Szelektív hulladékgyűjtés

Sok országban már hagyománya van az újrahasznosítható háztartási szemét begyűjtésének. Emlékszem  a 70-es években az egykori NDK-ban láttam hogyan gyüjtik külön a söröskupakokat. (Az NDK-ban 1949-től kötelező  volt a hasznosítható szilárd, száraz és konyhai hulladék külön gyüjtése.) A 90-es években Bécsben láttam a bérház bejáratánál sorakozó különböző színű gyűjtő edényeket. 

Nálunk is évek óta próbálkoztak vele. Két dolog volt ami miatt számomra halott dolognak tűnt: egyrészt a lakás nem alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségű szemetet tároljak amíg valahogy eljuttathatom egy begyűjtőhelyre, a másik hogy nem szállítottam nagyobb távolságra autóval, esetleg buszon a kezemben. Végre ez évben házunk is kapott két kukát: egyet a műanyag+fém, egy másikat a papír külön gyűjtésére. 

Hetente el is szállítják. Igaz a 20 lakásos társasházban 1-2 nap alatt mindkettő megtelik. Jobb esetben próbálom valahol  tárolni, mások viszont simán lerakják mellé a földre. Kezdeti gyerekbetegségek, de végre elindult valami.

Angliai utam során figyeltem, hogy is csinálják ott. Kertvárosi részen laktam, ezért a zsúfoltabb belvárosban gondolom más a metódus.

Minden lakáshoz tartozik egy nagyobb fekete színű szemetes az általános, nem válogatott hulladéknak, Van egy közepes méretű zöld a fém és műanyagnak és egy  kék a papírnak, 

továbbá  egy kisebb méretű az ételmaradékoknak. 

Zsákban gyüjthető még textilhulladék és a kerti fű, falevél, stb. A bejárati ajtó mellett van egy kis fülke ahol ez edények egy része elfér, a többit a lakások bejárata mellett, a szabadban tárolják. A lakók előre egy évre kapnak egy naptárt, ami feltünteti mikor milyen szemetet szállítanak el. 

Az ételmaradékot hetente, a többit felváltva kéthetente. Egy nagyobb család kérhet az önkormányzattól – persze nem ingyen, de jutányos áron – további szeméttárolókat  ha szükséges. Mi öten voltunk egy háztartásban, de ilyen gond nem volt.

Egy angol magániskola

Máté unokámat a húsvéti szünidőben 3 napra beiratták a Supercamps szervezet napközis táborába, vagy nem is igazán tudom minek lehetne nevezni.

Talán egyfajta gyermekmegőrzés jól képzett személyzettel.  A gyerekek napi kb. 40 font ellenében (kb. 15.000 Ft ) 9-17-ig tartózkodhatnak itt. ( Az enni és innivaló nincs az árban, azt otthonról kell vinni ) Az időpontokat igen komolyan veszik. Ha a gyerek 9 előtt érkezik vagy 17 után mennek érte, már plusz óradíjat kell fizetni.  Érkezéskor minden gyereket egy külön kísérő vesz át és délután ugyanígy adják át.  A Supercamp  egy magániskola létesítményeit bérli. (Az iskoláról még mesélek ) Használták az iskola uszodáját, sportlétesítményeit, az állatkertben bemehettek az állatok közé, voltak kézműves foglalkozások, festés, rajzolás, agyagozás. Csak gondolom, hogy elég pörgős lehetett a program, mert Máté hazafelé igencsak fáradtan bandukolt. Reggelente 10 perc gyaloglás az állomásra, onnan egy megállónyi vonatozás (2 perc), majd újabb 10 perc a táborig. Visszafelé ugyanez csak a bandukolás időben jóval tovább tartott. J

Ami számomra érdekesebb volt, megnézhettem egy angol magániskolát, ha csak kívülről is. Az interneten még hozzáolvastam, így alakult ki az a kép amiről most írok.

A Whitgift School  Croydon déli részén egy dombtetőn található. (London központja vonattal 20 perc ).

Az iskolát 1596-ban John Whitgift alapította,

aki  I. Erzsébet uralkodása idején az utolsó canterbury-i érsek volt. A megnyitásra 1600-ban került sor, így Croydon legrégebbi iskolája. Az iskola eredetileg Croydon North End részén működött, majd 1931-ben költözött jelenlegi helyére a Haling Parkba.

A park és az épület egykor Lord Howard of Effingham ( 1536-1624) admirális tulajdona volt, aki az angol flotta parancsnokaként harcolt a spanyol armada ellen.

Az iskola épületei egy 45 hektáros gyönyörű parkban vannak,

az eredeti épület köré a későbbiekben szinház,  zeneiskola és hangversenyterem, könyvtár, információs központ, sport és konferencia központ, stb. épült.

A Whitgift Nemzetközi Zenei Verseny fődíja egy ösztöndíj az iskolába. A tanulók 40 sportág közül választhatnak.

Az iskola híres a parkjában található kis állatkertről. Pávák, flamingók, hawai lúd,  albinó wallaby (törpe kenguru), további kenguruk, stb.

A parkot folyamatosan gondozzák, nyírják a füvet, locsolnak és itt is érvényes, mint mindenhol Angliában, hogy „fűre lépni szabad”, a gyerekek rohangálhattak a hatalmas területen.

Az eltelt több mint 400 év alatt a jelenlegi a 26. igazgató

Az iskolában 1300  fiú tanul, 10-18 évesek. A tetemes tandíj ( évi 17.000 font, több mint 6 millió Ft) mellett a 10-11 éveseknek komoly felvételi vizsgákat kell tenniük és csak azok reménykedhetnek a bejutásban akik korosztályukban valamiben ( sport, művészetek, reál tudományok) már kimagasló szinten teljesítenek. A kimagasló tehetségek akár teljes tandíjmentességet is élvezhetnek.

Virgin Money London Marathon 2014

Tegnap gyönyörű időben elmentem megnézni az idei London Maratont. Reggeli közben még láttam a TV-ben a 9-kor induló kerekes székeseket, majd az őket követő sérült sportolókat. Mire 11-re a helyszínre értem egy részüket még sikerült látnom. A verseny Greenwich-ből indult és a Buckingham palotánál ért véget, futás közben a versenyzők elhaladnak London legismertebb látványosságai előtt. Az idén több mint 35 ezren neveztek. Úgy gondoltam hogy a startnál és a célnál elég reménytelen, hogy a tömegben valamit is lássak. Voltak akik a rajt előtt már órákkal kiköltöztek a helyszínre. A vonatom a Blackfriars hídnál tett ki, innen indultam a rakparton és nem messze a Westminster hídtól találtam is egy jó kis helyet közvetlenül a futók útvonala mellett. Itt volt a 40 km-es jelzés is, igy már csak 2, 195 km-re voltam a céltól.

 Egy darabig még a kerekes székes és sérült futók jöttek, őket is hatalmas éljenzés fogadta.

A kanadai Diane Roy, aki végül a 30. helyen végzett.

A vak futók egy segítővel, kezükben egy vezető szárral  együtt futottak.

A segítő szintén teljesítette a maratoni távot, anélkül, hogy a versenyben is részt vett volna. Elismerésre méltó teljesítmény.  Egyébként is nagyszerű volt a hangulat az egész maraton alatt.

A nagy drukkolásból már előre lehetett tudni, hogy hamarosan feltűnik a következő versenyző.

Kevéssel dél előtt aztán megérkezett az első időmérő autó,

utánuk az előbb indult női futók. Elsőnek a kenyai Florence Kiplagat – a későbbi második helyezett – jött, őt követte Edna Kiplagat, kétszeres világbajnok. 

Edna Kiplagat a tavalyi és tavalyelőtti második hely után tudott győzni, s először nyert Londonban. A győztes a Buckingham-palota előtt kialakított célegyenesben, az utolsó 200 méteren sprintelte le honfitársát és névrokonát, Florence Kiplagatot.

Harmadik a 10 ezer méteren olimpiai bajnok etióp Tirunesh Dibaba lett.

Kebede Aberu etióp futó az ötödik lett.

Tiki Gelana etióp, kilencedik a végelszámolásnál

Kovalenko ukrán futónő a 10. helyen ért célba.

Kis idő múlva az újabb időmérő már a férfiak közeledését jelezte. A tempót 30 km-ig Haile Gebrselassie diktálta, igy ahol én álltam őt már nem láthattam. Haile Gebrselassie etióp középtáv-, hosszútáv- és utcai futó atléta. Kétszeres olimpiai és négyszeres világbajnok, 61 etióp nemzeti rekordot döntött meg, 27 világcsúcsot állított fel, sokan a valaha élt egyik legnagyobb hosszútávfutónak tartják. 2008 szeptemberében, 35 évesen új világcsúcsot futva megnyerte a Berlin maratont.  

Az élen futó 2 versenyzőt ez a kis video mutatja. 

Valószínű, hogy a végén is ők végeztek az első két helyen,  ( Wilson Kipsang (kenyai) 2:04:29 óra és  Stanley Biwott (kenyai) 2:04:55 ) mivel utánuk jócskán lemaradva jöttek a többiek.  Wilson Kipsang másodszor nyerte meg a London maratont és ő a világcsúcstartó is.

Emmanuel Mutai kenyai futó a 7. lett. 2011-ben ő nyerte a London maratont.

A hazaiak kedvence, az 5000 és 10 000 méteren olimpiai és világbajnok brit – szomáliai születésű - Mo Farah  első maratoni versenyén a nyolcadik lett. 

BOAT RACE OXFORD-CAMBRIDGE

Tegnap megnéztem a 160. Oxford – Cambridge evezősversenyt.  A verseny London egyik külvárosából Putney-ból indult.

Viharos szél fújt és a rajt kezdetére eleredt az eső is. Ennek ellenére hatalmas tömeg drukkolt a folyó mindkét partján.  Egy part menti parkban kivetítőn is nézhették az egész szakaszt.

Emellett egyfajta népünnepély is volt, evészet, ivászat, programok.

A Temzén rendezett  evezősversenyek 1829-ben   kezdődtek. A verseny ötlete állítólag két jó baráttól származik, akik a konkurens egyetemekre jártak. Az első versenyen (1829. június 10.) a megtett táv 6,8 km volt, (jelenleg is ennyi) és a versenyt az oxfordi hajó legénysége nyerte.  Eddig  Oxford 78 alkalommal, Cambridge 81-szer győzött és egyszer döntetlent is hirdettek.  A tegnapi versenyt Oxford nyerte, Cambridge 11 hajóhosszal maradt le ( igaz ez egy kis balesetnek is köszönhető). Az Oxfordiak 1973 óta most győztek először ilyen nagy különbséggel.

BEACHY HEAD

Beachy Head fehér mészkősziklái Sussex megyében Eastbourne város közelében találhatók. Nagy-Britannia legmagasabb tengerparti sziklaszirtje, 162 méterre emelkedik a tengerszint fölé.  

 Beachy Head neve a francia Beauchef’ vagy ‘Beaucheif’ szavakból ered, mely jelentése: szép szakadék a vízparton. ( nincs köze az angol „beach” szóhoz.) A terület a késő krétakorban alakult ki, mintegy 66-100 millió évvel ezelőtt, amikor még az egész a tengerszint alatt volt. Később, az utolsó jégkorszak után, amikor a tengerszint megemelkedett, s kialakult a La Manche csatorna, megszülettek a sussexi partvidék  mészkő sziklái.  

Az óceán évente az erózió következtében egy métert hódít el a sziklafalakból, így  veszélyes a peremüket megközelíteni. Beachy Head a világ egyik leghirhedtebb öngyilkos helyszíne (évente átlagban 20 öngyilkosság történik a sziklafalnál). A legkorábbi, öngyilkosságról szóló feljegyzések a VII. századból származnak. A parton lévő fehér köveket hétvégén őrök vigyázzák, nehogy a túristák elvigyék azokat.

A gyönyörű vidék a német filozófus és ideológus, Friedrich Engels kedvenc helye volt, utolsó kívánsága szerint innen szórták hamvait a tengerbe.

A partszakasz nevezetessége még a Belle Tout világítótorony. Az eredeti faszerkezetes még 1828-ban épült. 30 olajlámpással világított a hajóknak, óránkét 2 liter olajat elfogyasztva. A gyakori köd miatt azonban a hajósok sokszor nem vették észre a fényeket, igy 1902-ben új, 43 m magas  torony épült. 

A II. világháború után egy darabig nem használták. 1956-tól üzemelt ismét a kornak megfelelő modern felszerelésekkel. 1996-ban magántulajdonba került és egy 6 hálószobás családi házként funkcionált. 1999-ben az erózió már annyira fenyegette, hogy a tornyot megemelték és 17 méterrel hátrább költöztették.  208-ban egy alapítvány vásárolta meg és panziót létesített benne. A jelenlegi helyzetről nem tudok, mert ottjártunkkor az egész zárva volt.

Piliscsabától Solymárig

Ezen a hétvégén nem tudtunk elmenni kirándulni, de múlt szombaton, március 15-én  jártunk egyet a környéken.  Bár az időjósok délutánra orkánszerű szelet és esőt jeleztek, gondoltuk a fél napot is kihasználjuk. Reggel ragyogó napsütésben indultunk busszal Pilisvörösvár után, a Kopár csárdához.

 Itt átkelve az országúton, a piros jelzésen mentünk jó darabon. Az első 1 km-en látszott, hogy még közel a település, elég kiábrándító látványt volt a sok szeméttel. Egy kaptató után egy 307 m magas kis hegyre értünk. Kifújtuk magunkat, gyönyörködtünk a kilátásban,

 fotóztuk az éppen nyíló leánykökörcsint.

Leereszkedve a hegyről elég hosszan Pilisszentiván szélső házai mellett bandukoltunk míg megérkeztünk a Villa Negrához.

A presszó mellet van a községi sporttelep, műfüves focipályával. Ünnep lévén sokan töltötték idejüket a szabadban.  Ittunk egy kávét és indultunk tovább ugyancsak a piros jelzésen a Jági tóhoz.

A tó körül bejárható egy 3,5 km-es tanösvény, de mi ezt most kihagytuk. A Jági-tó egy kis erdei vízfolyás, a Vadász-réti-patak felduzzasztásával jött létre.  Neve a környék sváb lakosságának jager (sima „a”-val!) , vagyis vadász szavának elferdüléséből keletkezett.

Eltávolodva a tótól, beértünk az erdőbe, majd hosszan egy vadkerítés mellett mentünk, majd a kerítés vége után nem sokkal elágazáshoz értünk.

Innen a piros jelzés tovább megy Nagy-Szénásra, mi a sárga jelzést választottuk és átvágtunk az Antal ( Antónia) árok vadregényes útján.

Folyamatos emelkedéssel az árok végén a Zsíros hegyre jutottunk. Itt találkozik a sárga, kék és zöld jelzés.  A volt zsíroshegyi turistaház romjaiig együtt halad a 3 jelzés. Mielőtt a vándor eldöntené, merre is tovább, betérhet enni, inni a Muflon itatóba.

Mi is itt fogyasztottuk el ebédünket, igaz már majdnem két óra volt.  Csaba a tulajdonos régi ismerősünk, barangolásaink során gyakran betérünk az itatóba. Welcome drink és egy kis beszélgetés után szedelődzködnünk kellett, mert kint feltámadt a szél, egyre kisértetiesebb hangokat adott és a buszmegálló még bő egy óra járásra volt.

A sárga jelzésen indultunk majd a jelzés egy kunkort tett a Kerekhegy csúcsa előtt. Időnként már szemergett az eső is, igy megszaporáztuk lépteinket. A középső jegenye völgyön keresztül jutottunk ki Solymár szélére, a Shell benzinkúthoz. Itt már ömlött az eső és orkánszerű szél fújt. Szerencsére fél percen belül jött egy busz, ami elvitt minket Hűvösvölgybe. Igaz a mai napra hosszabb túrát terveztünk, de bőrig ázni egyikünk sem akart.  A nap nagy részében igy is kellemesen kirándultunk.