Dálnok ősi székely falu. Itt született 1470-ben Dózsa György, majd innen indult el 1514-ben miután Bakócz Tamás esztergomi érsek a kereszteshadak vezérévé nevezte ki, majd a parasztsereg urai ellen fordult. A felkelést leverték és Dózsát Temesváron kivégezték. Szobra a templom melletti kis parkban áll.
A szobor – Szobotka András alkotása - eredetileg egy 1948-ban kiírt temesvári pályázatra készült, Dózsa kivégzésének helyére került volna, azonban a „helyzet” változott és nem lett belőle semmi, így a bukaresti Köztársasági Palota alagsorában nyugodott egészen a 70-es évek elejéig. Ekkor bukkantak rá ismét, majd 1976-ban avatták fel mostani helyén. A román kori református templomot
a XV. század első felében gótikus stílusban átépítették. Mai alakját a XVIII. században nyerte el. 1977-ben földrengésben megrongálódott, de helyreállították. Egykori erődítéseit 1914-ben lebontották, kaputornya 1798-ban leomlott. Harangtornya 1922-ben épült. Belsejében egy XVII. századi rovásírásos szövegtöredék is olvasható.
Pár kilométer és Csernátonon voltunk, itt elfoglaltuk a szállást és indultunk a Dózsa panzióba vacsorázni. A szépen kialakított kertben finom és olcsó vacsorát kaptunk.
Visszaúton a szállásra még betértünk Kézdialbisba. A falu a Háromszéki-medence szélén 613 m magasan, az Albisi-patak mellett fekszik. A falu felső végébe, a középkori eredetű, védőfallal kerített templomhoz igyekeztünk.
Épp nézelődtünk, hogy juthatnánk be, amikor egy szomszédos ház kerítése mögül egy férfi szólított meg. Mindjárt fel is ajánlotta, hogy bekísér a templomkertbe – ő tudta, hogy nyílik a kapu – és szívesen mesélt a templom történetéről is. A lelkész épp nyaralt, a templomba csak bekukkantani tudtunk a rácson keresztül.
A templom feltehetően a 16. század első felében épült. Épületétől külön, az egykori falak vonalába épült harangtornya, mely egyben a bejáratot is védte. Csupán földszinti része lehet középkori eredetű, de ez is jelentős átalakításon mehetett keresztül. A későbbi ráépítésekből származó felső emeletekre az oldalfalba vágott keskeny lépcső vezet. A templomot ovális várfal veszi körül, amely 2,5-3 m magasságig még napjainkban is épen áll, kivéve egy részt, amit a templom javításakor építőanyag szállítás miatt lebontottak. Szerencsére a bontott kövek még az udvaron állnak. A templom padlója meggombásodott, fel kellett szedni, így egyidejűleg régészeti ásatások is kezdődtek a 90-es években. A padló alól előkerült a félköríves, Árpád-kori templom létét bizonyító alapfalaknak szép, egységes kőrakása.
Újdonsült ismerősünk a látogatás után beinvitált a házába, előkerült felesége is és egy pohár bor mellett kicsit elbeszélgettünk velük. Már jócskán sötét volt, mire a szállásra értünk.
Azt tudtuk, hogy Csernátonon étkezést nem biztosítanak, de a konyhát sem lehetett használni és meleg víz sem volt, így maradt a hideg zuhany és hiányzott a reggeli kávénk is. Ezt szóvá is tettük. Engesztelésül a tulajdonos, Erika finom kávét főzött. Mindjárt jobban indult a csütörtöki napunk :) 25 km után megérkeztünk Kézdivásárhelyre.
Kézdivásárhely a felső-háromszéki medence legjelentősebb települése. A Torja területéhez tartozó vásáros helyből nőtte ki magát, ezért az első írásos dokumentum (1407) Torja vásáraként említi. 1427-ben már Torjavására mezővárosi ranggal bíró település volt. Városi kiváltságait Luxemburgi Zsigmondtól kapta. A város Kézdi szék központjában fekszik, ezért János Zsigmond, Erdély fejedelme egy 1562-ben kelt levelében Kézdivásárhelynek írta. Földrajzi fekvésének köszönhetően a századok folyamán jelentős kézműves és kereskedő központtá vált a céhek városaként vált ismertté. A 16. század második felétől a 19. század első feléig 11 céh alakult. Az 1848-49-es szabadságharc idején Kézdivásárhelyen hadianyaggyártó központ alakult. A Háromszéken öntött 70 ágyúból 64-et Turóczi Mózes üstgyártó mester műhelyében öntöttek, de nemcsak ágyúkat, hanem lőport, golyót, gyutacsot is készítettek. A híres ágyúkból egyetlen egy maradt fenn, ez jelenleg Bukarestben van, egy másolatát pedig a Céhtörténeti múzeumban lehet megnézni.
A főtér arculatát meghatározó jelentős műemlék a református templom.
Építését, mely Erdély egyik legnagyobb református temploma, 1782-ben fejezték be és 1783-ban szentelték fel. Az épület barokk és neoklasszicista stíluselemeket hordoz. Erődített templom volt, az 1834-es nagy tűzvész idején tetőszerkezete és bástyái megsemmisültek. Négy év alatt a város lakosságának sikerült újjáépítenie. A nyugati bejárathoz 1846-ban emelték a tornyot. Első orgonáját 1757-ben ismeretlen mester készítette. A mai orgonát 1861-ben, a városban megtelepedett híres orgonaépítő, Kolonics István alkotta. A terem ezer férőhelyes.
A régi tanácsháza
1857-ben épült. 1972-ben itt nyilt meg a céhtörténeti múzeum.
A Városháza
1907-ben épült Takarékpénztárnak.
A Vigadó
1902 és 1904 között épült, jelenleg művelődési ház.
Márton Áron 1896-ban született Csíkszentdomonkoson. Kolozsváron 1938-ban egyetemi lelkészi címet kapott, egy évre rá életének 43. évében - Erdély püspökévé szentelték a Szent Mihály templomban. Az erdélyi magyarok egy csoportja 1945-ben levélben kérte a magyar miniszterelnökséget, hogy a békeszerződéssel kapcsolatos kérdésekben Márton Áron erdélyi püspökkel konzultáljanak a területi rendezés érdekében. 1946 pünkösdjén a csíksomlyói búcsú alkalmából soha nem látott tömeg, százötvenezer ember előtt emelte fel szavát a magyar kisebbség jogaiért és sokat tett azért, hogy a párizsi békeszerződésről szóló hírek miatt elkeseredett tömegben ne szabaduljanak el az indulatok. 1949 pünkösdjén utoljára beszélhetett a csíksomlyói tömeg előtt, néhány nap múlva letartóztatták és koncepciós perben életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Külföldi nyomásnak engedve 1955-ben szabadon engedték, de püspöki székhelyén házi őrizetben tartották egészen 1967-ig. Életének hátralévő éveiben Erdély szerte tartott prédikációkat, tett látogatásokat. 1980-ban hunyt el. Temetésén több mint tízezren gyűltek össze a gyulafehérvári székesegyházban. A szobor alkotója Vetró András Kézdivásárhelyen élő szobrászművész.
A főtéren álló épületeket nem utcák, hanem kapualjakból nyíló keskeny sikátorok, ún. udvarterek választják el egymástól. Sajátos és egyedülálló településforma ez. A hajdani piactérről, a mostani központból sűrűn egymás mellett fekvő telkeket alakítottak ki az első telepesek, és azoknak a főtérre eső részére rakták ki a vásárok idején portékájukat. Terjeszkedni egy idő után csak hátrafelé tudtak úgy, hogy a kialakult keskeny telkek két sora között, középen egy udvar-féle, „járó utca” is maradjon. Ezek az udvarterek. Az udvarterek hajdanán egy-egy család nevét viselték. Napjainkban 71 udvartér maradt meg, változatlan formában.
(folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése