Paralimpia 2012 London

Ma este a záróünnepséggel véget érnek a 2012-es paralimpiai játékok. Az augusztusi csapathoz képest maroknyi -  33  - sportoló 2 arany, 6 ezüst és 6 bronzérmet szerzett a számtalan helyezés – 3 negyedik, 5 ötödik és 3 hatodik hely - mellett.

Ha jól sejtem – ne legyen igazam – kevesen kísérték figyelemmel a versenyeket. Pedig izgalmas összecsapásoknak, emberfeletti teljesítményeknek, sok világcsúcsnak  lehettek volna szemtanúi. Azt hiszem ebben ludas a televizió is, amelyik késő esténként adott mindössze egy órás összefoglalót, amiben jóformán csak a magyar versenyzőkről volt lehetőség tudósítani.  És hol van para-olimpikonjaink ismertsége, bemutatása az „épek” sztárolása mellett, holott teljesítményük – természetesen nem centiméterben vagy másodpercben mérve – semmivel sem marad el előbbiektől. Ki ismeri Gyurta Dániel mellett Sors Tamást,

vagy Pálos Péter asztaliteniszezőt,  

akik szintén olimpikonok. Most talán pár napig, hétig még beszélnek róluk, aztán négy évig csak csöndben készülnek a következő olimpiára.

A német közszolgálati TV napi 3 órában, fő műsoridőben számolt be az eseményekről. Az  természetes, hogy az angol TV élőben közvetítette valamennyi versenyt. Angliában az olimpiai jegyárakkal – 300-500 volt a kezdőár – ellentétben a paralimpiai belépőjegyeket 30-50 fontért árulták. Igy meg is teltek a versenyek helyszínei.

Egyetlen sportolónak sem mindegy, hogy üres lelátók vagy több tízezer néző előtt versenyezhet. Sokan, akik a nyári borsos jegyárakat nem tudták megfizetni, most örömmel osztoztak az olimpiai hangulatban és szurkoltak a versenyzőknek.

A paralimpia Angliában csaknem olyan népszerű lett mint az egészségesek versenyei. Több mint 80 világrekord dőlt meg és talán az egész társadalom hozzáállása megváltozott a mozgássérültekhez. A brit para-olimpikonokat ugyanúgy sztárolják, reklámszerződésekkel keresik meg őket.

Nekem mindenesetre felejthetetlen élmény volt figyelemmel kísérni a versenyeket.

Oscar Pistorius dél-afrikai futó a 400 m döntője előtt és győzelme után. ( A képeket Örsi készítette)

Erdélyi kastélyok – Radnót, Kornis-Rákóczi kastély

Többször átutaztam Radnóton és terveztem is a kastély meglátogatását, de valahogy sosem került rá sor. Idén nyáron azonban nem hagytam ki, már csak azért sem, mert egy részének tetőszerkezete ez év márciusában – a hivatalos verzió szerint tarlótűzben – leégett.  (Érdekes módon a tűznek máshol nem volt nyoma, pusztán a tetőn ). 

Mintegy ezer négyzetméteren égett le a tető, és a két torony emeleti mennyezete is beszakadt. Még egy-két ilyen tűzeset és már nem lesz mit nézni.

Radnót (románul Iernut ) Marosvásárhelytől 28 km-re délnyugatra a Maros bal partján, a Kolozsvár – Marosvásárhely országút  mellett fekszik. A település és várkastélya Bethlen Gábor uralkodásától kezdve 

az Erdélyi fejedelemség bukásáig a mindenkori fejedelem kedvelt tartózkodási helye volt. Ekkor élte fénykorát, jól tükrözi ezt a tényt az is, hogy a 17. században 15 országgyűlés helyszíne.

A 13. század második felétől 1575-ig a Bogáthiak birtoka volt, tőlük  Kendi Ferencen, Geszthi Ferencen, Kornis Gáspáron, Báthori Zsigmondon, Kornis Boldizsáron keresztül Péchi Simon tulajdonába, majd 1621-től a fejedelmi kincstár kezelésébe került. 1626-1629 között épül ki jelentősebben, ám a befejezést Bethlen Gábor halála megakadályozta.  Az építkezések 1649 őszén, II. Rákóczi György fejedelemmé választásával kezdődtek újra, Agostino Serena tervrajza alapján teljesen megváltoztatja az épület struktúráját.

Bár a lengyelországi hadjárat után lemondani kényszerülő II. Rákóczi György 

számára az országgyűlés meghagyta a radnóti birodalom birtoklásának jogát, a fejedelmi szék visszaszerzésére irányuló fenesi csata után végérvényesen elveszítette a radnóti birtokot, amely az új fejedelemasszony, Bornemissza Anna tulajdonába kerül. Tőle fia, II. Apafi Mihály, majd annak özvegye, Bethlen Kata örökölte. 

1758-ban, az özvegy fejedelemasszony halála után a kincstár tulajdonába került uradalmat gróf Bethlen Miklós kancellár szerezte meg. A 18. század második felében épült a kastély új kapuépülete, a bethleni Bethlen család kígyós címerével díszített „Kígyósház”. 

1887-ig a Bethlen család birtokában marad a radnóti uradalom, amikor gróf Bethlen Márk egyetlen éjszaka alatt elkártyázta. Gróf Haller Jenőtől, a nyertestől jutott Radnót az Erdélyi Római Katolikus Státus birtokába, amelynek mintagazdasággá és gazdasági iskolává átalakítva a legjelentősebb jövedelemforrása lett.

1948-ban ezt a kastélyt is államosították, de oktatási funkciója megmaradt. 2002-ig mezőgazdasági iskola működött a kastélyban.

A jelenleg használaton kívüli épületet a gyulafehérvári római katolikus érsekség visszaigényelte, de mindeddig nem született döntés  Egyelőre nem tisztázott az ingatlan jogi helyzete. Rajta van ugyan a visszaszolgáltatandó épületek listáján, de erre immár 10 éve várnak.  Pedig elszármazott radnótiak és külföldiek is érdeklődtek a kastély sorsa felől, voltak ugyan tárgyalások a hasznosítás kérdésében, de nincs konkrét eredmény.

Eközben az épületek állaga egyre romlik, az egykori barokk kapubejáró tetőzetét a beomlás fenyegeti.

A gaz, bokor, rozsda és a tehetetlenség jellemzi a jelenlegi állapotot.

Az egész hatalmas területet és kastélyt egyetlen ember őrzi. Mint mondta, saját felelősségünkre belül is megnézhetjük. Megtettük.

Itt lehet belépni az épületbe.

Az iskola távozása után még a padlót is felszedték.

.

Erdélyi kastélyok - Magyarózd, Pekri-Radák kastély

Magyarózd Marosludastól 13 km-re délre, az Ózd-patak völgyében fekszik.

Magyarózd ékessége a dombtetőn magasodó kastély. 

Méreteire nézve kis kastély, 2 szinten kisebb-nagyobb (szintenként 13) szobával.A négy sarokbástyás, francia gótikus stílusú kastélyt Pekri Lőrinc 

II. Rákóczi Ferenc brigadérosa építette 1682-ben, majd  1732-ben Pekri Lőrinc veje Radák Ádám építtette újjá.  

 Pekri Lőrinc felesége, Petrőczi Kata Szidónia  

az első számontartott magyar költőnő. többek között ebben a kastélyban írta első verseit. A kastélyt valamikor fenyőerdő vette körül, mely nyomtalanul eltűnt az idők folyamán. A kastély előtt a fák között egy messze földön híres halastó és park tette festőivé a környezetet.  A kastély utolsó tulajdonosa Teleki Ilona bárónő volt,( aki édesapjától jegyajándékként kapta a birtokot 1918-ban) 1945-ben az orosz hadsereg bevonulásakor menekülni kényszerült.. Az épületben több intézmény működött: óvoda, iskola, kultúrotthon, a TSZ székhelye . A kastély a 60-as évek közepétől állt elhagyottan. 

A beázások károsították a teljes tetőszerkezetet és a falak egy részét is. A legnagyobb kárt az egykor stukkódíszítéssel borított emeleti fafödém elkorhadása és a vakolat alatti falfestmények eltűnése jelenti. 80%-ban elpusztultak az emeleti termek barokk és klasszicista festett mennyezetei, megroggyantak a földszinti boltozatok, tovább nyíltak a falak repedései. A Franciaországban élő  Jude Mária grófnő  Teleki llona lánya) a rendszerváltás után visszakapta a kastélyt és  birtokot, amit aztán Bonus Pastor Alapítványnak  adományozott.   

A nyolchektáros birtokon a kastélyon kívül még állt a magtár, (ebben ma terápiás otthon működik szenvedélybetegek részére) 

a csűr és az istálló. Nem kis munkára vállalkozott az alapítvány, amikor elhatározta, hogy helyreállítja az épületeket. Elsőként a kastélyt fedték újra. 

A magtár felújítását 2003-ban kezdték el. Két éve az istálló és a föld hasznosítására tehénfarmot hoztak létre. A farm megindításához és kifejlesztéséhez két kanadai farmercsalád kölcsönözte szakértelmét és tapasztalatát, akik összesen másfél évre Ózdra költöztek. A farm egyrészt jövedelemforrás az alapítvány számára, másrészt a rehabilitációs munkaterápia egyik helyszíne, továbbá mintagazdaságul szolgál a falu állattartóinak.

A kastély emeleti termeiben a málladozó vakolat alól értékes XVIII-XIX századi díszítő festés bukkant elő. 

Jelen pillanatig sikerült a nyugati nagyterem falképeit konzerválni. A kastély egyik feltöltött pincéjéből igen gazdag XVII. századi kályhacsempe lelet került elő.

Évente Kastély Napokat szerveznek a kastély megmentéséért. 

Ilyenkor fiatal és kevésbé fiatal önkéntesek nemzetközi csapata dolgozik a romok között. 

Az ózdiak lelkesen és bátorítóan fogadják a külföldieket, dicsérik kitartásukat és odaadó munkájukat, amit a kastély megmentéséért tesznek.

Erdélyi kastélyok - Marosugra, Haller kastély

Régóta nem volt időm a bloggal foglalkozni, de azért a munka, családkutatás, angol tanulás mellett eljutottam néhány helyre és legalább a fotókat próbáltam bővebb leírással ellátni.  Kirándultam a Mecsekben, és Szilvásvárad környékén, hajókáztam Visegrádra, e hónapban pedig megint eljutottam Erdélybe.

Nagyon szeretem a régi kastélyokat még akkor is szívesen felkeresem, ha romos állapotban vannak.  Sajnos ilyet találni nagyobb az esély. Most három  kastélyt sikerült megnézni és mindjárt egy –ritkaságszámba menő – felújítottal kezdem. 

Ha  valaki az E60-as főút mentén, Marosvásárhely és Radnót között valamelyik faluban a Haller-birtokról és kastélyról érdeklődik, általában  Kerelőszentpálra irányítják. (itt 2011-ben jártam) Az útbaigazítók többsége sajnálkozva adja a tanácsot. Menjenek, de már szinte nincs is mit látniuk.. Valóban az egyemeletes, elrendezésében és kompozíciójában a nyugati barokk kastélyok formáját  idéző épület már igen leromlott állapotban található. A ’90-es évek elején még létező tetőszerkezetét teljesen szétlopkodták, ajtóit, ablakait eltüzelték, falai málladoznak,  omladoznak.

A környékbeliek számára ez volt „az igazi Haller-kastély”, mivel ez volt a régebbi, a nagyobb, az értékesebb. Nem utolsósorban azért is vésődött oly mélyen a köztudatba, mert 1949 tavaszáig ez az épület szolgált a Haller család rezidenciájaként. A szentpáli kastély mellett az alig öt kilométerrel odébb fekvő másik, szintén a Hallerek tulajdonát képező marosugrai kastély a maga szolidságával mindig is valahogy a háttérbe szorult.

A Marosugra (Ogra), első írásos említése 1376-ban történt, ekkor "Poss. Warga, Vgra" néven szerepelt. A Szentpáli család birtokaiba tartozott. 1479-ben Korvin Jánosnak adományozták a Szentpáli birtokokkal együtt.
Rövid időre a Szentgyörgyi család, Hosszúaszói majd a Bárlábasi János család birtokába kerül. Őt követte Alardi Ferenc és Bátori Kristóf. 1609-ben a Haller család vette meg.

Egykor a kastély impozáns épület volt boltíves szobákkal és falfestményekkel . A csillárokat Bécsből, a fa bútorokat Párizsból hozatták.

A kastély a legtöbb és legdrasztikusabb módosítást a XX. században szenvedte el, amikor iskola, néptanács,  működött itt, és a termeket az akkori szükségleteknek megfelelően alakították át. 1950 óta az épület lakatlan volt, és állaga rohamosan romlani kezdett. Az ugrai kastély az enyészettől való megmenekülését annak köszönheti, hogy az államosítás után nem hagyták üresen, mert ha az történt volna, menthetetlen sorsra jutott volna.
Az épület rendkívül megsínylette, hogy az utóbbi fél évszázadban semmiféle karbantartási munkálatot nem végeztek rajta. Mindenestől hiányoztak a nyílászárók. Ezenkívül ami mozdítható volt, mind eltűnt. A szétfagyott tetőcserepek miatt befolyt a víz, áztak a falak, omladozott a vakolat. Szigetelés híján a pincébe a talajvíz szivárgott be, olyannyira, hogy derékig ért., az alap megsüllyedt, a falak megrepedtek.

2007-ben egy marosvásárhelyi vállalkozó  vásárolta meg az épületet a régi tulajdonosoktól, Harmath Ferenctől és Haller Ilonától.  A vállalkozó családjával több ízben is magyarországi kastélyszállókban szilveszterezett, és akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy jó lenne Erdély pusztulásra ítélt építészeti örökségéből egy ingatlant megmenteni.  Maros megye különösképpen bő kínálatából azért esett a választás éppen a marosugrai Haller-kastélyra, mert tisztázott volt tulajdonjoga, és már nem működött benne egyetlen állami intézmény sem.  

A több mint 1500 négyzetméteren elterülő kastélyszállóban 17 szoba kapott helyet, úgy hogy közben megőrizte az épület patinás jellegét,

 valamint étkező és konferenciaterem. De természetesen a kastélyokhoz tartozó borospince sem hiányozhat, ahol a későbbiekben borkóstolókat, különböző rendezvényeket tartanak.

A kastély kapuján, belépve mintha a 19. századba cseppennénk. Az emeleti, egykori könyvtár falairól a család néhai tagjai, gróf Dániel Zsófia 

és IV. Haller Gábor 

hatalmas portréi tekintenek ránk. Bár annak tűnnek, nem eredeti festmények.  Eredeti  viszont az a zongora, 

ami  valamikor a szentpáli kastély vendégeit szórakoztatta.  Az értékes darabot, akárcsak a bálteremnek is beillő ebédlő kredencét,  valamint az előtér foteljait régiségkereskedőktől sikerült beszerezni. 

Az étterembe mi is beültünk egy fagylalt erejéig.

Még néhány kép a kastély parkjáról

 (folyt.köv.)

.