Július 23.

Néhány érdekesség a mai napról:

1290-ben megkoronázták III. Andrást, az utolsó Árpád-házi magyar királyt.



1849-ben Armand Fizeau francia fizikus meghatározta a fény sebességét.



1871-ben az Osztrák-Magyar Monarchiában törvény született a méter



és a kilogramm



mértékegységek bevezetéséről. Mindkét etalon a franciaországi Sèvres-ben található.

1863-ban ezen a napon született Bródy Sándor író,újságíró



A sort lehet folytatni :)

Nem

szűnt meg a blog, csak beköszöntött az „igazi” nyár.



Nekem ez már rég nem az egykori kellemes nyarakat jelenti, most inkább kínszenvedés a vissza-vissza térő 35 fok körüli hőmérséklet, rendszeres rosszullétek jelzik hogy az évek is elszálltak. A strandolás nem az én műfajom,



a hegyeket mászni sem kellemes ilyenkor. (Persze lehetne messzebb is barangolni, de az most nem jött össze ). Így aztán elvonulok a négy fal közé a hűvösbe, bepótolom az otthon elmaradottakat. A hűtőm megadta magát – mikor, ha nem a legnagyobb melegben – a vásárlás egy hetembe került. Az első kiválasztott nem működött, hazaszállítás, visszaszállítás, újabb keresgélés, újabb szállítás. De túl vagyok rajta.



A kedvenc a tavasz és az ősz. Az előbbit már kiélveztem az idén, az utóbbi még hátra van - az legyen meglepetés miféle élvezetek várnak rám:)

Piknik

Eltelt egy év és megint pikniket tartottunk, ezúttal Kamaraerdőn.
A nem túl korai találkozó után elbuszoztunk Nagytéténybe. Innen gyalog tettük meg a 6 km-es könnyű sétát a helyszínig.

Budafok – Tétény a főváros XXII. kerülete, a Duna jobb partján terül el. A 34 km2-nyi területen közel 160.000 ember él.  Az 1950-ben létrehozott városrész a korábbi Budafok városból, Nagytétény és Budatétény községéből jött létre. A kerület a karsztos Tétényi-platón helyezkedik el. E fennsík jelentős része egykor kiválóan alkalmas volt szőlők művelésére. Mára a szőlők kivesztek, de a fennsík Kamaraerdőhöz közeli területein még megtalálható az egykori flóra és fauna. Ritka növény-és állatvilága nagyobb védelmet élvez, mióta a Tétényi Fennsík természetvédelmi területté vált. A XX. század első tizedére esik Nagytétény egyik külterületének parcellázása mely ma a Baross Gábor-telep nevet viseli. Itt kerestük fel először ezt az emlékhelyet, ahonnan szép a kilátás a környékre.



Egy telepített fenyves után elértük a 3 km hosszú Tétényi tanösvényt, ahol 8 állomást és 10 ismertető táblát helyeztek el. A fennsík - amit 1999-ben nyilvánítottak természetvédelmi területté - átlagos magassága 200 m, főleg mező és bokrok, a 30 fokos párás melegben az út dupla olyan hosszúnak tűnt :)



A tanösvény a szoborparknál végződött ( illetve keződik, merthogy mi ellenkező irányból indultunk )



Ebben a sajátosan kelet-európai gyűjteményben politikai vonatkozású, egykori köztéri szobrok láthatók, amelyek a szocialista kultúrpolitika és eszmerendszer igényei alapján 1947-1988 között kerültek Budapest utcáira. A közvélemény egy része a kérdés legradikálisabb megoldását, a szobrok megsemmisítését, beolvasztását tartotta volna természetesnek. A Fővárosi Önkormányzat ezt a lehetőséget azonnal elvetve, konszenzusos döntéssel tematikus szoborpark kialakítását határozta el. Igy került a parkba a ma ott látható 42 szobor.

A parktól már csak egy kis rövid séta következett és elérkeztünk a kamaraerdei rétre.
Korábban - busszal, villamossal, autóval - érkező társaink már hideg italokkal, ebéddel vártak.



Hamarosan megérkeztek legifjabb túristáink is :) Nem is olyan rég még esküvőkről kaptunk értesítést. Ahogy szüleiket ismerem, hamarosan velünk túráznak ők is.





És augusztusra újabb baba várható. Ha mi kidőlünk a sorból, lesz utánpótlás :)

Szeptemberig a nagy melegre tekintettel szünetelnek a hétvégi túrák, de akkor újult erővel folytatjuk.

A piknik fotói itt

Réunion

Bár lassan egy éve, hogy hazatértünk Reunionról, továbbra is olvasgatok arról, mi is történik ezen a kis szigeten. ( Na és persze azért is, hátha egyszer még visszajutok oda )

A jelek szerint a válság még nem érte el a szigetet :) Június 23-án átadták a Tamarin utat.



Nevét az útvonalat végigkisérő tamarinfáról kapta.



A 2x2 sávos út a nyugati oldalon a sziget északi és déli végét köti össze



az eddig is kitűnően járható – bár nagy forgalmú – tengerparti út mellett.



A mi fogalmaink szerint 34 km nem olyan hosszú - de hát kis szigetről van szó, mindössze 200 km és már körbe is jártad – de milyen terepen ! A szűk tengerparti sáv után hirtelen emelkednek a hegyek. Ezen a rövid távon 123 hidat,alagutat és viaduktot kellett megépíteni, a nyomvonal átlag 1000 m magasságban fut végig, gyönyörű kilátással.



Az építés ötlete 1980-ból származik, végül 2003-ban kezdődött a munka. Az eredeti 700 milllió helyett a végösszeg 1 milliárd euró lett.

Máté már 5 hónapos :)

Vandálok

Ma reggel ezt találtam a buszmegállóban. No comment :(

Válság

Múlt év decemberében már írtam a szociális boltról. Az év végén bezárt, a napokban nyitott újra. Az eltelt csaknem fél évben sok minden változott, többek között a sor is a háromszorosára nőtt :(

Emesének

Kismarostól Kismarosig

Ma a Börzsönyben túráztunk heten, mintegy 16 km-t megtéve. Elvonatoztunk Kismarosig, onnan pár buszmegálló után az Őz utcánál indult a jelzett ösvény. Első megállónk a Mátyás Király által is kedvelt Király-Kút.



A Király-kút mellett áll ez a hatlmas juharlevelű platán.



Ezután a Zámenhof kilátót találtuk meg, romos állapotban, kilátás már nincs, a növényzet körbeölelte,



majd az Eszperanto hegyen át felkapaszkodtunk a Szép kilátáshoz. Sajnos a csepergő eső és pára miatt most csak ennyit láttunk.



Törökmezőn a turistaházban meleg étel nem volt, még egy teát sem tudtak adni, így megettük a szendvicseinket



majd indultunk visszafelé. Útközben tisztult annyira az idő, hogy a Dunát is megpillanthattuk,



később pedig a Visegrádi várat is a Duna túloldalán.



Kismaros előtt még betértünk a Gerendás büfébe, ahol nagyon finom ebédet-uzsonnát kaptunk. Mire minden étel-ital elfogyott, indulhattunk is a vasútállomásra :)



Kismaros Pest megye északi részén, a Dunakanyarban, a Börzsöny hegység déli vulkanikus eredetű, gyengén hullámos lejtőjén, a Duna bal partján, a Morgó patak völgyében, országút mentén fekvő település, A medence lajtamészkővel, kemény andezitkaviccsal, dácittal és vulkanikus törmelékkel fedett, melyre agyagos, tengeri homokköves üledék telepedett. Az ősmátra flórája már alig figyelhető meg, az alacsonyabb helyeken kiirtották az erdőket, sőt, a helyükön kialakított szántók és szőlők helyén egyre több hétvégi ház épül. A magasabb helyeken a kocsánytalan tölgy, a bükk és gyertyán az uralkodó, de megtalálható a szil, a juhar és a kőris is. A gazdag aljnövényzetet a galagonya, a kökény, a szeder,- ezt mi is megkóstoltuk - a fagyal, a som, a fekete hunyor, a kankalin, stb. képviselik. Az erdőkben honos a vaddisznó, az őz, a szarvas, a vadmacska, a fácán, a fürj, a kakukk, a sas és egyéb kisebb állatok. A hegyvidéki éghajlat itt már kevésbé érvényesül, a csapadék éves mennyisége 600-700 mm.

Végre hozzájutottam

hogy a Zsoltival töltött elmúlt hétvégéről néhány képet feltegyek.

jártunk a Millenáris parkban

vásároltunk a kertészetben

volt vidám takarítás

ebédeltünk a gyermekvasútnál

Hogy lesz ebből távcső?

és természetesen társasozás minden mennyiségben :)

Megérkeztek

a félmaraton eredményei. St.Albanban 2021-en értek célba. Örsinek sikerült a terve, 2 órán belül célba érni: 1:53:25. Ezzel a 789. lett, egy hobbyfutótól nem rossz eredmény, nekem még gyalog is sok a több mint 21 km :)

Vasárnap

Örsi megint indul a St.Alban félmaratonon.


Nagyobb térképre váltás

Az utóbbi időben munkája miatt kevesebbet tudott edzeni, de azért megpróbál 2 percen belül célba érni. (tavalyi eredménye: 1:48:12 )

Ezt az utcai futóversenyt először 1982-ben Phil Gibson helyi üzletember szervezte. Miután édesanyja emlőrákban elhunyt,a nevezési díjakkal kívánta támogatni a kórházat.
Az első verseny minimaraton volt, bárki indulhatott, futók, kocogók, túrázók. Az 1300 nevező fejenként 1 fontot fizetett. A sikeren felbuzdulva azóta minden évben megrendezik. Bekerült a nemzetközi futónaptárakba, a világ minden tájáról neveznek futók.

Megkaptuk

a jövő júniusig érvényes üdülési csekket :) Lehet tervezgetni néhány itthoni barangolást :)

Tegnap

túljutottunk az idei - immár 5.- hivatali juniálison.
A korábbiakban leírtakhoz nincs sok hozzáfűzni való, talán csak annyi, hogy még sikerült ismét Hárshegyen megrendezni, a dunabogdányi utazás elmaradt, kicsit szerényebbre sikeredett, dehát a válság az mindenhol válság :)
Néhány fotó:

Csángóföldi barangolások 2.

Szombaton reggeli után összecsomagoltunk, elbúcsúztunk Gyimesbükktől és házigazdáinktól majd indultunk, hogy átkeljünk a Kárpátokon, tovább Moldva felé. Ágasnál épp heti vásár volt, na nekünk is ott a helyünk :) Bóklászás közben egy asszony szólított meg, aki túrót, sajtot árult. Kérdeztük, miből gondolta, hogy magyarok vagyunk, azt mondta, csak ránk kellett néznie :))) Sőt az is kiderült, hogy a Hidegségből érkezett, így mindjárt volt beszédtémánk is.



Vettünk is tőle finom juhsajtot ( amit aztán hazautazáskor „szerencsésen” Klézsén felejtettünk )
Bükktől Kománfalváig az út elég rossz volt, sok helyen annyi kátyú, hogy kikerülni sem lehetett, innen azonban jól lehetett haladni. Kora délután érkeztünk, így azonnal bakancsot húztunk és gyalogosan elindultunk az 5 km-re levő Somoskára.



Szombat délután lévén elég kihalt volt a falu, körbe sétáltunk, nézegettük a házakat, gondoltuk ráakadunk a magyar „iskolára”. Ez nem járt sikerrel, végül egy gyerekcsoportot szólítottunk meg, akik valamennyire elmagyarázták merre menjünk. Nyomban ki is osztottuk köztük csokikészletünk egy részét. Keresgélés közben egy asszony szólított meg minket, elmondtuk Benke Paulinát keressük. Épp anyósa háza előtt beszélgettünk ( Paulina a szemközti házban lakott, de nem volt otthon )
A néni beinvitált a házba bár először elég bizalmatlan volt, azért megmutatta azt a szobát, ahol a foglalkozásokat tartják. Beszélgetés közben kiderült, épp pálinkát főzött hátul az udvarban, mindjárt meg is kínált vele, mi pedig őt cigarettával, innentől már elillant a bizalmatlansága :))



Jól elbeszélgettünk, sőt erősködött, hogy Paulina házát is nézzük meg, így oda is átmentünk. Búcsúzáskor megígértük, még visszatérünk, hogy találkozzunk a gyerekkel is. Szállásunkon Angéla a tulajdonos nem volt otthon, lánya – aki magyarul csak pár szót beszélt és édesanyja Maris fogadott. Szerencsénkre egy bőbeszédű asszonyság volt, akiből 1-2 kupica után ömlött a szó csángóul. Mivel utunk egyik célja a csángók beszédét meghallgatni, nagy szerencsének tartottuk, hogy vele találkoztunk. Előkerült a kamera is, amivel a társalgást megörökíthettük. Eleinte nehezen értettük, de ez később sokat javult, talán a fülünk is hozzászokott, az általunk nem használt szavak – kivéve a közé kevert román – megfejthetők voltak.
Vasárnap reggeli után útra keltünk. Először Marishoz mentünk. A kis házban a ládafiából előkerültek a régi, gyönyörű hímzett blúzok, szoknyák, kendők. A fotózás kedvéért beöltözött, sőt még nekem is jutott belőle, így pár percre én is „csángó lánykának” érezhettem magam :)



Miután visszavedlettünk „polgári” öltözékünkbe, elindultunk Külsőrekecsinbe. A főútról letérve Újrekecsinbe értünk, itt új utcasor épült egy dombon, a pár évvel ezelőtti áradás során elpusztult házak helyett. Nemsokkal ezután – a szokásos minőségű úton, lépésben – elérkeztünk Külsőrekecsinbe. Épp pünkösdi misére és bucsura készülődtek. Sikerült a falun átvergődni a sok parkoló autó és árus között, majd a falu végén mi is leállítottuk az autót. Visszasétáltunk a templomhoz, az odavezető úton már nagyon sokan álldogáltak, biztos, hogy a környező falvakból is sokan eljöttek.



Az istentisztelet a szabadban folyt, románul egy csángó pap celebrálta. A moldvai csángók már a középkortól folyamatosan kérelmezték, hogy részükre magyarul tudó papot küldjenek és az istentisztelet csángó-magyarul legyen, de sajnos mind a mai napig ezt nem sikerült elérniük. A velük való beszélgetés során többször szóba került ez, sérelmezték, hogy a magyar katolikus egyház ebben az ügyben nem tesz lépéseket Románia felé. A tömegben csak néhány idősebb asszony vett fel szép csángó öltözetet.



A bucsunak kicsit kínai piac jellege volt, sok bóvlival, semmi kézműves, vagy a vidékre jellemző tárgyat nem árultak. Nézelődés közben megszólítottunk egy idős asszonyt, aki megengedte, hogy szép öltözékében lefotózzuk.



Kis séta után átvergődtünk a falun és a tömegen, majd útba ejtve Csíkfalut és Dózsaújfalut, visszatértünk Klézsére, ahol a központban megnéztünk egy felújított templomot, aminek szerencsére régi faragott ajtaját meghagyták.



Ezután leraktuk az autót és elsétáltunk a Szeret folyóhoz. Útközben egy férfival elegyedtünk beszédbe, akitől megtudtuk, hogy a közelben egy magántulajdonban levő halastónál dolgozik, invitálására meg is néztük.



A rendezett tavacska körül napernyők, alatta nyugágyak, hogy kényelmesen lehessen lesni, van-e fogás :) Kicsiny szobácskákban éjszakázni is lehet. Napidíj ellenében lehet pecázni, emberünket arra alkalmazzák, hogy a látogatók által eldobált nem kevés szemetet, palackokat naponta többször összegyűjtse, de ennek eredménye meg is látszott a környezeten.
A folyómedret magas betonfal övezi,a vízpartig nem lehet elmenni.



Kicsit nézelődtünk, aztán indultunk visszafelé, miközben a legelésző ökrök igencsak csúnyán néztek ránk, még szerencse, hogy lábuk össze volt kötözve.



Útba esett Maris háza is, megnéztük a pár hetes kecskegidákat.



Hamarosan elkezdett szemeregni az eső, igyekeztünk vissza a szállásra és közben ilyen gyönyörű szivárványt láttunk.



Hétfőn Lészpedre indultunk. Márton Attila tanítóval az iskola udvarán találkoztunk. (Előzetesen e-mailben egyeztettük vele az időpontot). Kedvesen fogadott. A beszélgetés során megtudtuk, hogy az egykori magyar iskola mellé építették a román iskolát. A román igazgatónővel kialakított jó viszony ( kimondottan nem támogató, de nem is akadályozó) kapcsán sikerült a volt magyar iskola egy termét magyar oktatásra megszerezni, így naponta 12 órától indulhat a foglalkozás.



Bizonyos számú magyar szülő kérelme is kellett ehhez – sikerült megszerezni – így még támogatást is kapnak. Ettől függetlenül senkit sem küld el, aki szeretne részt venni az oktatáson. Sőt. Mi délelőtt jártunk ott, amikor elvileg tanítás volt a román iskolában. A gyerekek egy része az ablakban könyökölt, mások az udvaron ácsorogtak. Kiderült, hogy gyakran a tanár hivatalos ügyeit is tanítás közben intézi, magára hagyva a gyerekeket. Sokan 3 év alatt sem tanulnak meg írni-olvasni. Attila egyenként szólította meg és invitálta be őket a magyar tanterembe. Akinek volt kedve, mehetett. És szerencsére egyre többen vannak.
Néhány szülő félelemből nem kérte a magyar oktatást, így kihasználva a román oktatás lazaságát, ezek a gyerekek a hivatalos tanítás végéig csavargás helyett is itt kötnek ki, sokuknak a szülei nem is tudják, hogy ide is járnak. Attila sok tárgyi és személyi segítséget kap Magyarországról, a tanításhoz minden felszerelésük megvan – több számítógép is érkezett ajándékba. Ottjártunkkor épp Pesthidegkúti waldorf iskola végzős diákjai segítettek a tanításban. Attila a gyerekekkel rendszeresen részt vesz ének és táncfesztiválokon, nyári táborokat szervez, csángó családoknál megszervezi a vendéglátást a Magyarországról érkezőknek. Célja a nyelvtudás legalább szinten tartása – ez sem egyszerű – de volt már tanítványa aki a csikszeredai magyar gimnáziumban tudta folytatni tanulmányait. Örültünk hogy megismertük ezt az elkötelezett, önzetlenül segíteni akaró fiatalembert.

Attila tanácsára felkerestük a közeli, a nehéz megközelítés miatt annál messzebb levő Bergyilla települést. Román falvakon autóztunk keresztül a szokásos alig járható úton, információt nem kaptunk, míg végre egy román bácsi lelkesen, kézzel-lábbal mutogatva irányított el minket. Néhány vargabetű után – tábla sehol sem volt – ráleltünk a falu templomára. Nézelődés közben a harangozó szólított meg, készségesen beengedett a régi templomba, ami használaton kívül van – összedőlés fenyegeti – pedig nem is olyan régi, az 50-es évek elején épült.



Bent az oltárnál találtunk egy 1811-ben Bécsben nyomtatott latin nyelvű bibliát porosodni. A román papnak nincs rá szüksége. Fájó szívvel hagytuk ott, ki tudja mi lesz vele.



A faluban 24 magyar család él, az ők adományaiból épült fel a régi mellett az új, modern templom. ( Mint mindenhol Csángóföldön, a katolikus hit nagy összetartó erő )



Kora délután indultunk vissza Klézsén keresztül Pokolpatakára, ahol rögtön a falu elején szép új templomot találtunk. Előkerült a harangozó lánya, kinyitotta, így belülről is megnézhettük.



Elmesélte, hogy a templomot egy hete szentelték fel, azóta elhunyt papjuk tervezte, német és holland segítséggel valamint a hívők adományaiból valósult meg. A karzaton kis könyvtárat is kialakítottak, román, német, angol nyelvű könyvek mellett magyart nem láttunk.
Innen másik irányból mentünk ismét Somoskára, hogy találkozzunk Benke Paulinával.



Somoskán az iskolában heti egy magyar óra van, ezért iskola után gyüjti maga köré a gyerekeket.
Épp háza udvarán találtuk a kis csapatot. Énekeltek, verseket mondtak. A találkozás örömére kiosztott csokinak nagy sikere volt :) Vittünk tanszereket is, amit majd jól tudnak használni. Nyáron Szatmárnémetibe készülnek táborozni.



Sajnos itt a román iskolaigazgató és a pap is a magyar oktatás ellen van, Paulinának nincs olyan szerencséje, mint Márton Attilának. Így is rendszeresen 15-20 gyerek keresi fel őt. Támogatást nem kap, csak az időnként Magyarországról érkező adományokat. A gyerekek kedvesek, barátságosak. Egy fecske is csinálhat nyarat nehéz körülmények között, de ez nem szegi Paulina kedvét. Örültünk a találkozásnak és reméljük a jövőben is kapcsolatban maradunk.

Visszatérve Klézsére a panzió udvarán már sült a mics és kolbász vacsorára.



Utána még elbeszélgettünk és borozgattunk Angélával és férjével.
Kedden délelőtt összepakoltunk és indultunk vissza Tordára. Megálltunk Farkaslakán, megnéztük Tamási Áron sírját ( házát már korábban meglátogattuk),



vettünk „vásárfiát”, majd Parajdon egy háznál pótoltuk az elhagyott juhtúrót, kiegészítve egy kis sajttal. Tordán éjszakába nyúlóan folyt az élmények mesélése.
Szerdán reggel elköszöntünk kedvenc unokatestvéremtől és családjától, indultunk hazafelé kis körösfői és Debrecen mellett Vekeri – gulyásleves – kitérővel.

Szép volt az út, örültünk, hogy nekivágtunk.

Valamennyi fotó itt látható.