Karácsony 2011

Két dolog, ami gondolom mindenki karácsonyán főszereplő :)

Szaloncukor
XIV. századi francia édesség a kizárólag nálunk népszerű szaloncukor őse. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt. Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor, amelynek készítésével a XIX. század első harmadában kezdtek foglalkozni a magyar cukrászok.

A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet azóta is kizárólag a magyarok készítik. Ha a világban bárhol szaloncukorral találkozunk, az feltehetően Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor előfordulása csak az ott élő magyaroknak köszönhető. Pedig a fondantcukor – túltelített oldatból kikristályosított cukormassza –, amely minden szaloncukor őse és alapja, Franciaországból származik. Első említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe egy oda települt francia cukrász az akkor már népszerű csemegét. Más források szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítők kínálatában már ott volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szerű cukorka, de legfőképpen a sörbet, a fondanthoz hasonló, higított cukormassza, esetleg gyümölcsökkel dúsítva, hidegen szervírozva: amit ma vizes fagylaltként ismerünk.

Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukorművesek hozták magukkal a fondantkészítés tudományát. Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat. Az azonban tudható, hogy a fát díszítő szaloncukor valamikor a XIX. században jelent meg az üzletekben. A század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. Az első fondant-t készítő gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén. Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi műveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre.

Beigli
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik és ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában.
Egyesek szerint a pozsonyi sütők 1376-ban céhet alapítottak. A városias fogyasztási szokások és igények hatására 1559-ben a céh elhatározta, hogy mesterei diós és mákos patkókat sütnek és árusítanak. Itt kezdődött a híres pozsonyi patkó (kifli) sikere, ami más vidékeken is elterjedt, de nevében őrzi a készítés kezdeteinek emlékét.

Mások szerint a pozsonyi patkó története egy névtelen, adakozó, pozsonyi cukrászmesterhez fűződik, aki a karácsonyt megelőző Miklós-napi ajándékozásra készítette el a karácsonyi bejgli kicsinyített változatát és ezzel ajándékozta meg a gyerekeket. Az elmaradhatatlan karácsonyi sütemény neve német eredetű és eredeti hajlított, patkó alakú formájából származik. A bejgli (németül beugen = meghajlít) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében.

Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Diós vagy mákos patkó változatban is ismert. Kezdetben családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot.


És egy szép vers Dzsida Jenőtől.

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Minden olvasómnak BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT !