Szelektív hulladékgyűjtés

Sok országban már hagyománya van az újrahasznosítható háztartási szemét begyűjtésének. Emlékszem  a 70-es években az egykori NDK-ban láttam hogyan gyüjtik külön a söröskupakokat. (Az NDK-ban 1949-től kötelező  volt a hasznosítható szilárd, száraz és konyhai hulladék külön gyüjtése.) A 90-es években Bécsben láttam a bérház bejáratánál sorakozó különböző színű gyűjtő edényeket. 

Nálunk is évek óta próbálkoztak vele. Két dolog volt ami miatt számomra halott dolognak tűnt: egyrészt a lakás nem alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségű szemetet tároljak amíg valahogy eljuttathatom egy begyűjtőhelyre, a másik hogy nem szállítottam nagyobb távolságra autóval, esetleg buszon a kezemben. Végre ez évben házunk is kapott két kukát: egyet a műanyag+fém, egy másikat a papír külön gyűjtésére. 

Hetente el is szállítják. Igaz a 20 lakásos társasházban 1-2 nap alatt mindkettő megtelik. Jobb esetben próbálom valahol  tárolni, mások viszont simán lerakják mellé a földre. Kezdeti gyerekbetegségek, de végre elindult valami.

Angliai utam során figyeltem, hogy is csinálják ott. Kertvárosi részen laktam, ezért a zsúfoltabb belvárosban gondolom más a metódus.

Minden lakáshoz tartozik egy nagyobb fekete színű szemetes az általános, nem válogatott hulladéknak, Van egy közepes méretű zöld a fém és műanyagnak és egy  kék a papírnak, 

továbbá  egy kisebb méretű az ételmaradékoknak. 

Zsákban gyüjthető még textilhulladék és a kerti fű, falevél, stb. A bejárati ajtó mellett van egy kis fülke ahol ez edények egy része elfér, a többit a lakások bejárata mellett, a szabadban tárolják. A lakók előre egy évre kapnak egy naptárt, ami feltünteti mikor milyen szemetet szállítanak el. 

Az ételmaradékot hetente, a többit felváltva kéthetente. Egy nagyobb család kérhet az önkormányzattól – persze nem ingyen, de jutányos áron – további szeméttárolókat  ha szükséges. Mi öten voltunk egy háztartásban, de ilyen gond nem volt.

Egy angol magániskola

Máté unokámat a húsvéti szünidőben 3 napra beiratták a Supercamps szervezet napközis táborába, vagy nem is igazán tudom minek lehetne nevezni.

Talán egyfajta gyermekmegőrzés jól képzett személyzettel.  A gyerekek napi kb. 40 font ellenében (kb. 15.000 Ft ) 9-17-ig tartózkodhatnak itt. ( Az enni és innivaló nincs az árban, azt otthonról kell vinni ) Az időpontokat igen komolyan veszik. Ha a gyerek 9 előtt érkezik vagy 17 után mennek érte, már plusz óradíjat kell fizetni.  Érkezéskor minden gyereket egy külön kísérő vesz át és délután ugyanígy adják át.  A Supercamp  egy magániskola létesítményeit bérli. (Az iskoláról még mesélek ) Használták az iskola uszodáját, sportlétesítményeit, az állatkertben bemehettek az állatok közé, voltak kézműves foglalkozások, festés, rajzolás, agyagozás. Csak gondolom, hogy elég pörgős lehetett a program, mert Máté hazafelé igencsak fáradtan bandukolt. Reggelente 10 perc gyaloglás az állomásra, onnan egy megállónyi vonatozás (2 perc), majd újabb 10 perc a táborig. Visszafelé ugyanez csak a bandukolás időben jóval tovább tartott. J

Ami számomra érdekesebb volt, megnézhettem egy angol magániskolát, ha csak kívülről is. Az interneten még hozzáolvastam, így alakult ki az a kép amiről most írok.

A Whitgift School  Croydon déli részén egy dombtetőn található. (London központja vonattal 20 perc ).

Az iskolát 1596-ban John Whitgift alapította,

aki  I. Erzsébet uralkodása idején az utolsó canterbury-i érsek volt. A megnyitásra 1600-ban került sor, így Croydon legrégebbi iskolája. Az iskola eredetileg Croydon North End részén működött, majd 1931-ben költözött jelenlegi helyére a Haling Parkba.

A park és az épület egykor Lord Howard of Effingham ( 1536-1624) admirális tulajdona volt, aki az angol flotta parancsnokaként harcolt a spanyol armada ellen.

Az iskola épületei egy 45 hektáros gyönyörű parkban vannak,

az eredeti épület köré a későbbiekben szinház,  zeneiskola és hangversenyterem, könyvtár, információs központ, sport és konferencia központ, stb. épült.

A Whitgift Nemzetközi Zenei Verseny fődíja egy ösztöndíj az iskolába. A tanulók 40 sportág közül választhatnak.

Az iskola híres a parkjában található kis állatkertről. Pávák, flamingók, hawai lúd,  albinó wallaby (törpe kenguru), további kenguruk, stb.

A parkot folyamatosan gondozzák, nyírják a füvet, locsolnak és itt is érvényes, mint mindenhol Angliában, hogy „fűre lépni szabad”, a gyerekek rohangálhattak a hatalmas területen.

Az eltelt több mint 400 év alatt a jelenlegi a 26. igazgató

Az iskolában 1300  fiú tanul, 10-18 évesek. A tetemes tandíj ( évi 17.000 font, több mint 6 millió Ft) mellett a 10-11 éveseknek komoly felvételi vizsgákat kell tenniük és csak azok reménykedhetnek a bejutásban akik korosztályukban valamiben ( sport, művészetek, reál tudományok) már kimagasló szinten teljesítenek. A kimagasló tehetségek akár teljes tandíjmentességet is élvezhetnek.

Virgin Money London Marathon 2014

Tegnap gyönyörű időben elmentem megnézni az idei London Maratont. Reggeli közben még láttam a TV-ben a 9-kor induló kerekes székeseket, majd az őket követő sérült sportolókat. Mire 11-re a helyszínre értem egy részüket még sikerült látnom. A verseny Greenwich-ből indult és a Buckingham palotánál ért véget, futás közben a versenyzők elhaladnak London legismertebb látványosságai előtt. Az idén több mint 35 ezren neveztek. Úgy gondoltam hogy a startnál és a célnál elég reménytelen, hogy a tömegben valamit is lássak. Voltak akik a rajt előtt már órákkal kiköltöztek a helyszínre. A vonatom a Blackfriars hídnál tett ki, innen indultam a rakparton és nem messze a Westminster hídtól találtam is egy jó kis helyet közvetlenül a futók útvonala mellett. Itt volt a 40 km-es jelzés is, igy már csak 2, 195 km-re voltam a céltól.

 Egy darabig még a kerekes székes és sérült futók jöttek, őket is hatalmas éljenzés fogadta.

A kanadai Diane Roy, aki végül a 30. helyen végzett.

A vak futók egy segítővel, kezükben egy vezető szárral  együtt futottak.

A segítő szintén teljesítette a maratoni távot, anélkül, hogy a versenyben is részt vett volna. Elismerésre méltó teljesítmény.  Egyébként is nagyszerű volt a hangulat az egész maraton alatt.

A nagy drukkolásból már előre lehetett tudni, hogy hamarosan feltűnik a következő versenyző.

Kevéssel dél előtt aztán megérkezett az első időmérő autó,

utánuk az előbb indult női futók. Elsőnek a kenyai Florence Kiplagat – a későbbi második helyezett – jött, őt követte Edna Kiplagat, kétszeres világbajnok. 

Edna Kiplagat a tavalyi és tavalyelőtti második hely után tudott győzni, s először nyert Londonban. A győztes a Buckingham-palota előtt kialakított célegyenesben, az utolsó 200 méteren sprintelte le honfitársát és névrokonát, Florence Kiplagatot.

Harmadik a 10 ezer méteren olimpiai bajnok etióp Tirunesh Dibaba lett.

Kebede Aberu etióp futó az ötödik lett.

Tiki Gelana etióp, kilencedik a végelszámolásnál

Kovalenko ukrán futónő a 10. helyen ért célba.

Kis idő múlva az újabb időmérő már a férfiak közeledését jelezte. A tempót 30 km-ig Haile Gebrselassie diktálta, igy ahol én álltam őt már nem láthattam. Haile Gebrselassie etióp középtáv-, hosszútáv- és utcai futó atléta. Kétszeres olimpiai és négyszeres világbajnok, 61 etióp nemzeti rekordot döntött meg, 27 világcsúcsot állított fel, sokan a valaha élt egyik legnagyobb hosszútávfutónak tartják. 2008 szeptemberében, 35 évesen új világcsúcsot futva megnyerte a Berlin maratont.  

Az élen futó 2 versenyzőt ez a kis video mutatja. 

Valószínű, hogy a végén is ők végeztek az első két helyen,  ( Wilson Kipsang (kenyai) 2:04:29 óra és  Stanley Biwott (kenyai) 2:04:55 ) mivel utánuk jócskán lemaradva jöttek a többiek.  Wilson Kipsang másodszor nyerte meg a London maratont és ő a világcsúcstartó is.

Emmanuel Mutai kenyai futó a 7. lett. 2011-ben ő nyerte a London maratont.

A hazaiak kedvence, az 5000 és 10 000 méteren olimpiai és világbajnok brit – szomáliai születésű - Mo Farah  első maratoni versenyén a nyolcadik lett. 

BOAT RACE OXFORD-CAMBRIDGE

Tegnap megnéztem a 160. Oxford – Cambridge evezősversenyt.  A verseny London egyik külvárosából Putney-ból indult.

Viharos szél fújt és a rajt kezdetére eleredt az eső is. Ennek ellenére hatalmas tömeg drukkolt a folyó mindkét partján.  Egy part menti parkban kivetítőn is nézhették az egész szakaszt.

Emellett egyfajta népünnepély is volt, evészet, ivászat, programok.

A Temzén rendezett  evezősversenyek 1829-ben   kezdődtek. A verseny ötlete állítólag két jó baráttól származik, akik a konkurens egyetemekre jártak. Az első versenyen (1829. június 10.) a megtett táv 6,8 km volt, (jelenleg is ennyi) és a versenyt az oxfordi hajó legénysége nyerte.  Eddig  Oxford 78 alkalommal, Cambridge 81-szer győzött és egyszer döntetlent is hirdettek.  A tegnapi versenyt Oxford nyerte, Cambridge 11 hajóhosszal maradt le ( igaz ez egy kis balesetnek is köszönhető). Az Oxfordiak 1973 óta most győztek először ilyen nagy különbséggel.

BEACHY HEAD

Beachy Head fehér mészkősziklái Sussex megyében Eastbourne város közelében találhatók. Nagy-Britannia legmagasabb tengerparti sziklaszirtje, 162 méterre emelkedik a tengerszint fölé.  

 Beachy Head neve a francia Beauchef’ vagy ‘Beaucheif’ szavakból ered, mely jelentése: szép szakadék a vízparton. ( nincs köze az angol „beach” szóhoz.) A terület a késő krétakorban alakult ki, mintegy 66-100 millió évvel ezelőtt, amikor még az egész a tengerszint alatt volt. Később, az utolsó jégkorszak után, amikor a tengerszint megemelkedett, s kialakult a La Manche csatorna, megszülettek a sussexi partvidék  mészkő sziklái.  

Az óceán évente az erózió következtében egy métert hódít el a sziklafalakból, így  veszélyes a peremüket megközelíteni. Beachy Head a világ egyik leghirhedtebb öngyilkos helyszíne (évente átlagban 20 öngyilkosság történik a sziklafalnál). A legkorábbi, öngyilkosságról szóló feljegyzések a VII. századból származnak. A parton lévő fehér köveket hétvégén őrök vigyázzák, nehogy a túristák elvigyék azokat.

A gyönyörű vidék a német filozófus és ideológus, Friedrich Engels kedvenc helye volt, utolsó kívánsága szerint innen szórták hamvait a tengerbe.

A partszakasz nevezetessége még a Belle Tout világítótorony. Az eredeti faszerkezetes még 1828-ban épült. 30 olajlámpással világított a hajóknak, óránkét 2 liter olajat elfogyasztva. A gyakori köd miatt azonban a hajósok sokszor nem vették észre a fényeket, igy 1902-ben új, 43 m magas  torony épült. 

A II. világháború után egy darabig nem használták. 1956-tól üzemelt ismét a kornak megfelelő modern felszerelésekkel. 1996-ban magántulajdonba került és egy 6 hálószobás családi házként funkcionált. 1999-ben az erózió már annyira fenyegette, hogy a tornyot megemelték és 17 méterrel hátrább költöztették.  208-ban egy alapítvány vásárolta meg és panziót létesített benne. A jelenlegi helyzetről nem tudok, mert ottjártunkkor az egész zárva volt.

TÉL

Furán alakult a téli szezon. Ahol  lakom eddig még hó nem esett ( bár egyes hírek szerint volt egynapos havazás novemberben, de én akkor épp külföldön voltam). Igazán hideg sem volt, 0 és +10 között, viszont napfényből sem kaptunk túl sokat. Nem szeretem az állandó szürkeséget. Az elmúlt 1-2 napban lehűlt a levegő és egy melegfront kellett hozzá, hogy ma reggelre havazzon. Igaz csak 2-3 cm és sokkal többet nem is ígérnek, de már ez is valami, hogy egy kis fehérséget láthassak :)
Merthogy a hétvégén már február lesz.  Annyi előnye azért van a dolognak, hogy tavaszig már nem kell olyan sokat várni :)

FOLYTATÁS...

Üdvözlöm  korábbi olvasómat, ha egyáltalán még erre járnak és talán lesz olyan is aki majd idén téved el ide.  Eltelt csaknem egy év úgy, hogy blogomhoz nem jutottam hozzá, de remélem idén visszatér az eddig megszokott rendszeresség és elárulom, idén is  járok majd szép helyeken  amiról beszámolhatok. Eleinte kicsit nehéz volt okosan beosztani a napomat, nem kellett semmit óra, perc pontossággal csinálni.  De végül ez is kialakult. Segített benne az angol tanulás.

És végre rendszeresen, naponta, kétnaponta tudtam vele foglalkozni, volt időm angol könyveket olvasni. Április óta megadatott, hogy többet utazhassak és nemcsak egy hosszabb hétvégére, meglátogathattam a gyerekeket, unokákat,

sokat haladtam a családtörténeti kutatásokban is, többször és hosszabb időre eljutottam Erdélybe, ott élő rokonaimmal bensőséges viszony alakult ki, végre ők is el tudtak látogatni Budapestre. Találtam eddig nem ismert távoli rokonokat és nagyon sok kedves emberrel ismerkedtem meg.

Lehetett túrázni hétközben is, elég volt reggel kinézni az ablakon és ha szép volt az idő, már indultunk is, akár több napra. Sikerült bejárni az Országos kék túra és a Dunántúli kék túra egy jelentős részét, ezt idén is folytatjuk majd.

Egy bő fél évre ez nem is volt olyan kevés J  Nem tudom ki hogy van vele, én nagyon élvezem a nyugdíjas létet.

Hamarosan jelentkezem.