Réunion

Október 12 vasárnap

Egyszer végre sikerült időben elindulnunk, fél 7-kor már úton voltunk, irány egy esőerdő, a Forêt de Bébour. Tervben volt még egy tó, a Grand Etang és a Cascade Biberon vízesés, de ezekről a rossz idő miatt kénytelenek voltunk lemondani. Az esőerdőt azonban semmi körülmények között sem akartuk kihagyni.
St. Denis felé indultunk, majd az óceán partján autózunk St. Benoit-ig. Itt rátértünk a szigetet átszelő N3-as útra Plaine des Palmistes-ig. Innen már nem volt messze a Bébour hágó. Kicsit továbbmenve elértük a Takamaka felé vezető ösvény bejáratát.

Itt leparkoltunk, majd 1 órát másztunk az esőerdőben előre és ugyanennyit vissza. Takamakáig az út oda-vissza 20 km, erre már nem volt időnk. Az esőerdő maga a csoda, amerre a szem ellát növények egymásba kapaszkodva, és egymáson élnek, aszerint melyik mennyi fénnyel elégszik meg.

A fák ágai mindenféle görbületet hoznak létre a napfényért való tülekedésben. Minden talpalatnyi életlehetőséget kihasználnak.

Madárcsicsergés mindenfelé. Ez a terület a sziget és talán a világ legcsapadékosabb területe, évente 12 m (nem mm) eső esik. Ilyet egyszer mindenkinek látnia kéne. Két óra múlva csurom vizesen, de felejthetetlen élménnyel értünk vissza az autóhoz.

Ugyanazon az úton iparkodtunk hazafelé, mivel ez az utolsó nap amikor még barangolhattunk, próbáltunk valamit behozni a lemaradásból. Így St-Gilles-nél egyenest az óceán partjára indultunk fürdeni. ( a fürdőcucc mindig a kocsiban volt, hátha úgy jön ki a lépés, hogy valahol megmártózhatunk az óceánban, de erre a 8. napig várni kellett).

Bucan Canottól egészen St.Leu alattig a part mentén egy hatalmas korállzátony vonul végig, itt vannak a plage-ok, a strandolásra, búvárkodásra, szörfözésre legalkalmasabb helyek. A víz kb. 23-24 fokos lehetett, kristály tiszta, hatalmas hullámokkal, de a sekélyebb vízben elég sziklás. Kb. fél órát lubickoltunk, meglovagoltuk a hullámokat. Estére még egy szomorú feladat várt ránk, elkezdtük a csomagolást.