A Soproni hegységben jártunk

A múlt hétvégén a Soproni hegységben jártunk. Már első este fájt a torkom, másnapra kitört rajtam a nátha is. Ebből még ki se lábaltam, szerda estét a fogászaton töltöttem. Azért a kirándulás nem maradt el, viszonylag szép őszi időnk is volt, van miről meséljek, ha kicsit későn is :)
Pénteken délelőtt indultunk Sopronba. Útközben többször megálltunk – reggelizni, kávézni – fél egy felé meg is érkeztünk :) Szállásunk egy középiskolai kollégiumban volt. A szobákat még nem lehetett elfoglalni, így leparkoltunk és elindultunk sétálni a városba. Kicsit hűvös volt, de gyönyörűen sütött a nap.







A várkerület úton – ami a régi belvárost fogja közre – eljutottunk a Széchenyi térig, ekkor eszünkbe jutott, hogy ideje lenne ebédelni is, hát betértünk a Tokaj étterembe. Régebben már jártunk itt, a főztjükben most sem csalódtunk. Mire délután visszaértünk a szállásra, megérkezett túravezetőnk is feleségével és kisfiával a Balaton mellől. Elfoglaltuk végleges szobánkat és indultunk a vasútállomásra a vonattal érkező csapatért. A két autóba nemcsak a csomagjaik, de ők is épp befértek, így senkinek sem kellett a sötétben kutyagolni. Gyors kipakolás után barátaink indultunk vacsorázni egy borpincébe, mi erről lemondtunk és inkább a náthámat kúráltam, hogy ne kelljen kihagyni a másnapi túrát.

Szombaton korán volt ébresztő, igyekeztünk a buszhoz, ami elvitt Brennbergvölgyi lovastanyához. A túra a Fehér Dániel forrásnál indult.



A Fehér-Dániel-forrás kellemes környezetben lévő, autósok számára is könnyen elérhető pihenőhely. A forrás vize kristálytiszta, és nagyon kellemes ízű.
Dr. FEHÉR DÁNIEL (1890-1955)a Győr megyei Teke-pusztán, molnárcsaládban született. A középiskola nyolc osztályát Budapesten a Barcsai-úti Gimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán kezdte meg, majd a Sopronba költöztetett intézményben fejezte be (1917-1921). Már hallgatóként gyakornoka volt a főiskola Növénytani Intézetének. Egyetemi adjunktusi kinevezést 1922-ben kapott. Ezt megelőzően - rövid ideig - ösztöndíjas Bécsben Adjunktusként doktorált Párizsban a Sorbonon (1922). A soproni főiskola Növénytani Intézetének 1923-tól rendkívüli, majd 1926-tól, nyilvános rendes tanára 1951-ig. Ebben az évben politikai okok miatt felmentik, illetve nyugdíjba küldik. Halála előtt egy évvel lett az MTA levelező tagja. Eredeti gondolkodású, termékeny tudós volt. Sokágú munkásságából kiemelkedik a hazai erdőtalajok biológiai vizsgálata, amelyeknek tapasztalatait a mezőgazdasági talajokra is kiterjesztette. . Írt több főiskolai és egyetemi tankönyvet is. Három évi szakadatlan munkája eredményeként fejezhette be élete fő művének a Talajbiológia c. könyvének megírását, amelyhez fogható azóta sem jelent meg a szakirodalomban. Nevéhez fűződik az egyetemi botanikus kert megteremtése 1923-tól, több mint negyedszázados fejlesztése. Pályájának 17 éve során bejárta fél Európát, elsősorban Skandináviát, így fél évet töltött Dániában, Norvégiában, Finnországban, és Svédországban. Előadásokat tartott a bázeli, és a zürichi egyetemeken, s elsőnek szervezett francia-magyar sivatagi expedíciót. Munkásságának elismerését jelzi, hogy a Finn Tudományos Akadémia is tagjai sorába választotta. A forrást az erdészeti technikum tanulói a Tanulmányi Erdőgazdaság támogatásával foglalták 1962-ben. Helyreállították 1992-ben a Tanulmányi Erdőgazdaság, és az oroszlányi szénbányák.

A Havas árok mentén haladtunk gyönyörű napsütésben, az arany, barna ,sárga őszi színek kavalkádjában.



Brennbergbányánál eltértünk Várhely felé. Egy magaslatról még a havas Schneeberget is tisztán láttuk.



Kereszteztük az egykori műszaki zár nyomvonalát



Az ország nyugati határát évtizedekig megközelíteni sem volt szabad. Előbb aknamezővel, a 60-as évektől pedig elektromos jelzőrendszerrel próbálták távol tartani a nyugatra vágyakozókat. Az egykori műszaki zár, azaz a vasfüggöny valójában egy szögesdrót kerítés volt, amelybe gyenge áramot vezettek. Helyenként közvetlenül a határ mellett húzódott, de előfordult, hogy a terepviszonyok miatt csak távolabb tudták megépíteni.

Majd a kora vaskori sírhalmokat néztük meg.



Várhely a nyugat-dunántúli hallstatti kultúra egyik legfontosabb lelőhelye. Ez a kora vaskori kultúra a Szajnától a Duna magyarországi szakaszáig, illetve a Német Középhegységtől Szlovéniáig terjedt az i.e. 7-4. században. Sopron környékének kiemelkedő jelentősége volt ebben az időben, mivel a hegyek lábánál vezetett a Borostyánkő út, amely a vaskor távolsági kereskedelmének egyik legjelentősebb útvonala volt. A Várhelyen Közép-Európa legnagyobb kora vaskori telepe alakult ki. Ennek erődje szükség esetén a környéken levő kisebb telepek lakosságának is menedéket tudott nyújtani. Az itteni feltárásokat Bella Lajos kezdte meg. Kutatásai hozták napvilágra az európai hírű alakos urnákat.
Innen csak pár lépés a Bella emlékhely.



Bella Lajos ( Pozsony 1850- Sződliget 1937 ) 1876-tól történelmet és földrajzot tanított a soproni reáliskolában. Ásatásokat végzett Várhelyen, a Károly-magaslaton és Balf-fürdő környékén. Több őskori és római kori telepet tárt fel. A magyarországi barlangkutatások elindítójaként tartják számon.

Itt már jártunk egy korábbi túra alkalmával is. Az előttünk magasodó hegytetőn megláttunk következő célunkat a Várhelyi kilátót. A tövéből nézve igencsak magasnak tűnt, de végül nem volt vészes az odavezető út.



Ebből a közel 30 m magas kilátóból nyílik a legszebb panoráma a soproni erdőkre.

Kicsit kifújtuk magunkat és folytattuk az utat a Szalamandra tóhoz és a Természetbarát forráshoz.





A Szalamandra-tó tulajdonképpen egy kedves kis tó(pár), a két tavat egy kis patak köti össze.
Kis kaptató után megérkeztünk a Károly magaslatra. (398 m )



A Károly-magaslatot Romwalter Károly soproni nyomdászról nevezték el. Az 1869-ben alapított Városszépítő Egyesület választmányi tagja, és az akkoriban egyre népszerűbb turistáskodás elkötelezett híve volt. 1876-ban saját költségén fából kilátót építetett a később róla elnevezett helyen. Helyére később Winkler Oszkár (1907-1984) építész tervezte a ma is álló 1935 őszére felépített, de 1936. június 14-én felavatott kőkilátót.
A kilátóba már nem mentünk fel, az idő se volt annyira tiszta, inkább egy kis forralt borra tértünk be a büfébe. Innen már csak kb. 2 km út várt ránk és lent voltunk Sopronban. Megszabadultunk a túracuccoktól és hamarosan indultunk vacsorázni valahová, előtte sétáltunk egyet a történelmi belvárosban azok kedvéért, akik még nem jártak Sopronban. A vacsorához tegnapi ebédelőhelyünket ajánlottuk, de sajnos nem volt nyitva. Végül egy belvárosi önkiszolgáló étkezdében kötöttünk ki, ahol páran vacsoráztak, volt aki csak éppen az éhségét űzte el. Az egész felejthető volt. Visszafelé a harmadik borozóban találtunk helyet, de jól választottunk.



Kóstoltunk párat a kínálatból és mentünk a szállásra. A kollégium melletti pizzázónál vettük észre, hogy az étterem is, kulturált, nagy választékkal így aztán lefekvés előtt még betértünk ide egy jót vacsorázni.

Vasárnapra már csak egy félnapos túrára futotta. Busszal mentünk Balfra, innen észak felé vettük az irányt Fertőrákosra. Egy emlékhely mellett kezdtünk kapaszkodni a szőlőhegyen.



A Nemzeti Emlékhely, más néven a Szerb Antal Emlékmű a dombon, a temetőnél lévő Szent András templom előtt van. Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg. Itt a faluban létesítették a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Az ide hurcolt kényszermunkásokkal és munkaszolgálatosokkal akarták kiépíteni a határvidéken az utolsó védvonalat. A kétezer foglyot a község kiürített bikaistállójában és a gazdák pajtáiban helyezték el. A nélkülözések, a higiénia hiánya és az embertelen bánásmód miatt sok száz ember halt meg. Köztük Szerb Antal író, Sárközy György költő és Halász Gábor esztéta. 2008-ban avatták fel Balfon a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére emelt szobor együttest. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült.

A lenti sűrű ködöt magunk mögött hagytuk A Szárhalmi erdőben baktattunk a Lapos hegyen ( 212 m) keresztül a Kecske hegyi kilátóhoz ( 208 m ).



Sajnos a párás időben nem sokat lehetett látni. A régi városfal mellett hamarosan elértük a kőfejtőt. Mivel annyi időnk már nem volt, hogy alaposan bejárjuk és ebédelnünk is kellett, így az utóbbit választottuk a Mitrász étteremben. Elég sokat vártunk a kiszolgálásra, így a végén csak egy későbbi busszal 2-kor indultunk vissza Sopronba. A szálláson gyorsan összepakoltunk és irány Budapest. Útközben még kifogtunk 1-2 zivatart, de végül szerencsésen megérkeztünk. Úgy tűnik kifogtuk az idei utolsó szép őszi hétvégét.

(A többi képet itt nézhetitek meg )

Jön a tél

Ma reggel olyan hideg volt, hogy idén először elő kellett venni a télikabátot. A téli gumit is felrakattam a kocsira, hátha hétvégén már havazik is :)))

Kolontár és Devecser műholdképen

(forrás:hvg.hu )

Az őszi Bükkben 3.

Vasárnapra végre kék égre ébredtünk, bár hűvös volt, de azért ez mégis más volt a két napi szürkeség után. A csapat Cserépváraljára indult, mi ugyanoda autóval. A várromhoz vezető utat nem találtuk meg, végül a szomszédos Tard faluból kellett visszafordulni. A kocsmában elbeszélgettünk a helyiekkel. Megtudtuk, hogy a falu elöregedőben, 500 lakosából alig akad gyerek. Mivel aznap volt az önkormányzati választás, megnéztük a polgármesteri hivatalt is, ahová folyamatosan jöttek a szavazók. A helyi ügyeket egy polgármester és 5 tagú testület intézi. Lefotóztuk a falu központját, megnéztük a modern katolikus templomot, 1959-1961 között épült, építészeti ritkaságnak számít, az országban csak két ilyen van, a másik Hollóházán.



Hamarosan megérkeztek túrázó barátaink is. Megbeszéltük a továbbiakat és indultunk Cserépvárhoz. Még a vár aljában szerettük volna megnézni a copfstílusú kápolnát amit 1788-ban építettek az egykori vár köveiből, akárcsak a kastélyt, amihez tartozott. A kastély már nincs meg. A kápolna is körülkerítve, nem látogatható. Nem messze tőle van a nyolcszög-alakú török kori kút és kútház, ezt meg egy ifjúsági tábor kerítette magához a turistaúttal együtt, megközelíthetetlenné téve. Sajnos kirándulásaink során sok ilyennel találkozunk, a „mindent eladunk” következtében.



A várrom előtt elmentünk még a híres Kaptárkövekhez.





Mangó-tetőn található monumentális nagy kaptárkő déli oldala szabályos kúpformájú, majd 10-13 méter magas, és 25 fülke található benne. Tőle keletre, kb. 25 méterre látható a kisebb kúp, amelyben 5 fülke helyezkedik el. A kaptárkő kutatók feltevései szerint az Árpád-korban kialakult riolittufába vájt barlanglakásokkal és pincékkel együtt jelentek meg a kaptárkövek. Többféle feltételezés is létezik, az egyik, hogy temetkezési helyként használták, illetve hogy eleink számára szolgálhatott pogány oltárkő gyanánt. A legkézenfekvőbb, ahogy a kaptár szóból következtetni is lehet, az, hogy méhkaptár céljait szolgálták ezek a nyílások. A méhészek szerint a fülkék nagy része alkalmas háttér egy méhcsalád fejlődésére, telelésére.
Az ifjúsági tábor kerítése mentén jutottunk el a várhegy aljához, innen egy meredek kaptatón értünk fel a romokhoz.



Az ásatásokat csak 2004. augusztusában kezdték meg. Késő Árpád-kori leletek kerültek elő. Körbe sétáltuk a romokat, egy kicsit napoztunk, aztán páran elindultunk vissza Cserépfaluba, néhányan még tettek egy túrát a közeli szurdokban.
A szálláson összepakoltunk, elbúcsúztunk vendéglátónktól és két óra alatt Budapesten voltunk, így még mindenkinek volt ideje elmenni szavazni is.
Ha sikerül, az idén még egy többnapos túrára indulunk a Soproni hegységbe, addig maradnak a szombati vagy vasárnapi kirándulások :)

Az őszi Bükkben 2.

Szombatra „pihenésképpen” - és mellesleg nem kellett olyan korán indulni - ketten autóval vágtunk útnak, kb. azon az útvonalon, amerre a gyalogosok is jártak. Az első állomás Noszvaj lett. Itt a de la Motte kastélyt néztük ki magunknak, bár az internet szerint ebben szálloda üzemel, de gondoltuk azért beengednek. A kastély mellett egy férfit szólítottunk meg, akiről többek között az is kiderült, hogy a kastély gondnoka. Elmondta, hogy az épület legalább egy éve bezárva, szálloda itt sosem volt,illetve csak két kiadó apartman bizonyos embereknek, hanem 1972-ben a kastély mellé a Miniszterelnöki Hivatal oktatási intézete került, mely értekezletek, konferenciák és más rendezvények megtartását szolgálta. A modern, kényelmes és minden igényt kielégítő részben uszoda, szauna, szolárium is van. A kastély egyik apartmanját vezetőnk ki is nyitotta, hogy megnézhessük.



Ma már ez sem működik. Az állam mint „jó gazda” az épülettel nem törődik. A község hiába kérte a kezelői jogot, még válaszra sem méltatták. Így üresen a csodaszép épület állaga egyre romlik, itt-ott beázások, csomó közüzemi díj tartozás van rajta, fűtése megoldatlan, a rendszerben levő víz szétfagyással fenyeget a télen. A gondnok hónapok óta nem kap fizetést, ennek ellenére legalább az őrzési feladatokat ellátja, és ha valaki érdeklődik, 300 Ft/fő összegért kinyitja és mesél korábbi lakóiról is.
A kastély késő barokk, copf stílusban épült 1774-78 között. Építtetője, Báró Szepessy Sámuel később eladni kényszerült a noszvaji születésű báró Vécsey Annának. A kastély közkeletű elnevezése az ő második házasságából származik: férje de la Motte ezredes Mária Terézia udvarából, neki tulajdonítják a kastély belső franciás díszítését és utalásait. Tervezője lehet Fellner Jakab vagy maga a kivitelező Povolni János. A falfestmények Kracker János Lukács és Zách János, Szikora György valamint Lieb Antal munkái.
Érdekesség a földszinti előtérben látható festett lugason átködlő versailles-i épületek is, amelyből a márki nosztalgiája és honvágya tükröződik.



A kovácsoltvas kapu oszlopain az Almássyak címerét tartó unikornis áll.



A földszinti előtérből nyílt a kápolna, amelyet eredetileg a család tagjai számára építettek, de ide járt a falu kicsiny számú katolikus lakossága is. Az előtérből elegáns kétkarú lépcsőn lehet feljutni az emeletre. Innen a park felé nyíló ajtó az épülettel három oldalról körülhatárolt barokk udvarra vezet.
Az emeleti előtér mennyezetének freskója Auróra diadalmenetét ábrázolja. Az oldalfalakat római istenségek szoborszerű karikatúrái, gúnyképei díszítik. A díszterem mennyezetén a bor élvezetét mutató jelenet látható. Az ajtók és az ablakok eredetiek, tölgyfából készültek barokk stílusban. rajtuk eredeti míves zárak. A díszteremben lévő eredeti, copf stílusú cserépkályhát Magner Károly győri fazekasmester készítette.



A díszterem az épület közepe, tőle jobbra és balra teljesen szimmetrikus. Balra előbb a római szobába, majd a madaras szobába juthatunk. Jobbra festetlen termek vannak, az egyikben afrikai vadászat trófeáit állították ki. A monda szerint Vécsey Anna férje halála után nem találta illendőnek a falra festett pajzán jeleneteket, ezért meszeltette le sima fehérre.





A kastély az 1900-as évekig a Gallasy család lakhelye volt, majd a századfordulón a Berta-major mellett újonnan emelt épület vette át ezt a szerepet.
Gallasy Gyula halálát követően a kastély a kisebbik Gallasy fiú tulajdonába került, aki csak a nyári hónapokban tartózkodott itt. Végül 1930 körül eladta. Az új tulajdonos a Balla és Benteley Drake házaspár lett, akik 1944-ig voltak birtokosai a kastélynak. Ezt követően 12 "háborús esztendő" következett a kastély történetében, míg végül 1956-1957-ben az elhanyagolt, megviselt épületet tatarozták és üdülő céljára rendezték be. Ekkor került sor először a közel kétszáz éves freskók restaurálására, amelyek az addig gyertyával, mécsessel történt világítás miatt erősen kormozottak voltak, de a beázás és az épület nem célszerű használata is nagy károkat okozott a freskókban, parkettában egyaránt. 
A kastélyt nagy kiterjedésű 25 hold angol kert övezi, ami ma teljesen elhagyott, illetve csak a vaddisznók látogatják.
A kastély után elindultunk a barlanglakások felé. Egy darabig aszfaltút vezetett, utána járhatatlan földút. Egy darabig bemerészkedtünk, de a barlanglakásokat ma hajléktalanok és cigány családok szállták meg, így jobbnak láttuk visszafordulni.

Noszvaj után a Várkúti turistaházhoz igyekeztünk, talán itt még elcsípjük gyalogosainkat.



Síkfőkút előtt kellett letérni egy elég rossz minőségű makadám útra, ezen mentünk kb. 2 km-t. A turistaház gondnokától tudtuk meg, hogy túrázóink, kb. negyed órája jártak itt. Ittunk egy kávét és mi is elindultunk az alig 1 km-re levő Kövesdi kilátóhoz.



És lám, ott találtuk még a csapatot, épp készülődtek továbbindulni :) Együtt néztük kicsit a csodás kilátást, azután mi visszasétáltunk a turistaháznál parkoló autóhoz és indultunk Bükkzsérc felé. Útközben Bogács és Cserépfalu között még megnéztük a pincesort és apónál kóstoltunk egy finom rosét.



Bükkzsércre érve sétáltunk egyet a faluban majd nemsokára feltünt a csapat is a mező felől.



A helyi kocsmában pihenték ki magukat, persze mi sem hiányozhattunk :) Innen két fájós lábú túrázóval visszaautózunk Cserépfaluba. Még előző nap szállásadónkkal megbeszéltük, hogy bepanírozza nekünk a gyüjtött őzláb gombákat, így az már készen várt minket. Gyorsan kisütöttük és mire a többiek is megérkeztek, mindenkinek jutott egy kis kóstoló. Előkerült mellé egy kis házi bor és pálinka is :) Néhányan elsétáltak Bogácsra vacsorázni, utána összegyűltünk egy kis borozgatásra és csevegésre.

(folyt.köv.)

Az őszi Bükkben 1.

A hétvégét a Bükk egy szép helyén, Cserépfalun és környékén töltöttük.
Pénteken reggel indultunk. A találkozó turistatársainkkal Cserépfaluban, a templom előtt volt. Időre meg is érkezett mindenki.



Majd hamarosan befutott a busz is amivel még néhányan jöttek.



Mivel végül húszan lettünk, a szállásunk két helyen volt. A mienk egy nagyon szép parasztházban.



Gyorsan lepakoltunk és 11 felé indultunk egy 14 km-es túrára. Bár az időjárás hűvös és az ég borús volt, de legalább nem esett. A faluból kiérve a Hór völgy felé vettük az irányt. A völgy az ország egyik leghosszabb völgye. 23 km, kettészeli a Bükki Nemzeti Park legvédettebb területét. A Hór patak az esőzéseknek köszönhetősen bő vízzel, sok pici vízeséssel rohant a völgyben. Egy védett kőbányánál megálltunk kicsit, majd hamarosan a Suba-lyuk-barlanghoz értünk.



A Neander-völgyi ősember világhírű barlangja ez, ahol 1932-ben megtalálták a 30-70ezer évvel ezelőtti ősemberek maradványait, eszközeit. Meredek, csúszos köveken kapaszkodtunk felfelé ( lefelé még szörnyűbb volt:) ) Néhányan a barlangba is bemerészkedtek . Haladtunk tovább a völgyben, de minden jónak vége szakad egyszer. Jelzés nélküli meredek hegyoldalt kellett megmászni, felérve szükség volt egy kis pihenőre, mielőtt tovább indultunk az 546 m magasan fekvő Ódor vár romjaihoz.



Sánc, vagy más árok a vár körül nincs a vár platóját egykor kőfal vette körül. Az erődítmény valószínűleg a hegy alatt húzódó és a középkorban forgalmas Hór – völgyi út figyelését szolgálta. A vár építésre valószínű IV.Béla adott engedélyt Lambert egri püspöknek. A várat Mátyás uralkodása idején Rozgonyi Sebestyén (Cserépvár akkori tulajdonosa) és Hédervári László egri püspök rombolta le. A romokról csodálatosan szép kilátás nyílik a Dél-Bükk hegyláncaira, a Bükkalja dombsoraira, falvaira. Tiszta időben láthattuk volna akár a 40 km-re folyó Tisza vonalát is, most nem volt ilyen idő. A várrom aljában kiépített pihenőben időztünk kicsit, aztán indultunk vissza Cserépfaluba. A túra során gyönyörű özláb gombákat szedtünk :)



Este autókkal Bogácsra indultunk vacsorázni. A termálfürdő melletti Öregmalom étterembe tértünk be. A benyomás igen vegyes, volt aki finom vacsorát kapott, másoknak nem volt ilyen szerencséjük, a langyos és teljesen sótlan falusi húslevessel. A kiszolgálásra is viszonylag sokat kellett várni és nem is mondanám olcsónak.



(folyt.köv.)