A karácsonyi ünnepkör egyik érdekes napja van ma, Luca napja.
Szent Lucia, a legendák szerint Kr.u. a III. és IV. század fordulóján élt Siracusában. Nemesi család tagja volt, fiatal lány, aki egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy a szent közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lucia kérte meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe az elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni, s ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Luciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, de hiába. Ekkor megpróbálta elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse, de Isten segítségével nem sikerült – még ötven igavonó barommal sem – elvonszolni a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Ám a tűz sem fogott Lucián. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte. Lucia a legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért házasságszerző szentnek tartották. A hagyomány szerint Lucia neve napján meggyfaágat vágtak, vízbe tették, s ha kizöldült, a lány a következő évben férjhez ment.
Magyarországon élt az ősi hiedelemvilágból származó boszorkány, a Luca-asszony is.
Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult, gyakoribbak lettek nálunk is a Lucák. A Lucia – magyarul Luca – név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona.
Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Ilyen a Luca-búza keltetése.
A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte.
Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.
Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.
A legnevezetesebb népszokás az úgynevezett Luca székének faragása.
Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt az alakja, amit állítólag már a kelták varázsló papjai, és a druidák is ismertek. Készítője Luca napjától kezdve, mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak Karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: „Lassan készül, mint Luca széke!” A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait.
És egy kis finomság :) A Lussekatt a svédek hagyományos Luca-napi süteménye, amit szinte kizárólag ezen a napon készítenek.
