A múlt hétvégén a Soproni hegységben jártunk. Már első este fájt a torkom, másnapra kitört rajtam a nátha is. Ebből még ki se lábaltam, szerda estét a fogászaton töltöttem. Azért a kirándulás nem maradt el, viszonylag szép őszi időnk is volt, van miről meséljek, ha kicsit későn is :)
Pénteken délelőtt indultunk Sopronba. Útközben többször megálltunk – reggelizni, kávézni – fél egy felé meg is érkeztünk :) Szállásunk egy középiskolai kollégiumban volt. A szobákat még nem lehetett elfoglalni, így leparkoltunk és elindultunk sétálni a városba. Kicsit hűvös volt, de gyönyörűen sütött a nap.
A várkerület úton – ami a régi belvárost fogja közre – eljutottunk a Széchenyi térig, ekkor eszünkbe jutott, hogy ideje lenne ebédelni is, hát betértünk a Tokaj étterembe. Régebben már jártunk itt, a főztjükben most sem csalódtunk. Mire délután visszaértünk a szállásra, megérkezett túravezetőnk is feleségével és kisfiával a Balaton mellől. Elfoglaltuk végleges szobánkat és indultunk a vasútállomásra a vonattal érkező csapatért. A két autóba nemcsak a csomagjaik, de ők is épp befértek, így senkinek sem kellett a sötétben kutyagolni. Gyors kipakolás után barátaink indultunk vacsorázni egy borpincébe, mi erről lemondtunk és inkább a náthámat kúráltam, hogy ne kelljen kihagyni a másnapi túrát.
Szombaton korán volt ébresztő, igyekeztünk a buszhoz, ami elvitt Brennbergvölgyi lovastanyához. A túra a Fehér Dániel forrásnál indult.
A Fehér-Dániel-forrás kellemes környezetben lévő, autósok számára is könnyen elérhető pihenőhely. A forrás vize kristálytiszta, és nagyon kellemes ízű.
Dr. FEHÉR DÁNIEL (1890-1955)a Győr megyei Teke-pusztán, molnárcsaládban született. A középiskola nyolc osztályát Budapesten a Barcsai-úti Gimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán kezdte meg, majd a Sopronba költöztetett intézményben fejezte be (1917-1921). Már hallgatóként gyakornoka volt a főiskola Növénytani Intézetének. Egyetemi adjunktusi kinevezést 1922-ben kapott. Ezt megelőzően - rövid ideig - ösztöndíjas Bécsben Adjunktusként doktorált Párizsban a Sorbonon (1922). A soproni főiskola Növénytani Intézetének 1923-tól rendkívüli, majd 1926-tól, nyilvános rendes tanára 1951-ig. Ebben az évben politikai okok miatt felmentik, illetve nyugdíjba küldik. Halála előtt egy évvel lett az MTA levelező tagja. Eredeti gondolkodású, termékeny tudós volt. Sokágú munkásságából kiemelkedik a hazai erdőtalajok biológiai vizsgálata, amelyeknek tapasztalatait a mezőgazdasági talajokra is kiterjesztette. . Írt több főiskolai és egyetemi tankönyvet is. Három évi szakadatlan munkája eredményeként fejezhette be élete fő művének a Talajbiológia c. könyvének megírását, amelyhez fogható azóta sem jelent meg a szakirodalomban. Nevéhez fűződik az egyetemi botanikus kert megteremtése 1923-tól, több mint negyedszázados fejlesztése. Pályájának 17 éve során bejárta fél Európát, elsősorban Skandináviát, így fél évet töltött Dániában, Norvégiában, Finnországban, és Svédországban. Előadásokat tartott a bázeli, és a zürichi egyetemeken, s elsőnek szervezett francia-magyar sivatagi expedíciót. Munkásságának elismerését jelzi, hogy a Finn Tudományos Akadémia is tagjai sorába választotta. A forrást az erdészeti technikum tanulói a Tanulmányi Erdőgazdaság támogatásával foglalták 1962-ben. Helyreállították 1992-ben a Tanulmányi Erdőgazdaság, és az oroszlányi szénbányák.
A Havas árok mentén haladtunk gyönyörű napsütésben, az arany, barna ,sárga őszi színek kavalkádjában.
Brennbergbányánál eltértünk Várhely felé. Egy magaslatról még a havas Schneeberget is tisztán láttuk.
Kereszteztük az egykori műszaki zár nyomvonalát
Az ország nyugati határát évtizedekig megközelíteni sem volt szabad. Előbb aknamezővel, a 60-as évektől pedig elektromos jelzőrendszerrel próbálták távol tartani a nyugatra vágyakozókat. Az egykori műszaki zár, azaz a vasfüggöny valójában egy szögesdrót kerítés volt, amelybe gyenge áramot vezettek. Helyenként közvetlenül a határ mellett húzódott, de előfordult, hogy a terepviszonyok miatt csak távolabb tudták megépíteni.
Majd a kora vaskori sírhalmokat néztük meg.
Várhely a nyugat-dunántúli hallstatti kultúra egyik legfontosabb lelőhelye. Ez a kora vaskori kultúra a Szajnától a Duna magyarországi szakaszáig, illetve a Német Középhegységtől Szlovéniáig terjedt az i.e. 7-4. században. Sopron környékének kiemelkedő jelentősége volt ebben az időben, mivel a hegyek lábánál vezetett a Borostyánkő út, amely a vaskor távolsági kereskedelmének egyik legjelentősebb útvonala volt. A Várhelyen Közép-Európa legnagyobb kora vaskori telepe alakult ki. Ennek erődje szükség esetén a környéken levő kisebb telepek lakosságának is menedéket tudott nyújtani. Az itteni feltárásokat Bella Lajos kezdte meg. Kutatásai hozták napvilágra az európai hírű alakos urnákat.
Innen csak pár lépés a Bella emlékhely.
Bella Lajos ( Pozsony 1850- Sződliget 1937 ) 1876-tól történelmet és földrajzot tanított a soproni reáliskolában. Ásatásokat végzett Várhelyen, a Károly-magaslaton és Balf-fürdő környékén. Több őskori és római kori telepet tárt fel. A magyarországi barlangkutatások elindítójaként tartják számon.
Itt már jártunk egy korábbi túra alkalmával is. Az előttünk magasodó hegytetőn megláttunk következő célunkat a Várhelyi kilátót. A tövéből nézve igencsak magasnak tűnt, de végül nem volt vészes az odavezető út.
Ebből a közel 30 m magas kilátóból nyílik a legszebb panoráma a soproni erdőkre.
Kicsit kifújtuk magunkat és folytattuk az utat a Szalamandra tóhoz és a Természetbarát forráshoz.
A Szalamandra-tó tulajdonképpen egy kedves kis tó(pár), a két tavat egy kis patak köti össze.
Kis kaptató után megérkeztünk a Károly magaslatra. (398 m )
A Károly-magaslatot Romwalter Károly soproni nyomdászról nevezték el. Az 1869-ben alapított Városszépítő Egyesület választmányi tagja, és az akkoriban egyre népszerűbb turistáskodás elkötelezett híve volt. 1876-ban saját költségén fából kilátót építetett a később róla elnevezett helyen. Helyére később Winkler Oszkár (1907-1984) építész tervezte a ma is álló 1935 őszére felépített, de 1936. június 14-én felavatott kőkilátót.
A kilátóba már nem mentünk fel, az idő se volt annyira tiszta, inkább egy kis forralt borra tértünk be a büfébe. Innen már csak kb. 2 km út várt ránk és lent voltunk Sopronban. Megszabadultunk a túracuccoktól és hamarosan indultunk vacsorázni valahová, előtte sétáltunk egyet a történelmi belvárosban azok kedvéért, akik még nem jártak Sopronban. A vacsorához tegnapi ebédelőhelyünket ajánlottuk, de sajnos nem volt nyitva. Végül egy belvárosi önkiszolgáló étkezdében kötöttünk ki, ahol páran vacsoráztak, volt aki csak éppen az éhségét űzte el. Az egész felejthető volt. Visszafelé a harmadik borozóban találtunk helyet, de jól választottunk.
Kóstoltunk párat a kínálatból és mentünk a szállásra. A kollégium melletti pizzázónál vettük észre, hogy az étterem is, kulturált, nagy választékkal így aztán lefekvés előtt még betértünk ide egy jót vacsorázni.
Vasárnapra már csak egy félnapos túrára futotta. Busszal mentünk Balfra, innen észak felé vettük az irányt Fertőrákosra. Egy emlékhely mellett kezdtünk kapaszkodni a szőlőhegyen.
A Nemzeti Emlékhely, más néven a Szerb Antal Emlékmű a dombon, a temetőnél lévő Szent András templom előtt van. Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg. Itt a faluban létesítették a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Az ide hurcolt kényszermunkásokkal és munkaszolgálatosokkal akarták kiépíteni a határvidéken az utolsó védvonalat. A kétezer foglyot a község kiürített bikaistállójában és a gazdák pajtáiban helyezték el. A nélkülözések, a higiénia hiánya és az embertelen bánásmód miatt sok száz ember halt meg. Köztük Szerb Antal író, Sárközy György költő és Halász Gábor esztéta. 2008-ban avatták fel Balfon a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére emelt szobor együttest. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült.
A lenti sűrű ködöt magunk mögött hagytuk A Szárhalmi erdőben baktattunk a Lapos hegyen ( 212 m) keresztül a Kecske hegyi kilátóhoz ( 208 m ).
Sajnos a párás időben nem sokat lehetett látni. A régi városfal mellett hamarosan elértük a kőfejtőt. Mivel annyi időnk már nem volt, hogy alaposan bejárjuk és ebédelnünk is kellett, így az utóbbit választottuk a Mitrász étteremben. Elég sokat vártunk a kiszolgálásra, így a végén csak egy későbbi busszal 2-kor indultunk vissza Sopronba. A szálláson gyorsan összepakoltunk és irány Budapest. Útközben még kifogtunk 1-2 zivatart, de végül szerencsésen megérkeztünk. Úgy tűnik kifogtuk az idei utolsó szép őszi hétvégét.
(A többi képet
itt nézhetitek meg )
