Cserháti tájakon 1.

Az elmúlt hétvégén nyolcan a Cserhát keleti részén barangoltunk. Többször átutaztam rajta autóval, de így gyalogosan is érdemes volt bejárni. Szombaton két órás buszozás után érkeztünk meg Felsőtoldra, ahol a szállásunk volt, egy nagyon kellemes falusi vendégházban.

Gyorsan birtokba vettünk mindent, előkerültek a kis úti hátizsákok és már indultunk is első kirándulásunkra Szécsénybe. A városka az Ipoly völgyében fekszik, 6300 lakosa van. Szécsény igazi példája azoknak a magyarországi településeknek, amelyek a középkorban a városias fejlődés útjára léptek, de fejlődésüket a török hódoltság derékba törte. Szécsény eredete valószínűleg a X-XI. századra vezethető vissza. A mai helységtől északra fekvő Pórpáston találtak is sírokat, ezek egyikében pedig I. (Szent) István érmét. Szécsény egy részét ősi szállásterületként a Kacsik nemzetség birtokolta, másik része eredetileg királyi várbirtok volt. A Kacsik nemzetségbeli Farkas vagyona gyarapodásával közéleti szerepe is nőtt. Fia, Tamás, akit birtoka után már Szécsényinek neveztek a rozgonyi csatában tanúsított vitézségével elnyerte uralkodója kegyeit. Később rokonságba is került a királyi családdal. 1313-ban még csak lublói várnagy; 1349-től már országbíró. Szécsény a XIV. sz. elején már mezőváros. Szécsényi Tamás elhatározta, hogy Szécsényben kolostort alapít.

Ehhez az engedélyt az Avignonban székelő XXII. János pápától az 1332. március 9-én kelt oklevél szerint nyerte el. A kolostor lakói ferencesek lettek. Hogy a várat mikor építették nem tudni pontosan, az első biztos adat csak 1461-ből származik. (Egy megmaradt bástya)

1526. augusztus 29-én, a mohácsi síkon Szécsény sorsa is megpecsétlődött. Buda elestének (1541.) hírére Szécsény birtokosa Losonczy István – a későbbi temesvári hős – a várost palánkkal és sánccal erősítette meg. 1552. nyarán a török nagyszabású hadműveletekbe kezdett, melynek során Ali budai basa elfoglalta a nógrádi várakat, Szécsény is elesett. A város felszabadítása, csak a tizenöt éves háború megindulásakor, 1593. őszén történt. 1663-ban a törökök másodszor is megjelentek Szécsényben. Koháry István várkapitány nem érezte a várat elég erősnek az ellenállásra, ezért azt felgyújtatta. A törökök a hagyomány szerint a templom hajóját istállónak, a szentélyét dzsáminak, a sekrestyéjét fürdőnek használták. Erre bizonyíték a szentély déli falában 1976-ban előkerült mihráb (imafülke).

A második török hódoltság mindössze 20 évig tartott. 1683-ban Sobieski János lengyel király szabadította fel végleg a várost. ( Az emléktáblát 1933-ban helyezték el a templom falára. )

A vár ostroma , majd az azt követő pestis folytán elnéptelenedett a város ; a megmaradt lakosság szétszéledt. A várkapitány a várost felgyújtatta és elvonult. Szécsényből romhalmaz lett.
1690 után a ferencesek végleg visszatértek, és nekikezdtek kolostoruk újjáépítésének Bárkányi János Páter vezetésével.

A török uralmat felváltó osztrák uralom, sem volt sokkal könyörületesebb. Az 1703-ban kirobbant kuruc felkelés során több nevezetes esemény is ezen a vidéken zajlott le, amelyek közül a legfontosabb, az 1705. évi szécsényi országgyűlés. Az országgyűlésen Rákóczit megválasztották fejedelemmé. Szécsényben erősen él a köztudatban, hogy Rákóczi a kolostorban szállt meg. A középkori eredetű sekrestye fölötti helyiség - melyet Rákóczi-szobának neveznek - lett volna a szállása.

XVIII.század folyamán, a helység a fejlődés útjára lépett, a lakosság rohamosan szaporodott. A kolostor és templom felújítása mellett a városban is folytak építkezések. 1715-ben a város zömével együtt a kolostor és templom is leégett.. A kolostort már a következő évben ismét tető alá hozták, és kibővítették a templomot is. Ekkor nyerte el mai alakját. 1737-ben épült új vendégfogadó, 1740-ben pedig a ma is működő gyógyszertár.
A legnagyobb szabású munka a Forgách-kastély felépítése.

Építésének ideje 1760 körül volt. Stílusa is erre a korra utal; jellegzetes Mária Terézia korabeli építmény. 1797-ben ismét tűz pusztított, majdnem az egész település leégett, csak a templom, a kolostor és a kastély menekült meg a lángoktól. A XIX. század közepén Pulszky Ferenc - 1848-ban Kossuth pénzügyi, majd külügyi államtitkára, 1849-ben londoni követe, 1867 után a Nemzeti Múzeum igazgatója -,1846-ban a Forgách-kastélyt és birtokot megvette. Szécsényben született Haynald Lajos kalocsai érsek aki a XIX. század végén leányiskolát, árvaházat és kórházat alapított.

1920. június 4-én Versailles-ban a trianoni palotában aláírták a békeszerződést. Ennek értelmében az Ipoly lett Magyarország és Csehszlovákia között a határ. A trianoni döntés súlyosan érintette Szécsényt. A helyi vásárok látogatóinak a felét elvesztette. Észak felé szinte megbénult a kereskedelem, nagymértékben csökkent a közlekedés. 1930-ban épült ki a a villanyvezeték a városban. A második világháború frontvonala 1944 december elején érte el a várost, intézményei és lakóházainak nagy része súlyosan megrongálódott, megsemmisült.
Az 1960-as évektől Szécsény folyamatosan fejlődött, 1964-ben felépült a gimnázium, hamarosan kiépült az ivóvíz- és szennyvízhálózat. 1970-ben nagyközségi rangot kapott. 1975-ben a Forgách kastélyban megnyílt a Kubinyi Ferenc Múzeum. A település kedvező gazdasági helyzete, valamint lakosságszámának növekedésével Szécsény az 1886-ban elvesztett városi rangját, 100 évvel később 1986-ban kapta vissza. Európai Uniós támogatással 2006-ban megújult a történelmi belsőváros.

Délután 4 óra után ismét buszra szálltunk, irány Hollókő.

Hollókő hazánk egyetlen olyan faluja amely szerepel az UNESCO világörökség listáján. A XVII-XVIII. Században kialakított falu a tradicionális építészet és a XX. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják.

A településen többször pusztított tűzvész. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: a vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A mind a századelő hangulatát, mind az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát. A palóc településeken a nagycsaládok szokás szerint egyetlen telekre építkeztek, és a család létszámának növekedésével az utcára néző első ház mögött egyszerűen egy újat emeltek.
A ma nem egészen 400 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába - ezek többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős parasztházak.

A falu központjában, domb tetején áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet 1889-ben közadakozásból építettek. Érdekessége, hogy tornyát egyetlen szög nélkül építették.

A falu lakói - 70 százalékuk nyugdíjas, az átlagéletkor 50 év felett van - a hollókői hagyományok túlnyomó részét ma is gyakorolják. Ünnepi alkalmakkor (különösen húsvétkor) ismét felöltik kézzel szőtt és hímzett népviseletüket. A tradicionális női öltözék a tarka színű szoknya, mely alatt munkához általában csak kettő, nagyobb ünnepeken viszont akár 20 alsószoknyát is viseltek. A fehér vászon ingváll fölé színes "lajbit" öltöttek, de a palóc lányok és asszonyok legszembetűnőbb ékessége a színes szalagokkal, gyöngybefűzéssel készített főkötő volt.

Végigsétáltunk a falun. Mivel épp egy kis helyi borfesztivált szerveztek, elég sokan voltak rajtunk kívül. Utána a Vár-étteremben megvacsoráztunk.

Még egy 4-5 km-es út várt ránk vissza Felsőtoldra. A jelzést megtalálva véletlenül ellenkező irányba indultunk, egy idő után már ez világos volt, de visszafordulni nem akartunk. Egy darabig a falu feletti réten haladtunk,

de ez sem bizonyult jó iránynak, így aztán a szemközti hegyecskét kellett megmásszuk.

Sűrűben, árkon-bokron átvergődve jutottunk ki egy tisztásra, majd egy patakon átlépve ráleltünk a keresett jelzésre. Ezután már csak azért szedtük a lábunkat, hogy még sötétedés előtt megérkezzünk. 9-re be is értünk a faluba. Gyorsan befűtöttünk a kandallóba és nyugovóra tértünk.


(folyt.köv.)

Pilisszentlászlóról Visegrádra

Tegnap egy nagyon szép kirándulásra készültünk kilencen ( 6 felnőtt és 3 gyerek). Úgy tűnik, a 18 km és a 400 m szintkülönbség a többieket elriasztotta, de az is igaz, hogy tegnap volt a középiskolákban a ballagás is.
HÉV-vel, busszal eljutottunk Pilisszentlászló-Hegytetőre. Innen indultunk a piros kör jelzésen.



Elhaladtunk a Szarvas-szérű mellett, majd a kék-piros jelzésen elértünk Paprétre. Itt elfogyasztottuk tízórainkat, a gyerekek kicsit ugrabugráltak. :) A Pálóczky rét után a nagyon szép és hangulatos Úrasztal-oldal következett ( ez már a kék jelzés).



Hogy ne legyen annyira minden egyszerű, a végén még felmásztunk az 572 m magas Őr-hegyre is. Ebédünket a Moli pihenőnél fogyasztottuk el, közben gyönyörködtünk a csodás kilátásban.



A közelben a Borjúfőnél van még egy kilátópont, érdemes azt a pár méter kitérőt megtenni.



Rátértünk a kék keresztre és még egy utolsó kapaszkodó után lejutottunk a Bobpályához. Itt a büfében a gyerekek fagyiztak egyet.



Tovább egy szakasz aszfaltos út után megtaláltuk a kék háromszög jelet. Ez egy nagy rétről indul, a rét szélén elég nehéz meglelni a kivezető utat, mi is bolyongtunk kicsit :) Az Áprily völgyben szép úton jutottunk le Visegrád-Szentgyörgypusztára.



Igyekeztünk, hogy elérjük a buszt, így aztán nagyon nézelődni nem volt időnk. A kicsikkel lassabban haladtunk a tervezettnél, így a buszunk elment, majd egy órát vártunk a következőre. Addig a Duna- parton pihengettünk.



A Pilis- Visegrádi hegységnek ez egy nagyon szép, változatos szakasza. Többször jártunk erre, de hónapról hónapra más arcát mutatja. Az idővel is szerencsénk volt, a beígért rövid eső hazafelé, csak a busz indulásakor ér el, de Budapesten ennek már nyoma sem volt.

Hétvége az Őrségben

Csak most jutottam hozzá, hogy beszámoljak a múlt hétvégi utazásunkról. Dél Dunántúlon, közel a Szlovén határhoz, az Őrségben jártunk. Sokáig meditáltunk rajta, hogy autóval vagy a jóval olcsóbb vonattal menjünk. A 4,5-5 órás vonatozás kissé elrettentett és mint utóbb kiderült egyébként is jól döntöttünk, így egy pihenőt is beiktatva 3,5 óra alatt Nagyrákoson voltunk. K. barátnőm Nagykanizsáról már ott várt minket. Elindultunk a vasútállomásra és kis idő múlva beért turista barátaink vonata is.

Bepakoltuk a két autóba a csomagjaikat, nekik még volt kb. egy km gyaloglás a szálláshelyig. Ott már várt a 3. autó Flórival

és hamarosan megérkezett J.F. is a túra szervezője családjával a Balaton mellől. A ház egy kedves régi tornácos parasztház volt.

A szomszéd hozta is a kulcsokat azzal, hogy a gazda majd délután érkezik. A döbbenet a szobák kinyitása után ért minket, úgy tűnt itt nem várt ránk senki. Az enyhe kifejezés, hogy a szobák koszosak voltak, az ágyakon az előző lakók ágyneműje, a levegő dohos, úgy is mondhatnánk, hogy büdös. Látszott, hogy hónapok óta itt nem járt senki. Kihordtuk az udvarra a matracokat, bútorokat, hogy szellőzzenek.

Összekészítettük úti hátizsákunkat és indultunk első rövid túránkra. Végigsétáltunk a falun,

majd a sportpálya mellett igyekeztünk a zöld jelzésen az Ispánki patak mentén Ispánk felé. Szép dimbes-dombos, erdős részem haladtunk.

A falu szélén mindjárt egy fogadó állt, betértünk, a nagy melegben jól esett egy kis hideg itóka.

Innen visszaindultunk Nagyrákosra, végül legyúrtunk összesen 13 km-t. A fiúk mindjárt nekiálltak tüzet csiholni, készült a bográcsba való gomba és csirkemell.

Közben barátnőmtől is elbúcsúztunk, indult vissza Nagykanizsára. Míg főtt a pörkölt, megjött a gazda is, rohamban takarított kicsit, a szállás így is messze volt az elvárhatótól. Úgy döntöttünk, hogy keresünk magunknak másik szállást. Szerencsénkre T.K. délután elkérte az ispánki fogadó telefonszámát. Felhívtuk és volt is egy szobájuk. Mivel szerencsére nálunk volt az autó, késő este át is költöztünk.

Vasárnap reggel egy hosszabb túrára indultunk. Vonattal átmentünk Bajánsenyére, innen indult a kék jelzés Velemérre.(az út 22 km volt) Kercaszomor után Szomorócon megnéztük a régi szoknyás haranglábat,


majd átkelve a Kerca patakon,

a Szent Vendel templomromot. Innen egy szép fenyveserdőn át dél felé, közvetlenül a Szlovén határ mellett jutottunk el Magyarszombatfára.
Megnéztük a falut,ami fazekasairól híres,

betértünk a “Tűzzománc Szomjoltóba”,

majd egy fazekas vásáron megkóstoltuk a dödöllét is.

Hosszabb pihenő után, még mindig nyári melegben folytattuk az utat Velemérre. Közben Gödörháza határában láttunk egy másik – még régebbi – haranglábat.

A veleméri Árpákori templomhoz a falu szélén vezetett végig az út. Több szép régi faházat is láttunk.

Templomban részletes ismertetést kaptunk történetéről egy nagyon lelkes hölgytől.



Innen már csak a faluba kellett lejutni, ahonnan busszal értünk vissza Nagyrákosra. Az estét a Alsószeri csárdában töltöttük.

Hétfőn – miután a tegnapi kb 22 km-es úton eléggé elfáradtunk – úgy döntöttünk, hogy az aznapi pár órás túrát kihagyjuk. Reggel nem kellett rohanni, kényelmesen megreggeliztunk és egy finom kávé után délelőtt elindultunk hazafelé. Útközben még betértünk a Kis-Balatonhoz, sétáltunk egyet a Kányavári szigeten.

Bár húsvét hétfő lévén délután Budapest előtt már sokasodott a forgalom az autópályán, igy is kényelmesen hazaértünk.

Évforduló

50 éve, 1961. április 21-én lépett először szinpadra a liverpooli Cavern klubban a BEATLES :)

Máté attrakciója :)

Koncert

Szombaton – miután hazaértem Sopronból – volt két órám, hogy összekapjam magam és máris indultam a Sportarénába, Koncz Zsuzsa koncertjére. Valamikor nem volt hasonló előadás nélkülem, de a jegyárak lassan az egekbe kúsztak, így jó ha évente egyszer eljutok. T. kollégám – mint közönségszervező is - igyekszik mindig valami kedvező lehetőséget találni. K.Zs-t mindig szívesen hallgatom. Az eltelt évtizedek alatt elkerülte a divathóbortokat, megválogatta kikkel dolgozik, kinek a dalait énekli, milyen felkéréseket vállal el. Hinnétek, hogy három év múlva már 50 éve lesz a pályán ? Általános iskolába jártam, mikor először hallottam énekelni :) (lehet számolni, hány éves is vagyok:) ). Nemrég ünnepelte 65. születésnapját, ehhez képest mind külsőleg, mind belsőleg jól tartja magát, sőt szerintem voltak rosszabb évei is. :) Még mindig képes megtölteni a sportcsarnokot a nézők több generációjával. Szép este volt, örültem hogy sikerült elmenni.
Itt van pár video, ami érzékelteti az est hangulatát.

Sopron - Kismarton

Csütörtökön T. kollégámmal elutaztunk Sopronba a Magyar Jogász Egylet 30. Vándorgyűlésére. A plenáris ülés fél 3-kor kezdődött, így Sopron előtt Fertőendréden még megebédeltünk a Tercia étteremben.

Szállásunk a 3 csillagos Szieszta hotelben volt.

1973. augusztus 23-án adták át a Kereskedelmi Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete (KPVDSZ) megrendelésére épült 9 emeletes, 600 ágyas, 288 erkélyes szobás üdülőt. Az épületet Cserhalmy József, (1922-2005 ) és Hegyi György tervezte. Hat és fél holdnyi park is tartozik hozzá. 1995-ben vásárolta meg a szakszervezettől a Hunguest Hotels szállodalánc. Mai 273 szobájából fantasztikus kilátás nyílik a környező soproni hegységre .

Délután dr. Sárközi Tamásnak az egylet elnökének megnyitója után mintegy háromszázan érdekes előadást hallottunk dr. Bánáti Jánostól ( a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke) és dr. Kónya Istvántól (a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetője) a büntetőeljárások elhúzódásáról, bár érvelésükben látszott, hogy a pulpitus két oldalán állnak, mindketten saját álláspontjukat próbálták alátámasztani ( magyarul inkább csak egymásra mutogattak:)))) ).

Vacsora előtt még sétáltunk egyet a parkban, de az orkánszerű szél hamar visszatérésre kényszerített minket. A vacsora ( csakúgy mint minden étkezés ) svédasztalos rendszerben történt, minden igényt kielégítő választékkal.

Pénteken a bőséges reggeli után szekcióülés kezdődött a hozzánk közelebb álló közigazgatási jog egy szakterületéről. (itt jegyzem meg, hogy wifi internet csak a konferencia termek mellett használható, 250 Ft/fél óra ). Erre a napra ebédet kértünk, délután kicsit pihengettünk, majd fél 5 felé indultunk a városba.. Sétáltunk egyet az óvárosban,

benéztünk a „Gyógygödörbe” is.

(fotókat legutóbbi soproni utamon bőségesen készítettem, itt láthatók ). 7 órára a Petőfi Szinházba kellett érjünk.

Még itthon böngésztem a neten, milyen programok is lesznek Sopronban a hétvégén, így akadtam erre az előadásra, kollégám még Pesten meg is szerezte a jegyeket. A szinháznak nincs állandó társulata, szerintem ezzel csak jól jártak, estéről estére szinvonalas előadásokat mutathatnak be a legjobb meghívott színészekkel. Aznap Arbuzov „Kései találkozás” -a volt műsoron Huszti Péterrel és Piros Ildikóval.

Ezt a kétszemélyes darabot már anno láttam Tolnay Klárival és Mensáros Lászlóval.

Az is nagyon tetszett, de ez sem maradt el tőle. Kitűnő előadásban volt részünk.

Szombaton reggeli után elhagytuk a szállodát, egy kis vargabetűvel indultunk haza. A vargabetű a Soprontól alig több mint 20 km-re levő Kismartont (Eisenstadt) jelentette :) A kastély oldalánál sikerült parkolni. Az Eszterházy kastélyban már többször jártunk,

így ezt a délelőttöt lazára vettük :) Sétáltunk a főutcán,

élveztük a napsütést és a húsvéti készülődést. Mivel én egyszer sem jártam ott, megnéztük a Bergkircheben Haydn síremlékét.

Haydn 1809-ben Bécsben hunyt el, és ott is temették el. Mivel hosszú időn állt az Eszetrházy család szolgálatában, később Esterházy Miklós engedélyt kért Haydn földi maradványainak exhumálására, hogy a mestert Kismartonban, egy pompás síremlékben helyeztesse végső nyugalomra. Az engedélyt megkapta, majd intézkedett, hogy Haydn hamvait szállítsák át Kismartonba. Amikor felnyitották a sírt, megdöbbenve látták, hogy Haydn koponyája hiányzik. A herceg kénytelen volt fej nélkül eltemetni a testet. Később kiderült, hogy Esterházy egykori titkára és a börtöngondnok tulajdonította el a koponyát. A titkár csak halálos ágyán vallotta be az igazat a hercegnek. Azzal adta át neki a koponyát, hogy juttassa el a Gesellschaft der Musikfreundénak, ahol egy gazdag Haydn-gyűjtemény volt. Haydn koponyája így hosszú ideig ott talált otthonra. Esterházy Pál herceg 1932-ben építtetett Kismartonban egy Haydn mauzóleumot, de a koponya csak 1954-ben került a síremlékbe.

Közben épp gyakorolt valaki az orgonán, így azt is elhallgattuk egy darabig.
Visszafelé jövet egy Schnitzelhausban megebédeltünk, majd egy teraszon kávéztunk. :)

Délután 4-re már Budapesten voltunk, de ezzel a nap még nem ért véget :)