Az elmúlt hosszú hétvégén túrázni és kirándulni indultunk a Zemplénbe.

Igaz, hogy ez az ország keleti csücske, így aztán egy fél nap el is ment az utazással. A vonatunk reggel fél 8-kor indult és már dél volt mire kétszeri átszállással Boldogkőváraljára értünk. A vonatpótló busz lerakott a faluba vezető bekötőútnál. Itt várt ránk szállásadónk, aki nagy csomagjainkat elvitte az erdészházba.

Kb. 2 km séta után értük el a falut, majd indultunk felfelé a várba.

Fentről a gyönyörű napsütésben csodás kilátásban volt részünk. Tobzódtak az ősz színei.

A vár tövében egy „középkori” étterem üzemel.

Megkóstoltuk a mézes furmintot, majd bejártuk a romokat. ( Belépődíj: 750 Ft felnőtt, 350 Ft nyugdíjas. A jeggyel a tájház is látogatható, de erre nekünk nem volt időnk )

Megnéztünk egy ciszternát és egy régi szárazmalmot is.

Hirdettek egy kiállítást, fel is másztunk oda, de csak üres tárlókat találtunk. Visszafelé az étterem melletti pihenőhelyen hátizsákból megettük az ebédünket. Közben egy középkori jelmezes társaság is gyülekezett, jó fotótémát biztosítva :)

A pihenő után megkezdtük a leereszkedést egy meredek ösvényen a faluba,

majd azon átsétálva bevetettük magunkat az erdőbe, hogy folytassuk utunkat szálláshelyünk, az aranyosfürdői vadászház felé.

Aranyosfürdő Abaújkértől 2 km-re, az Erdőbényére vezető országút északi részén épült. A második világháború előtti időktől a Bagoly-kút nevű forrás közelében 10 fürdőszobás, 20 káddal felszerelt, a köznép által látogatott, elsősorban a csúzos bántalmakat enyhítő fürdő működött egészen 1950-ig, amelyből az 1970-es évekre csak rom maradt.

Forrása 16-18°C-os, Az ún. parasztfürdő vizét tűzben forrósított kövekkel melegítették, hatását gyógynövényekkel fokozták.
5 évvel ezelőtt már jártunk a környéken, akkor is sokat tévelyegtünk, most is :) A Zemplén nagy részén nincsenek jelzett turista utak ( kivéve az országos kék jelzés és a Kossuth 500 túraút ), a térkép még mindig legtöbbször köszönő viszonyban sincs a valóságos tereppel. Iránytű segítségével, árkon-bokron, az éppen elénk kerülő hegyet megmászva, majd fák, bokrok között ereszkedtünk le. Kalandnak kiváló volt :)

Mivel a tervezettnél lassabban haladtunk, az utolsó szakaszt már sötétben araszolva tettük meg. Az elől haladónak volt elemlámpája, ő kurjantott ha veszélyesebb helyre értünk. Én csak lépkedtem köveken és gallyakon át csak sejtve az irányt és meresztettem a szemem, hogy legalább az előttem imbolygót ne veszítsem „szem” elől :) Elérve az országutat, már csak pár száz méter volt hátra és este 7 körül a vadászházhoz értünk, ahol már várt a finom vacsora. Végül a félnapos túrán 17,5 km-t tettünk meg. Előkotortuk csomagjainkat, elfoglaltuk a szobákat és nekiláttunk a szarvashúsból készült húsleves, vaddisznópörkölt galuskával és „desszertként” túrós és káposztás sztrapacska elfogyasztásához. A fiúk még iszogattak vacsora után, a lányok többsége bedőlt az ágyakba :)
Másnap Baskóra – egy kedves zsákfaluba – buszoztunk, innen indultunk megmászni a hegyeket, hogy délutánra Erdőbényére érjünk. Az út nagyon szép volt,

de elég nehéz terepen haladtunk megint. Itt-ott megálltunk nézelődni, a Borz-tavi vadászháznál előkerült elemórzsiánk is.

Már lefelé ment a nap mire 17 km után elértük Erdőbénye határát.

A Vivamus pincészetnél borkóstolóra vártak.

Fél órát késtünk, így a tervezett pincelátogatást – a kóstoló javára – le kellett rövidítenünk. A 10 perc csak arra volt elég, hogy bepillantsunk a Rákóczi pincerendszer 1-2 szegletébe.
Tokaj-hegyalján imádnak mindent a Rákócziakhoz kötni. Ezer legenda kering, hogy a sok hosszú több kilométeres pincerendszerben menekült Rákóczi az üldözői elől, ami akár igaz is lehet, de Erdőbényén van, aki azt is megkockáztatja, hogy a bényei pincék valamikor egész Sárospatakig értek, és így könnyű volt Rákóczinak megszökni. :) A pincéről már az 1300-as évek elejéről írásos feljegyzések szólnak, majd mintegy 500 évig tartó, folyamatos bővítés után érte el mai nagyságát. Így vált a borvidék egyik legnagyobb érlelő pincéjévé 6000 hl- es tárolókapacitásával. A háromszintes pincerendszer 3,5 km hosszúságával az ország egyik legnagyobb látogatható pincéje.
A gyors pincelátogatás után négyféle bort kóstoltunk, köztük egy 6 puttonyos tokaji aszut.

Este 6-kor indult a buszunk vissza Aranyosfürdőre, mondanom sem kell az út igen vidám hangulatban telt :)
Vacsoránk szarvashúsos, vargánya gombás zöldségleves, sertés és szarvashúsból készült töltött káposzta valamint almás és túrós sütemény volt.

Harmadik napunk már csak fél nap volt a hazautazás miatt. Hárman inkább a pihenés mellett döntöttünk, a többiek még elindultak egy rövid túrára a környéken. Egy óra felé értek vissza. Összecsomagoltunk, átadtuk a szobákat. Két autós társunk és szállásadónk elvitt minket Abaújszántóra, ahonnan vonatunk 3-kor indult Szerencsre. Gondoltuk a vasútállomás környékén ebédelünk-vacsorázunk, de még bent a városban sem volt nyitva egy étterem sem. Néhányan vásároltak az egykori csokoládégyár ( ma valamilyen kft ) mintaboltjában. Mivel majdnem két órán volt a vonat indulásáig, a váróteremben megvacsoráztunk :) Mindenki előadta ami még a hazaiból 3 nap után megmaradt :) 2,5 órás vonatozás után este fél 9-kor érkeztünk meg Budapestre.