb futó, mintegy 600 fő Budapestről vett részt a futónapon, míg a két második holtversenyben London és Helsinki lett. A magyar indulókon kívül 58 országból mintegy kétezer külföldi futó is nevezett. Elsőnek a maratonosok startoltak
Útvonalnak Budapest legszebb helyeit jelölték ki, javarészt a Duna két partján.
A maratonka után metróra pattantam és a dunaparton elértem a maratonosokat. Míg a futók élmezőnye már a budai oldalon haladt, a mezőny többi része Pesten a Parlament előtt járt, ahol többek között Monspart Sarolta buzdította őket.
Az egyéni versenyt egy kenyai futó Moses Chepkwony nyerte 2:25:16 idővel, rögtön a nyomában két magyar futó érkezett, Biri Ferenc Gyuláról és Tóth Tamás.
F. a hétvégén szüretre hivatalos, gondoltam végre meglátogatom Panni barátnőmet Sződligeten. Délelőtt Pesten járt, meglátogatta testvérét a kórházban. Még dél előtt találkoztunk és autóval indultunk hozzájuk. Mivel az M2-es utat feltúrták, gondoltuk a falvakon keresztül megyünk. Hát az sem volt túl jó döntés. 15 km-t lépésben haladva, időnként meg-meg állva ¾ 1-re le is gyűrtük az alig 25 km-t. A program egy kis terefere volt, természetesen kibeszélve a rég nem látott osztálytársakat, majd megnéztük a helyi falunapot. A templom körüli utcákat elfoglalták az ilyenkor szokásos árusok -ha már ott voltam, vettem egy kis kaktuszt – a templom előtti színpadon egymást váltották az énekesek, táncosok.
A közösségi ház udvarán a gyerekek az íjászattal ismerkedtek
közben készült az őzpörkölt is.
Sajnos ezt saját használtra főzték, így nekünk a nagy üstben főtt babgulyás jutott.
Nézelődtünk kicsit, próbáltuk messze elkerülni a kürtöskalácsost :) Panninál a teraszon még dumcsiztunk kicsit, de öt után már hirtelen hülni kezdett az idő, előkerültek a pulóverek is, én meg lassan hazaindultam
Tegnap túratársaink az Éger láphoz kirándultak. Mivel mi ott már jártunk, inkább a Naszály hegyet választottuk. A választáshoz hozzájárult az is, hogy egy kolléganőnk – Kati - meghívta munkatársait Katalinpusztára egy kis szabadban sütés-főzésre, beszélgetésre. Ha úgy jön ki a lépés, mi is bekukkantunk hozzá. Reggel 7-kor autóval indultunk Katalinpusztára
– a hétvégére Nagykanizsáról érkezett barátnőmmel - Katival együtt – hármasban. Első utunk kolléganőnkhöz vezetett, aki már nagyban készült a 20 fő körüli társaság fogadására. Köszöntöttük, ittunk egy finom kávét és indultunk a helyi kocsmába – most nem iszogatni, hanem a kék-túra bélyegzőért. :) Amíg ott tettünk -vettünk, megérkezett túratársaink egy csoportja, akik a láphoz tartottak, egy kis pihenővel.
Egy kis tere-fere után, az autót a kocsmánál hagytuk és indultunk a kék jelzésen a Naszály kilátóhoz. a Naszály-hegy. Rockenbauer Pál – aki egy túra közben vesztette az életét itt a Naszály lábánál, a kopjafa jelzi a helyet, - egyik kedvenc helyének tartotta a természeti értékekben igen gazdag, sok, hazánkban ritka fajnak élőhelyet biztosító vidéket.
Mészkőhegység lévén két nagyobb - a Víznyelő és a Násznép -, valamint több kisebb barlangrendszer is található a mélyében, amelyekben - sajátos módon csapatostul - élnek, illetve telelnek a patkós orrú denevérek. Naszályon egyébként mindhárom Magyarországon honos pelefaj - a mogyorós, az erdei és a nagy megtalálható. A 6,5 km-es út, hol kisebb, de inkább igen meredek emelkedőkkel kapaszkodott felfelé, míg el nem értük a 652 m-en levő kilátót. Útközben crossmotorosokkal találkoztunk az erdei úton, sajnos ez egyre gyakoribb máshol is. A jó levegő helyett egy ideig az általuk felvert port szívtuk, a hangzavarról nem is beszélve, ami gondolom minden erdei állatot menekülésre késztetett. A Nagy-szál erdőn kapaszkodtunk felfelé, állítólag a Naszály hegy is erről kapta a nevét, közben érintettük a Bik kutat.
A possadt vízben békák ugráltak, inni nem tanácsos belőle. A csúcs előtt még egy durva emelkedő jött, rövid távon 120 m szintkülönbséget kellett legyűrni. Felérve leroskadtunk és nekiálltunk ebédelni. Utána még a vasbeton geodéziai toronyba is felmásztunk, ahonnan szép kilátás nyílt volna a Dunakanyarra, a szomszédos Börzsönyre, valamint a szomszédos cserháti hegyekre, ha nem lett volna annyira párás a levegő. A torony egyébként Magyarország I. rendű vízszintes geodéziai alappont-hálózatának a része, összesen 106 db hasonló torony emelkedik szerte az országban.
A csúcsról meredeken ereszkedtünk lefelé a sziklás ösvényen. A Násznép barlangot elhagyva a Kopasz tetőn több gyönyörű kilátópontra leltünk. ( ha előbb tudjuk, itt fogyasztjuk el ebédünket )
Később elértük a Kosdról jövő piros jelzést. Innen már kényelmes, de igen hosszú úton mentünk tovább, áthaladva a Gyadai réten
ahol csodás kikericsmezőt találtunk.
A Gyadai rét 1993 óta tartozik a helyi védettségű természetvédelmi területek közé.A mező végén a jelzés eltünt, bár a térkép szerint egy kerékpárúttal párhuzamosan halad, mi nem leltük. Végül egy 4-5 km-es betonúton jutottunk vissza Katalinpusztára. A kocsmánál beszálltunk az autóba és még elmentünk Kati kolléganőmhöz. A társaság már hazaindult csak egy kolléga maradt a kisgyerekeivel. Kicsit megpihentünk, aztán indultunk hazafelé. Sötétedés előtt hazaértünk.
Örsi a múlt heti lyoni félmaraton után ma délelőtt Londonban startolt. A szervezők látványos útvonalat jelöltek ki.
A verseny érdekessége, hogy amerre a futók elhaladnak, 17 beatzenekar élő előadást tart, ezzel is buzdítva a "megszállottakat." A futónapon 12.000 futó vágott neki a kicsit több, mint 21 km-nek. Örsi 1:51:21 idővel ért célba, az 1936. helyen.
mozgalmasra sikeredett. Sanyi látogatása után délután körlevél jelent meg munkahelyi számítógépemen, miszerint az épület előtt 17-20 óra között engedélyezett tüntetés lesz, ezért munkaidő végén ( 18 óra) igénybe lehet venni a hátsó kijáratot is. Az internetről tudtam meg, miről is van szó:
"FELHÍVÁS TÜNTETÉSRE Nem maradt más lehetőségünk, ezért tüntetést szervezünk a média által is nyilvánosságot kapott terézvárosi csendrendelet ellen, melynek értelmében éjjel 1 után semmilyen szórakozóhely és étterem nem lehet nyitva. Helye: Terézvárosi Önkormányzat épülete (1067 Bp, Eötvös u. 3.) Ideje: 2009. szeptember 21. (hétfő) 17:00 óra Sajnos kiderült, hogy a terézvárosi képviselőtestület több tagja egyszerűen nem mondott igazat, amikor a szeptember 1-én életbe lépett rendelet visszavonását megígérte. Most, porhintés gyanánt, október végére a csendrendelet újratárgyalását tűzték ki, várhatóan hasonló eredménnyel. Az eddigi egyeztetések, tiltakozások nem hoztak eredményt, ezért tüntetéssel nyilvánítjuk ki, hogy senkinek nincs joga megbénítani Budapest belvárosának éjszakai életét, csődbe vinni méltán népszerű szórakozóhelyeket, a pezsgő klubéletet korlátozni. Budapest igazi európai nagyváros, éjszakai élet nélkül nem létezhet. Több, mint ezer munkahely, évente több százezer szórakozó, több százmillió adóforint és Budapest belvárosának egzisztenciája, renoméja a tét! Ha szeretnél még valaha is bulizni egy VI. kerületi szórakozóhelyen, akkor a tüntetésen a helyed. Nélküled nem sikerülhet! Minél többen vagyunk, annál egyértelműbb lesz, hogy mennyire nevetséges és önromboló ilyen helyzetbe hozni a pesti brodwayt és a belváros lüktető központját. Az esti szórakozás színhelye a belváros, ne hagyjuk, hogy elvegyék! A tüntetés résztvevőit megkérjük a kulturált viselkedésre, és a törvények maradéktalan betartására. "
Ma délelőtt egy telefonhívást kaptam. Unokatestvérem, Sanyi jelentkezett. Előbb azt hittem Erdélyből, Tordáról hív, aztán kiderült, hogy önkormányzati delegáció tagjaként van Budapesten, parlamenti látogatás után már indulnak is vissza.
Ebédidőben találkoztunk a Kossuth téren, egy kávé mellett kicsit elbeszélgettünk. Örültem a találkozásnak :)