Egy ismerősömmel nekiláttunk ismét angolt tanulni. Igaz egy héten csak egyszer megyünk, de az mindjárt 4 óra. Fiatal tanárunk szerint egy hét nagy idő, így aztán nem kímél az előírt feladatokkal, valamennyit minden este foglalkozni kell vele. Egyelőre nem bántam meg, hogy belevágtam, egyből kibuktak a hiányosságok, pontatlanságok, és hiába a sok olvasás, az értés nem elég, beszélni is kéne, főleg úgy, hogy azt mások is megértsék :)
Egy másik – az angolnál több időt rabló – dologba is kezdtem. Kezembe akadt egy doboz, tele régi iratokkal, fényképekkel. A közvetlen „ősöket” még beazonosítottam, de sok olyan személyről szóltak iratok, készültek régi fotók, akikről korábban nem is hallottam. Megpróbáltam valami rendszerbe szedni a megismerteket és lassan kezdett kialakulni egy családfa. Aztán úgy, mint az igazi fa, egyre több és újabb ágat növesztett :) Mára már több mint 100 közeli és távoli családtag ismert, persze sok adat hiányzik még róluk, de napról napra kiderül valami. Ebben nagy segítségemre van Amerikában élő testvérem, aki szintén felkutatta a nála levő iratokat és e-mailben folyamatosan elküldi nekem. A család kivándorolt tagjairól is több információja van. Közben elutaztam Erdélybe, unokatestvéremmel elmentünk apám családjának falujába is. Egy napot töltöttünk ott, találkoztunk 80-90 éves emberekkel, akik emlékeiket még el tudták mesélni, és értékes iratokra is bukkantunk. A legérdekesebb az volt, hogy találtunk egy rokont is a faluban, bár ő már alig beszél magyarul.
Most már csak Zsoltit várom, hogy jöjjön nyaralni pár hétre:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése