Vasárnap délelőtt Székelykocsárdra indultunk.
A tiszteletes várt minket. Az egyházközségnek mintegy 150
tagja van, de valószínű az ottani szintén 4 napos hétvége vagy a kerti munkák miatt
aránylag kevesen voltak a templomban.
Az istentisztelet után Szabó Gergely tiszteletes úr bemutatott
minket a közösségnek. Én is kértem a jelenlevőket, ha bármit tudnak családomról
meséljék el. A templom előtt várakoztunk mikor odajött hozzánk valaki, aki elmondta,
szívesen megmutatja nagyszüleim egykori házát, mivel azt anyósa vette meg. Tavalyi utazásomkor az utcát megtaláltuk, de
a régi fénykép alapján nem lehetett a helyet beazonosítani. Nem is csoda. A
házat azóta átépítették, az egykori fotón levő csűr leégett. A csaknem 90 éves néni megmutatta a házat,
udvart. Ma már csak a gémeskút áll nagyapám idejéből.
Közben az is kiderült, hogy kísérőnk M. marosújvári unokatestvérem
nagyapjának házában lakik. Behívott, felesége a nagy melegben hideg üdítővel
kínált. Megköszöntük segítségét, majd tavaly megtalált – már magyarul alig beszélő –
rokonomhoz is becsengettünk, de nem volt otthon.
Délután még visszatértünk
Marosújvárra. Amennyire tudtunk,
bevásároltunk egy boltban, talán ez is segített valamit. M. már nagyon várt
minket, látszott nagyon készült. Barátnője üdítőt vásárolt, kávét főzött. Előkerültek
a régi családi fotóalbumok, levelek, elbeszélgettünk a még élő és már köztünk
nem levő családtagokról. Elmesélte mindennapjait, szülei utolsó éveit, megmutatta
a még beteg állapotában is folyamatosan készülő kerámiáit. Legnagyobb boldogsága,
hogy a családi értékek ellopása során legalább szerszámait meghagyták, így
megmaradt az alkotás öröme. Két óra múlva nehéz szívvel váltunk el egymástól.
(folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése