Naszály

Tegnap túratársaink az Éger láphoz kirándultak. Mivel mi ott már jártunk, inkább a Naszály hegyet választottuk. A választáshoz hozzájárult az is, hogy egy kolléganőnk – Kati - meghívta munkatársait Katalinpusztára egy kis szabadban sütés-főzésre, beszélgetésre. Ha úgy jön ki a lépés, mi is bekukkantunk hozzá. Reggel 7-kor autóval indultunk Katalinpusztára



– a hétvégére Nagykanizsáról érkezett barátnőmmel - Katival együtt – hármasban. Első utunk kolléganőnkhöz vezetett, aki már nagyban készült a 20 fő körüli társaság fogadására. Köszöntöttük, ittunk egy finom kávét és indultunk a helyi kocsmába – most nem iszogatni, hanem a kék-túra bélyegzőért. :) Amíg ott tettünk -vettünk, megérkezett túratársaink egy csoportja, akik a láphoz tartottak, egy kis pihenővel.



Egy kis tere-fere után, az autót a kocsmánál hagytuk és indultunk a kék jelzésen a Naszály kilátóhoz. a Naszály-hegy. Rockenbauer Pál – aki egy túra közben vesztette az életét itt a Naszály lábánál, a kopjafa jelzi a helyet, - egyik kedvenc helyének tartotta a természeti értékekben igen gazdag, sok, hazánkban ritka fajnak élőhelyet biztosító vidéket.



Mészkőhegység lévén két nagyobb - a Víznyelő és a Násznép -, valamint több kisebb barlangrendszer is található a mélyében, amelyekben - sajátos módon csapatostul - élnek, illetve telelnek a patkós orrú denevérek. Naszályon egyébként mindhárom Magyarországon honos pelefaj - a mogyorós, az erdei és a nagy megtalálható.
A 6,5 km-es út, hol kisebb, de inkább igen meredek emelkedőkkel kapaszkodott felfelé, míg el nem értük a 652 m-en levő kilátót. Útközben crossmotorosokkal találkoztunk az erdei úton, sajnos ez egyre gyakoribb máshol is. A jó levegő helyett egy ideig az általuk felvert port szívtuk, a hangzavarról nem is beszélve, ami gondolom minden erdei állatot menekülésre késztetett. A Nagy-szál erdőn kapaszkodtunk felfelé, állítólag a Naszály hegy is erről kapta a nevét, közben érintettük a Bik kutat.



A possadt vízben békák ugráltak, inni nem tanácsos belőle. A csúcs előtt még egy durva emelkedő jött, rövid távon 120 m szintkülönbséget kellett legyűrni. Felérve leroskadtunk és nekiálltunk ebédelni. Utána még a vasbeton geodéziai toronyba is felmásztunk, ahonnan szép kilátás nyílt volna a Dunakanyarra, a szomszédos Börzsönyre, valamint a szomszédos cserháti hegyekre, ha nem lett volna annyira párás a levegő. A torony egyébként Magyarország I. rendű vízszintes geodéziai alappont-hálózatának a része, összesen 106 db hasonló torony emelkedik szerte az országban.





A csúcsról meredeken ereszkedtünk lefelé a sziklás ösvényen. A Násznép barlangot elhagyva a Kopasz tetőn több gyönyörű kilátópontra leltünk. ( ha előbb tudjuk, itt fogyasztjuk el ebédünket )



Később elértük a Kosdról jövő piros jelzést. Innen már kényelmes, de igen hosszú úton mentünk tovább, áthaladva a Gyadai réten



ahol csodás kikericsmezőt találtunk.



A Gyadai rét 1993 óta tartozik a helyi védettségű természetvédelmi területek közé.A mező végén a jelzés eltünt, bár a térkép szerint egy kerékpárúttal párhuzamosan halad, mi nem leltük. Végül egy 4-5 km-es betonúton jutottunk vissza Katalinpusztára. A kocsmánál beszálltunk az autóba és még elmentünk Kati kolléganőmhöz. A társaság már hazaindult csak egy kolléga maradt a kisgyerekeivel. Kicsit megpihentünk, aztán indultunk hazafelé. Sötétedés előtt hazaértünk.

A fotókat itt nézhetitek meg.