Tegnap

délelőtt Örsi messzire indult egy hétre. Las Vegasban várták üzleti tárgyalásokra. Londonból indulva át kellett repülnie csaknem egész Amerikát. Maga az út több mint 10 órát tartott, este 9-re szerencsésen meg is érkezett.

A szoros program miatt kaszinózni nem lesz ideje, de egy szabadnapot feltétlenül biztosít magának és ellátogat majd a Grand Canyonhoz.

Remélem lesz folytatás :)

Megpróbálok időt szakítani, hogy végre folytassam a blogot. Az elmúlt években nagyon élveztem a nyugdíjas létet, végre csupa olyan dologgal foglalkozhattam ami érdekel, de munka mellett sosem jutott rá időm. Sok apró élményem volt, amiket nehéz felsorolni és az életem sokkal nyugodtabb lett. Sokat utaztam. Jártam Romániában, Szlovákiában, Ausztriában Tirolban, Angliában.

Intenzíven tudtam foglalkozni családom történetével. A legrégebbi születési adat amit sikerült felderítenem 1640. A régebbi iratok sajnos csak latinul vannak, így kicsit bele kellett kóstoljak a latin nyelvbe is. Annak idején a gimnáziumban egy évig tanultam latinul, de mivel úgy gondoltam – akkor – erre úgysem lesz szükségem, átváltottam más nyelve. Pedig most milyen jó lenne egy kis latin tudás.

Sokat túráztam. Nekikezdtünk az Országos Kék Kör bejárására. Mára két szakaszt – Országos Kék túra és a Dél-Dunántúli Kéktúra – sikerült teljesíteni és az idén elkezdtük a harmadik szakaszt, az Alföldi Kéktúrát. Remélem a jövő év első felében sikerült ezt is befejezni és akkor elmondhatjuk, körbe gyalogoltuk Magyarországot és megtettünk csaknem 2500 km-t.

Közben az unokák is nagyot nőttek. Zsolti már 18 éves és Máté is hamarosan 7 éves lesz, komoly iskolás.

Emellett sokat olvastam, folytattam az angol tanulást, felújítottam a lakást és végre megtanultam sütni.

Az idén volt esedékes a 45 éves érettségi találkozónk. Nem is szabad visszaszámolni, mikor is fejeztem be a középiskolát. 

 Általában májusban szoktunk találkozni. A korábbi alkalmakkor általában én szerveztem és ezt mindenki tudomásul vette. Idén elég elfoglalt voltam, gondoltam majd másnak eszébe jut és értesítenek. Teltek a hónapok és semmi. Szeptember végén írtam egy osztálytársamnak nem minden célzatosság nélkül: „Nekem nem szóltatok a találkozóról ?” Persze, hogy nem történt semmi, de ez „felhívás volt keringőre.” Osztálytársam kapcsolt és mindjárt meg is szervezett egy ebédet október 10-re. 21-en érettségiztünk. Sajnos egy osztálytársunk már meghalt , hárman pedig sosem jöttek el egy találkozóra sem. Egy lány Németországban él. Ő ha tud jön, de most elég későn értesítettük, így most nem tudta megoldani. 16-an így is összejöttünk, ami ennyi év után nem is olyan rossz, hozzászámítva azt, hogy a volt osztály nagyobb része már nem Vácon él, de senki sem sajnálta, hogy utaznia kellett. Osztályfőnökünk is eljött akinek mi voltunk az első osztálya és korban is csak pár évvel idősebb nálunk. Egy lány volt aki olyan sokat változott, hogy nehezen ismertem meg, de egyébként régi ismerősként üdvözöltük egymást. Bár utoljára 2011-ben találkoztunk, azért mindenkinek volt bőven mesélni valója. Már nem a gyerekek képei kerülnek elő, hanem az unokáké, most övék a főszerep. Pár órára terveztük az ebéd utáni beszélgetést, végül este 7 lett mire elköszöntünk egymástól. Azt hiszem mindenkinek nagyon szép napja volt ez a szombat.